2014. július 3., csütörtök

Séta a váci Ártéri Tanösvényen


Pallósor, nádas, békakoncert, tőkésréce családok, szúnyoginvázió és különlegesen párás ártéri atmoszféra Vác közigazgatási határain belül.

((Volt egy nem túl szerencsés választásunk egy júniusi forró szombaton: a Seholsziget Élménypark. Hetek óta gondolkoztam, írjak-e negatív posztot, aztán arra jutottam, hogy nem írok, ez a blog nem arról szól. Így csak szimplán megemlítem, hogy ambivalens élményeink voltak, összességében nem éreztük jól magunkat ott, és egyáltalán nem gondoljuk, hogy megérte kifizetni a belépőjegyet. Ez lehetett a hőségtől, vagy azért, mert nem volt aznap ott semmilyen program, mert nem engedtek be bizonyos részekre, mert büdös volt az állatoknál, mert egész ottlétünk alatt mindössze néhány nagyon idegesítő szám szólt felváltva non stop a fülünkbe, még az erdei részen is (!!!), vagy mert lemaradtunk a lovasbemutatóról. Mindegy is. Másoknak tetszett, nekünk nem, sebaj, ezen nem fogunk összeveszni senkivel.)) 

Hazafelé eszembe jutott az ötlet, amivel megmenthetjük a napunkat, hogy ne teljesen rossz szájízzel menjünk haza. Az Ártéri Tanösvény! Mióta szeretnék eljutni erre a váci helyszínre! Nosza, ugorjunk be!


Hétkápolna alatt található a Ligeti-tó

Nagyszerű döntésnek bizonyult. A Hétkápolnánál parkoltuk le az autót, a forrás mellett elsétálva már meg is lehet pillantani a szép tavakat, melyek mellett horgászok ücsörögnek szótlanul. Jó volt ez a csend az idegesítő muzsika után. A bicikliút mellett haladtunk tovább jobbra, mert arra sejtettük a tanösvény bejáratát. Nem kellett sokat menni, kb. 7-8 percet a gyerekek tempójában, mire rátaláltunk a táblára, mely már egyenesen a tanösvényre mutat. (Jobban jártunk volna, ha a váci stadionnál parkolunk, de így legalább egy kellemeset sétáltunk.)

Az Ártéri Tanösvény bejárata

Az egyik tábla, jó magasan.

A tanösvény táblái viccesen magasan vannak, érthető okokból. Egységes festmények ezek, állatok, növények képeivel és neveivel. Információtartalmuk sem sok, de ez egyáltalán nem baj. Ugyanis minden megállásnál jópár szúnyog próbált hozzánk jutni, jobb volt tehát haladni.  


Leírhatatlan hangulat!

Kidőlt fa alatt fotózva.

A pallósor kidőlt fák mentén, nádasban vezet, át a mocsaras részen. Hihetetlenül hangulatos! Rengeteg állatot lehet megfigyelni – na ezért megálltunk néha ugrándozva. :) A pallósor néhol sajnos hiányos, ezért érdemes olyan gyereket vagy felnőttet előre küldeni, aki erre azért már tud figyelni. A mi majdnem-iskolásunk kifejezetten élvezte, hogy hátrakiálthat: „Vigyáááázat!” 


Még egy tábla.

A pallósoron csak egyik oldalon van korlát, ezért a bizonytalanabb gyerekekre fokozottan figyelni kell, bár a veszély nem nagy, mert ha bele is pottyan a mocsárba, nem lesz más baja a sáron-vízen kívül. Babakocsival viszont abszolút nem ajánlom ezt a programot!


Csendes, békés világ.


Az ösvénynek egyszer csak egy kis kiépített teraszon vége szakad, ugyanarra kell visszamenni, amerről jöttünk. Mivel újabb és újabb látnivalók kötik le az embert, ez egyáltalán nem unalmas, már csak azért sem, mert az ösvény egyáltalán nem hosszú.


Békakoncert fogadott minket a tanösvény utolsó állomásán.

Szívmelengető látvány volt a tőkésréce család vonulása.

A tanösvényre a fenntartó Göncöl Alapítványnál szakvezetést lehet kérni. Ugyanezen az oldalon azt írják, hogy a bejárás vezető nélkül is pénzbe kerül, mitőlünk azonban senki nem kért semmit, nem is találkoztunk turistán kívül mással ott. A tanösvény geoládáját ezúttal nem kerestük meg, Ti megpróbálhatjátok.

A váci Duna-part hívogatott minket még egy kis játszóterezésre, itt fejeztük be a napunkat, és már egyáltalán nem volt rossz szájízünk a koradélutáni események miatt. Az Ártéri Tanösvényen beállt a rend a lelkünkben. :)





5 megjegyzés:

  1. Mérhetetlenül elhanyagolt,elvadult,szeméttel tele,gazzal benőtt,és életveszélyes.Senkinek eszébe be jusson oda menni,ha épen akar hazakerülni.Állatok már régen nem láthatók,világgá mentek ebből a fertőből.És minden a Duna-Ipoly Nemzet Park területén,az interneten agyonreklámozva.A fenntartói szégyene.Add tovább,aki esetleg ide készül.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Névtelen Hozzászóló! Valóban egy ártéri tanösvény soha nem olyan színvonalú, mint egy térkövezett, ápolt, gondozott városi park. Éppen ezért ártéri tanösvény. Az elmúlt két évben romolhatott az állapota - mi 2014-ben jártunk itt. De mivel idén nyáron plébániánk napközis táborozói is meglátogatták a helyet, és nem jött panasz, hogy ne lenne járható, nem gondolom, hogy olyan hatalmas lenne a baj. Ez ártér. Ez azt jelenti, hogy nem csak árvízkor, hanem magas vízálláskor is elönti a víz! Újra és újra. De ha valóban olyan katasztrofális állapotokat tapasztaltál, javaslom, hogy tégy bejelentést a Duna-Ipoly Nemzeti Parknál!

    VálaszTörlés
  3. Természetesen fogok,sőt rendőri feljelentést is tenni gondatlanság miatt.A lábamon 8 napon túl gyógyuló sérülést szereztem,és a hozzá kapcsolódó kellemetlenségek.Én itt lakom,tudom, milyen volt 5-10-15 évvel ezelőtt.Most elképesztően elhanyagolt,állatok már rég világgá mentek ebből a fertőből.Ha nem hisz nekem,aki néhány 100 méterre lakik a területtől,tessék visszajönni,és lehetőleg jó messziről megnézni,ha nem akar ön is hasonló módon járni.Az,hogy katasztrofális,enyhe kifejezés.
    Életveszélyes.Amiért rettenetesen felháborogtam,és további lépéseket szándékozom tenni,az az,hogy erre az állapotra semmilyen tábla nem figyelmezteti az arra sétálót.Tisztelettel,Névtelen

    VálaszTörlés
  4. Én voltam akkor amikor a kidőlt fa ott volt. Kb 2014. És voltam idén tavasszal is. 2 év alatt tényleg sokat romlott az állapota. Van ahol látszik a javítár, deszkacsere, a kidőlt fa el lett távolítva. De már 2 helyen színte járhatatlan. A Névtelen hozzászóló biztos ott sérült meg. És abban igaza van hogy semi sem figyelmeztet a rossz állapotra. És gondolom azóta csak romlottak az állapotok. Nagy felújítás, javítás kellene ott.

    VálaszTörlés
  5. Azért ez a fertő, meg katasztrófa csöppet még most is túlzás. Kicsit a lábunk elé kell nézni, állapota nem 100as de ennél nagyobb hibák még aszfalton a város közepén is vannak. Helyén kell kezelni a dolgokat és nem hülyeségeket picsogni.

    VálaszTörlés