2014. január 30., csütörtök

Könyvajánló: Amíg utazunk


Aki régebbről ismer, az tudja, mekkora könyvmoly vagyok, rajongok a jó könyvekért. Mióta gyerekeink születtek, azóta pedig mit tagadjam: a jó gyerekkönyvekért vagyok oda! Képes vagyok a könyvtárból sokkal több könyvet kivenni és elolvasni, mint amennyit a gyerekkel valójában elolvasunk, illetve az ő korosztályukat meghaladó műveket olvasgatni, mert érdekel, mert szakmába vág, és mert egyszerűen szeretem.


Aki pedig a családunkat ismeri kicsit közelebbről, tudhatja, hogy a gyerekeink mennyire szeretnek „békávézni”. Sokszor indulnak el úgy az apukájukkal a fiúk, hogy konkrét cél nélkül, csak az utazás kedvéért utazzanak a fővárosban. A sok barangolásnak, amit a srácok annyira élveznek, egyik eredménye az, hogy a nagyobb fiam pl. már több közlekedési csomópontban átlátja a mi-merre-meddig kérdést, holott mondjuk ez a hely távol esik a lakhelyünktől. Lassacskán megtanulják a Duna-hidak sorrendjét, ismerik a járatok nevét, számát, útvonalát.

A könyvet, amit most ajánlani fogok Nektek, e két fenti ok miatt már akkor kinéztem magunknak, mikor még meg sem jelent, csak ez az egyetlen kép volt róla beharangozóban talán a Pagony Facebook-oldalán:



Kapóra is jött a nagycsoportos fiam 6. születésnapja, amikor megkaphatta a Nagyiéktól. Mindjárt munkafüzet is dukált mellé. Még aznap az esti mese keretei között összekucorodtunk, hogy az első néhány fejezetet befaljuk.

Röviden: ezt a könyvet nekünk írta és rajzolta két alkotója! Gyerekek tömegközlekednek benne keresztül-kasul a városon, hogy egy hét alatt megmutassák Budapestet kis vendégüknek: egy Alaszkából származó inuit kisfiúnak, Nanuknak. Az útvonalak könnyen átláthatóak, sokat mutatnak egy valóban idegen számára is. De a könyv nem unalmas annak sem, akinek a kisujjában van a város forgalmi rendszere! Tele van vicces megjegyzésekkel, poénos felnőttekkel, és nem utolsó sorban a közlekedéssel és a várossal kapcsolatos érdekességekkel! A fejezetek végén megtalálhatjuk kis összefoglalóban az aznapi útvonalat, az egyszerű, de lényegre törő rajzok pedig méltó kiegészítői a nagyszerű történetnek. 

A fejezetek végén útvonal-összefoglaló, a kedvencemet fotóztam: a negyedik fejezet útvonalát!

A könyv teljesen „mai”: sms-t küldenek az aggódó édesanyának Alaszkába, utalnak benne a hamarosan elkészülő négyes metróra, az egyik illusztráció pedig egy facebookos képmegosztást ábrázol.

Ihletet kaptam a negyedik fejezettől, nyáron szeretném ezt az útvonalat végigjárni a gyerekekkel, még akkor is, ha minket nem vár ebéddel a János-hegyen egy nagyi. :)

A foglalkoztató füzet önállóan is megállja a helyét, de jó, ha megvan hozzá a könyv.



Mivel a téma szinte kimeríthetetlen, reménykedem benne, hogy lesz folytatás!

Ajánlom ezt a könyvet:
  • középső csoporttól felfele olyan gyerekeknek, akik érdeklődnek a tömegközlekedés iránt, elsősorban fiúknak, de jó lehet utazgatni szerető lányoknak is.
  • kisiskolásoknak önálló olvasásra.
  • azoknak, akiknek tetszik a hozzá tartozó munkafüzet, és szeretnék alaposabban megismerni a szereplőket.




2014. január 19., vasárnap

Hihetetlen, de ez is Budapest: a Naplás-tó és környéke



A Naplás-tó és szépséges környezete Budapesten a 16. kerület szélén található.

Pontosan hat évvel ezelőtt jártunk erre először. Már nagyon szerettem volna szülni, közel a kiírt dátumhoz. Sétálni indultunk a Naplás-tó környékén, hátha beindul a baba a gyors sétára, fárasztó lépésekre. Nem indult be, de legalább megismertük a Cinkotai Parkerdőt, meg a Naplás-tó akkor éppen befagyott jegét. Ja, és geoládát is találtunk.

2007 telén így festett a tó.

Azóta sok víz lefolyt a Szilas-patakon, aminek a duzzasztásával mesterségesen hozták létre a Naplás-tavat az 1970-es években. Én szültem még két gyereket, de már a szülések előtt nem jöttünk el ide sétálni, mert nem is volt rá szükség. Egy „idei” téli szüneti délelőtt azonban éppen alkalmasnak tűnt, hogy egy közös, unokatesós sétát összehozzunk úgy, hogy ebédre mindenki haza is érjen.

Nyugalmat sugárzó látvány fogadott minket úgy fél tíz körül egy december végi délelőttön.

Ez azért is lehetséges, mert a Zuglóból érkező egyik csapat kb. 15-20 perc alatt kifelé, az Újpestről érkező másik család, azaz mi, szintén kb. 20 perc alatt értünk autóval az M0-on „körbe” a megbeszélt találkozóhelyre. Ezen a napos, kellemes téli délelőttön fél tíz körül rajtunk kívül csupán néhány család sétálgatott itt.

A tanösvény tábláiról sok érdekességet megtudhatunk a tóról

Pár dolog változott a hat évvel ezelőtti állapotokhoz képest. Pl. tanösvényt terveztek a tó köré, néhány száz méterenként ismertető táblákon olvashatunk a tó kialakításáról, növény- és állatvilágáról. A nagycsoportos és elsős fiúk már kifejezetten igényelték, hogy nézzük meg ezeket a táblákat, és olvassunk el néhány dolgot (azért ahhoz, hogy mindent elolvassunk, még kicsik.) 

A túlfolyónál nagyobbaknak már jól el lehet magyarázni, mi ez.

Korábban – úgy emlékszem – a gátőr ház lakott volt, most már senki sem volt ott. Szerencsére a geoládát megtaláltuk (továbbra sem használunk GPS-t, mégis egy csomót megtalálunk nélküle), amivel nagy sikert arattunk a srácok köreiben, főleg a másik családnál, akik még nem ismerték a geoládás játékot, és ez volt életük első ládája.

Az egyik geoláda valahol itt lapul!

Az erdő mellett szántó (mögötte már az M0), majd kis séta után a nádas következett. A tanösvény megfelelő táblája természetesen a nádas élővilágáról is részletes ismereteket közöl. Néhol nagyon csúszik az ösvény eső után, erre figyelni kell.

A szántó mögött már az M0-ás!

A tanösvény a nádasba is bevisz.

A Szilas-patak - és igen, ez a táj is Budapest területén található!

A tavat megkerülvén az erdőbe vitt az utunk. Közeledett az ebédidő, ezért most nem kezdtük el bebarangolni a parkerdő szövevényes ösvényeit. Ekkora séta a hidegben bőven elegendőnek bizonyult a gyerekeknek! Jobb időben lehet itt piknikezni, sőt, a kijelölt tűzrakó helyeken akár az ebéd is elkészülhet, ha időben érkezünk. A közelben, a parkerdőben van egy másik geoláda, ennek felkutatására ez alkalommal nem veselkedtünk neki. 

Jobb időben itt az ebédet is megfőzhetjük

2014. január 17., péntek

Csatangolások a Bükkben 3. rész – Bánkút, Diósgyőri Vár, Miskolci Állatkert

Hiszti a Bálvány alatt, lelki séta Szentléleken, csúcskeksz az autóban, daru a várban, bárányköldökzsinór az állatkertben.

Szerettük volna, ha ez a nagylélegzetű, több napos kirándulás nem csak a fontos látnivalókról, hanem a nagy erdei sétákról is szólna. Ezért kétszer is nekifutottunk, hogy megmásszuk a Bükk második legmagasabb pontját, a Bálványt.

Azért kétszer, mert első próbálkozásunkat ötünk közül csak négyen akartuk igazán. Középső gyermekünk besztrájkolt. Ő nem megy sehová. Ő elaludt a kocsiban, hagyjuk őt békén, nem száll ki (ez már Bánkúton, a parkolóban volt). Neki hideg van. Fúj a szél, esik a hó, álmos, vissza akar aludni! Mindezt hangos üvöltéssel hozta a tudomásunkra. Így hát nem volt mit tenni: kislányom, aki addigra már befészkelte magát a hátamon a hordozóba, visszakerült az autósülésbe, nagyfiúnk csalódottan vette tudomásul, hogy mégsem megyünk fel a kilátóba, dühösen szállt vissza a kocsiba. Mi mérgesen fogalmaztuk meg magunknak, hogy akkor meg mi a csudának jöttünk el idáig… Mert ugye az út Ómassa felől Bánkútra hmm… hogy is fogalmazzak, hát nem egy sztráda! Tele van hatalmas kátyúkkal, már-már járhatatlan részekkel. Nagyon lassan értünk oda, viszont azt is tudtuk, hogy MOST vagyunk itt, máskor nem erre barangolunk, tehát ebben az öt napban még visszatérünk valamikor!

Szentlélek felé az úton

Azért ez az út sem volt teljesen haszontalan, odafelé ugyanis lekanyarodtunk Szentlélekre. Már csak a neve miatt is kellett, hogy megálljunk itt. Több helyen jelezve volt: Szentlélek már csak ennyi km. Nocsak! Látnunk kell! Szóval lekanyarodtunk a „sztrádáról”, hogy megnézzük azt a települést (?), ami némely térképen még csak jelezve sincs. Talán azért, mert nem is település. Van itt egy turistapark, egy főépület büfével (gondolom az étterem inkább szezonban üzemel), de ami a fő látványosság, az a pálos kolostorrom. Csodálatos hangulata van ennek a helynek! Egyedül szálltam ki, mert a gyerekek akkor már aludtak. Körbesétáltam a romot, melyen láthatólag állagjavító munkálatokat végeznek jobb időjárási körülmények között. Nagyon emlékeztetett a nagyvázsonyi pálos romokra, mind méreteiben, mind stílusában. A hideget és a csendet szinte harapni lehetett aznap ezen a helyen. Lelki séta volt az a néhány perc egyedül.

Szentlélek: pálos kolostorrom

Másnap reggel úgy keltünk fel, hogy elmagyaráztuk a gyerekeknek, mennyire szeretnénk felmenni a Bálványra velük. Nem nagy séta, de lesz kilátó a tetején! Sütni fog a nap, csodálatos lesz a felhők felett kinézni a tájra! Mindent megtettünk, hogy ne aludjanak el az úton sem.  


Bánkút felé napsütésben

A séta a kilátóhoz tényleg nem volt hosszú, kb. 15-20 perc a gyerekek tempójában. Érdemes figyelni a jelzést, mert rögtön az elején lekanyarodik az erdészeti útról, sajnos nem egyértelmű. Erős szél támadott oldalról, de mindannyian hősiesen feljutottunk a csúcsra. 

A Petőfi-kilátó alatt

Egy teremtett lélekkel sem találkoztunk! Felemelő volt! A hideg miatt úgy döntöttünk, hogy a csúcskekszet inkább az autóban fogyasztjuk el, mert lefagyott volna a kezünk majszolás közben.  A kilátóba végül férjem ment fel a nagyfiammal, de egyáltalán nem bánom, hogy így alakult, mert a hegyről azért nekünk is jutott némi kilátás. Az erős szél kifújta a tájról a nagy felhőket, és engedte érvényesülni a napot. 


Séta visszafelé a hegygerincen

A hegy déli oldalán december közepén néhány pillanatra tavaszi hangulat kerekedett. A fákon a vastag zúzmara olvadni kezdett, és a mindenhol deres, fehér föld a napsütötte oldalon barnává változott. A sugarak minket is próbáltak simogatni, de az erős szél felülírta az erejüket, úgyhogy amilyen gyorsan csak lehetett visszaültünk az autóba, nehogy megfázzanak a gyerekek.


Az ősz és a tél találkozása

A szállást minden alkalommal Lillafüred felől tudtuk megközelíteni, ezért Bánkútról is csak Lillafüreden át vezethetett az út. Nem bántuk, mert eszünkbe jutott, hogy a Garadna-pataki pisztráng milyen jó lesz a karácsonyi vacsorához! Láttuk, hogy december 21-én mások is hasonlóan gondolkoznak: a közelben élőkből komoly sor alakult ki a pisztrángtelepen, ahol nem csak pisztrángot, hanem pontyot, kárászt, keszeget, harcsát és még ki tudja miket is lehetett kapni az ünnepek közeledtével. Mi végül négy szép pisztrángot hoztunk haza, nagyon finom vacsora lett belőlük! (Az erdei halsütöde márciustól októberig üzemel, friss halat azonban egész évben lehet kapni.)

Mindenképpen szerettük volna megmutatni egyik nap a gyerekeknek a Diósgyőri Vár négy hatalmas tornyát. Csalódottan vettük tudomásul, hogy a Vár felújítási munkálatok miatt szinte teljesen zárva van – még legalább fél évig. A jeges hideg ellenére nagy erőkkel folyt a munka. Gyerekeink azonban egyáltalán nem bánták ezt, sőt! Óriás daruk emelgettek messziről legófigura méretű konténereket, teli téglákkal, terméskövekkel. Be a várba – ki a várból. Nem tudom, hány váltást néztek végig tátott szájjal. 


Ilyen állapotok uralkodnak most a Diósgyőri Várban

Eközben én besétáltam az egyetlen, a vár területén működő kiállításra, a Kazamatába. Bár ne tettem volna! Azok az ijesztő viaszbábuk valami rémségesen lehangolóak! Némelyik kifejezetten rettenetes. Ahogy elszörnyedve nézegettem a Nagy Lajos korát „élethűen” ábrázolni hivatott kiállítást, halkan hálát adtam magamban, hogy a gyerekeket ennyire lekötötte az építkezés, és nem jutott eszükbe utánam futni, mert lehet, hogy ezek után napokig rémálmaik lettek volna. A recepción dolgozó hölgy említette, hogy a felújítás során a Vár területe nőni fog (a szomszédos diósgyőri strand kárára), és helyrehoznak komplett tornyokat, amik majd látogathatóak lesznek. Egy kis páncélkiállítás és egy történelmi pillanatot ábrázoló panoptikum most is megtekinthető egy melléképületben, de a gyerekeink onnan is rohantak ki, hogy ismét láthassák a darukat. 


Kétségkívül érdekesebb mindez két kisfiúnak, mint egy történelmi kiállítás

Utunk ezen a délelőttön a Miskolci Állatkertbe vezetett tovább. (A Várban egy teljes délelőttöt el lehet tölteni, ha nincs a felújítás!) A vadasparkba oltott miniállatkertet kb. két óra alatt jártuk végig úgy, hogy nem hagytunk ki semmit. Érdekes, hogy egy egzotikus állatok sorát felvonultató állatkertben legtöbbet a bárányok aklánál időztünk. Volt ott egy kis bárány – a gondozó szerint kb. másfél napos lehetett – akinek még a hasáról lógott a köldökzsinór! 


Ártatlan kis újszülött bárány köldökzsinórral a Miskolci Állatkertben

Nem láttam még ennyire fiatal kis báránykát testközelből, és karácsony előtt néhány nappal valahogy döbbenetes volt ott állni és látni, milyen csepp, milyen védtelen, milyen esendő, milyen ártatlan, és mennyire édes egy kis bárány, aki megszületik erre a hideg, fagyos, rideg világra december közepén. Hosszan gondolkodtam ezen utána.

Az állatkert nagy újítása lehet a láthatóan nem régen elkészült „kilátó”, ami egy tölgyfát szimbolizál. A csúszdán kipróbálhatod, hogy érzi magát egy szú a járataiban közlekedve, a két szinten érdekes dolgokat tudhatsz meg a fákról és az erdei állatokról, a drótkötélpályán belehelyezkedhetsz a fák között közlekedő baglyok, mókusok életébe. 

Egy öreg tölgyet szimbolizáló torony

Az állatkertben van egy tanösvény is, de ezt már nem jártuk végig, mert éhesen és fáradtan úgy döntöttünk, hogy itt az ideje a kései ebédnek: irány szállás!


Az állatkerti tanösvény első pontján

Arról még nem írtam, hogy miként oldjuk meg többnapos kirándulásaink alkalmával a meleg ebédet. (Nálunk mindig az ebéd a meleg étel, a vacsora csak opcionálisan az.) Lehetetlen lenne minden alkalommal étteremben étkezni, nem bírná a pénztárcánk. Viszont ahhoz, hogy egy ilyen kiruccanás számomra is kikapcsolódás legyen, nem árt, ha a főzést kiváltjuk valamivel. Többször bevált, és ajánlom: az ételrendelés. Mi a Teletáltól szoktunk rendelni, ilyenkor, és csakis ilyenkor. A rendelési adatlapon megváltoztatom a címet a szállásadónk címére – természetesen vele egyeztetve. A menüt még indulás előtt itthon átnézem, megrendelem, kifizetem. A futár az ételt minden reggel a szállásra hozta (Bükkszentkeresztre szállít a Teletál, érdemes megnézni a honlapjukon, célállomásotokra visznek-e ki ételt.) Ezzel a módszerrel háromnapi meleg ebédet rendeltem olyan áron, mintha egy étteremben ettünk volna egyetlen egyszer. Az már csak hab a tortán, hogy olyan kiadós adagokat kaptunk, hogy négy napi ebéd lett belőle!

A bükkszentkereszti csillagtúráinkról szóló beszámolót ezennel befejeztem, legközelebb ismét fővárosközeli célponttal jelentkezem félnapos kirándulás tippel!


2014. január 10., péntek

Csatangolások a Bükkben 2. rész – Lillafüred


Bükkszentkereszt – a bázisunk – nagyon közel esik légvonalban Lillafüredhez. Mégsem olyan könnyű eljutni innen oda, hiszen nagy a szintkülönbség: Bükkszentkereszt fent van a hegyen, Lillafüred pedig a völgyben. Az autóút is egy kanyargós kerülőút Hollóstető felé, nincs más lehetőség a két falu között, legfeljebb gyalog.


Tervezője gyönyörű helyre álmodta meg a Palotaszállót: két patak fut össze a tövében, barlangok bújnak meg alatta, hegyek között pihen a völgyben, tóra néznek szép tornyai

Mikor terveztem itthon ezt a kirándulást, egészen biztos voltam benne, hogy Lillafüred lesz az egyik fő célpontunk, és többször vissza fogunk menni. Így is lett, ráadásul hozzá kell tennem, hogy nem láttunk mindent, pedig két teljes délelőttöt szántunk arra, hogy a Hámori-tó partján töltsük. Az is igaz, hogy nagyon hideg volt mindkét alkalommal, ezért a barlangokba bemenni (ahol 8-10 fokos az állandó hőmérséklet, nyáron is!!) kész felüdülés volt a -3 - -4 fokból.

Mindenekelőtt a Szent István-barlang téli nyitvatartását kellett kiderítenünk: 11.00-kor és 14.00-kor minden nap indul vezetés, létszámtól függetlenül télen is. 10 fő felett más a helyzet, érdemes körülnézni a barlang hivatalos oldalán. 10.00-ra érkeztünk meg a faluba, letettük a kocsit (fizetős a parkoló, szezonban nem tudom, hol állhatnak az autók, mert kicsi a hely ahhoz képest, hogy mekkora idegenforgalmi látványosság Lillafüred).


A Bükkben a bükkről

Elindultunk, hogy megkerüljük a maradék egy óra alatt a tavat. Van egy kis ösvény, ami állítólag végigmegy a tó körül, de az erdő felőli oldalról nem láttuk, hogy valóban van-e ösvény a túloldalon, és nem akartuk a gyerekekkel megkockáztatni, hogy az autóúton gyalogoljunk visszafelé, ami egy rövid szakaszon ráadásul egysávossá szűkül, pedig buszok is járnak rajta. Ezért félúton inkább visszafordultunk. Így is gyönyörű volt.
Séta a befagyott Hámori-tó körül

A tó egy része, a Palotaszálló felőli oldalon középen nem volt befagyva. Ott ültek a fagyott rész szélén a kacsák, néha úsztak egyet, aztán visszamentek ücsörögni. Ez különösen tetszett a gyerekeknek!

Kacsák ücsörögnek a határvonalon

Tudtátok, hogy ha követ dobtok a befagyott Hámori-tó jegére, olyan hangot hallat, mintha „ciccegne” valami? Nem lehet ezt így leírni… ki kell próbálni! J Elgondolkodtató, sőt drámai látvány volt egy kidőlt fa a tó partján, égnek meredő gyökerekkel, befagyott ágakkal.
Kidőlt fa befagyva - drámai látvány

11.00-re éppen visszaértünk a barlanghoz. A túra során az első döbbenet az volt, amikor a fejünk fölött megláttuk a téli álmukat alvó denevérek százait lógni a plafonon. Megpróbáltuk lefotózni, de a barlangban nem lehet vakut használni a kövek védelme érdekében, ezért a képek igen rossz minőségűek lettek. A cseppköveknek itt is, mint a legtöbb cseppkőbarlangban, (néha kicsit erőltetett) fantázianeveket adtak. 


Alapinformációk a Szent István-barlangról

A túra a Színházteremnél véget ér, beljebb csak a kórházi beutalóval gyógyulni érkezők mehetnek: ők azonban hosszú órákat eltöltenek a por- és pollenmentes környezetben, nem zavarva a kirándulókat. A barlangot felfedezése óta többször is elöntötte a víz, ennek nyomait lehet látni egy-egy szakaszon üledék formájában. A gyerekek simán végiggyalogolták a 30 perces barlangtúrát, ők is érdeklődve szemlélték a cseppköveket, főleg, hogy az idegenvezető hölgy az érdekességeket elemlámpával világította meg, ami külön izgalmas volt számukra J. A barlang világítása 2014 elején megújul, LED-es fényforrásokat kap, ezért érdemes tájékozódni, ha éppen ez év elején szeretnétek megtekinteni, lehet, hogy zárva lesz!

Két nappal később mentünk vissza Lillafüredre, hogy ne legyen sok a gyerekeknek a két barlang egymás után. Az Anna-barlangban télen egyetlen vezetés biztosított, de ez létszámtól függetlenül, akár 2 embernek is elindul. A délben induló túra előtt ismét volt még időnk, hogy kicsit sétáljunk, ezúttal a Palotaszálló teraszait jártuk végig a gyerekek legnagyobb örömére. 


Rohangászás a teraszok között

Felsőhámor egy kis utcájában parkoltunk, ahonnan már csak néhány lépés az Anna-barlang. Természetesen a vízeséssel kezdtünk: különleges látvány volt, hogy a fele be volt fagyva! 


Jégcsapok lógnak ki a vízesésből

A teraszokat végigjárva mindig valami újdonságba botlottunk: itt egy szobor, ott egy kis „labirintus”, és ami a legjobb: mindenhol igényes tájékoztató táblák. 



21. századi tájékoztató tábla okostelefon alkalmazással, ingyen WIFI-vel (bár nekünk nem sikerült csatlakoznunk)

Ezeken sok-sok érdekesség leírva, képekkel illusztrálva. A legfelső teraszon egy aranyos játszótér várja a kicsiket, és a Palotaszálló bejárata alatti kicsi barlangokban, üregekben elrejtett állatszobrok.

Kis barlangok, függőkert és játszótér a Palotaszálló alatt: gyerekparadicsom.

Délben kezdődött az Anna-barlang túrája. Életemben nem láttam még ilyen különleges barlangot! Hogy mit jelent a mésztufa-barlang kifejezés, s miért ennyire különleges ritkaság, csak bent döbbentem rá. Megkövesedett gyökerek, ágak között sétálgattunk, de ezek a gyökerek és ágak olyan részletgazdagok és élethűek voltak, mintha élnének. Mégis minden csupa kő. A 20. század elején a barlangot a felsőhámoriak templomnak is használták, a tufába maguk vájták ki a járatokat (nem úgy, mint a cseppkőbarlangokban, ahol általában csupán a bejárati folyosó mesterséges). 


Tufába vájt szűk átjáró (talán egy kisgyerek átférne rajta oldalazva)

A csoda ebben a barlangban a fejünk felett kezdődik… leírhatatlan, és tényleg látni kell. 


Megkövesedett gyökerek a fejünk felett!
Az alábbi képen részletesebb tájékoztatót olvashattok a mésztufabarlang keletkezéséről.


Az Anna-barlang tájékoztatója

Lillafüredre Miskolcról kisvasúton is el lehet jutni. Téli hétköznapokon nem jár, ezért mi erről a mókáról most lemaradtunk. A Palotaszállóba meg sem próbáltunk bemenni három csintalan gyermekünkkel, ám lehet, hogy érdemes lett volna. Kívülről gyönyörű. A felsőhámori Kohászati múzeum és Szeleta-barlang nagyobb gyerekekkel lehet érdekes (ipartörténet, őskori ismeretek). Szintén nagyobb, legalább kisiskolás természetismeret rajongóknak ajánlom a Herman Ottó emlékházat Lillafüreden. Idősebb túrázók is könnyen végigjárhatják a Mária-sétányt (a parkolóból indul táblákkal jelzett úton), vagy felmehetnek a Kálváriára egy rövid ösvényen. 

Folyt. köv. a 3. részben: Bánkútról, Diósgyőrről és a Miskolci Állatkertről fogok írni!