Kirándulás a Szent György-hegyen

Avagy a tévedések vígjátéka egy felvonásban...

Van-e egyszerűbb túra, mint  (térkép szerint) a nem túl nagy, nem túl bonyolult Szent György-hegyen végigsétálni egy előre kijelölt tanösvényen? - gondoltuk indulás előtt. 

Nem is szántunk rá sok időt: tízóraira már Szigligeten fagyizunk - gondoltuk lelkesen, mi, a gyakorlott túrázók! 

Eltévedni egy ekkora területen? Ugyan már! Van útleírásunk, térképünk, hatalmas túragyakorlatunk... - gondoltuk magabiztosan.

És... nagy meglepetés: eltévedtünk! Kétszer is...

Kiindulásnak a Balaton-felvidéki Nemzeti Park saját kiadványát, a Túrajavaslatokat vittük, plusz volt nálunk egy Carthographia térkép is a területről. Bár egyikünk sem járt még ezen a tanösvényen, a tavalyi emlékek alapján biztosak voltunk benne, hogy nem lehet olyan bonyolult a hegyen a turistaút, hiszen az egész hegy nem valami nagy. 

Parkoló a régi kőfejtő alatt.

Az első tábla.

A parkolóig még könnyen eljutottunk: Hegymagason áthajtva a következő település, Raposka bekötőútjával szemben van egy kis út (sarkon buszmegálló), itt kell felfelé menni, és csak menni, le nem térni erről az elég egyértelmű, ám jelentéktelen útról. Addig kell rajta haladni, amíg el nem jutunk a felhagyott kőfejtőig, ami jelenleg parkolóként funkcionál. Az autót itt hagytuk, jól megnéztük a helyben kiállított nagy térképet, a saját térképünket, valamint az útleírást, és: elindultunk a rossz irányba. Szerencsére elsőre igen gyorsan kapcsoltunk, ezért néhány száz méter után visszafordultunk. Rájöttünk, hogy a kék út nem lesz jó.

Erre jó lesz. Bár zöld, ne törődj vele.

Ha ezt a szép házat látod, jó úton jársz.

A parkolótól kicsit visszafelé megtaláltuk a sárgát, amit a könyv írt. Az is segített, hogy erre kint volt egy tábla, hogy " Turistaház", ami azért volt reményt keltő, mert a kulcsosház érintése szerepelt a túraleírásban is. Elindultunk hát ezen. Csodálkoztunk, hogy a fákon egyszer sárga, egyszer zöld jelzések voltak... majd a sárga hosszan eltűnt. Mígnem újra előkerült! Örültünk neki, szépen el is mentünk rajta jobbra, hiszen a sárga nyíl arra mutatott, a könyv meg azt írta, hogy szépen haladjunk csak a sárgán. Egy idő után kezdett gyanús lenni, hogy ez a sárga ösvény nem biztos, hogy jó lesz... Szűk, susnyás szakaszon vezet, alig-alig látszik az út, és ami még elkeserítőbb volt: mentünk újra lefelé! Egy idő után a jeleket is alig láttuk a fákon. Aztán nagy nehezen, a hat gyerekkel lekeveredtünk egy nagyobb útra. Ami olyan ismerős volt. Persze, mert tettünk egy teljesen értelmetlen kört, és ugyanoda visszaértünk, ahol fél órája már jártunk. 

Semmiképp NE menj itt jobbra a sárga irányába. Maradj a széles turistaúton!

Ekkor kezdett bennem forrni valami nagyon nagy düh... Iszonyatosan meleg volt, a gyerekek elkezdtek nyűgösködni, hisz eddig még semmi érdekeset nem láttunk, csak meneteltünk értelmetlenül. De hát ki tudja, mikor jövünk legközelebb a Szent György-hegyre? Most tényleg menjünk el úgy innen, hogy nem láttuk sem a kilátást, sem a bazaltorgonákat? Hát nem! És akkor újra nekivágtunk a hegynek. Igyekeztünk mindezt jókedvvel tenni. Ezúttal már csak nevettünk a jelzéseken, haladtunk a józan paraszti eszünk után: a zöld néhol pirosba, néhol sárgába váltott.

Volt, hogy egyszerre három jel volt egy fán.

Teljesen követhetetlen volt, hogy melyik fára mi van felfestve. Jött szembe egy csapat, annak a vezetőjétől kaptunk egy egyszerű, szóbeli tájékoztatást, ami alapján már gond nélkül megtaláltuk a Sárkánybarlangot, más néven Jégvermet, majd a Kulcsosházat, és az innen a bazaltorgonákhoz felvezető utat.

A "jégverem", ahol tényleg fantasztikusan hideg áramlik fel a kövek közül.

Pihenő a régi turistaház előtt.

Indulás a bazaltorgonák felé.

Szusszanás az orgonák alatt.

Csodálatos látvány!

A bazaltorgonák után volt egy kis ösvény, amin érdemes kisétálni egy kilátópontra, megéri!

Az esőbeálló árnyékában pihegtünk, szusszantunk egyet, majd felmentünk a salakkúpra, ami a hegy legmagasabb pontja, pazar kilátással a Balatonra, a Badacsonyra, Szigligetre.

Pihenőhely a csúcs alatt.

Az ún. salakkúpról pazar a kilátás.

Badacsony

Szigliget

A Lengyel kápolna és a pince, ahol tavaly lakodalmaztunk.

Innen a piros jelzést követve haladtunk lefelé. Egy-egy tanösvény táblával szintén találkoztunk, de az is teljesen követhetetlen volt számunkra, hogy hová tűnt a többi? Emlékszem talán az 1-es és 2-es számúra, majd legközelebb a 7-esre. Ennyire rossz irányba mentünk? Vagy a tanösvény nem is ez az útvonal? De akkor mi? És egyáltalán: miért van ennyiféle, fajta, színű jel egy ilyen pici hegyen?

A nyugati oldalon lefelé haladva már látszik a parkoló.

A piros útvonal mentén lefelé, immár a parkoló irányába haladva találkoztunk egy megrendítő kis táblával. Egy csodálatos kilátással bíró helyen, egy sziklára volt felerősítve ez a kisméretű emléktábla, mely arról tájékoztatja az erre haladó turistát, hogy ezen a helyen hunyt el egy túravezető. Nem is tudom, hogy "választhatott" volna-e szebb helyet a hirtelen rosszullétre, az elmúlásra...

A piroson lefelé haladva belefutottunk a kékbe, mely már ismerős volt - erre jöttünk legelőször a rossz irányba - innen már biztonságosan tudtuk az utat vissza a kocsihoz.

Szigligetre, a fagyizóba ebédidőben érkeztünk. Hőségben, kb. 35 fokban, nyűgös, de kitartóan túrázó gyerekekkel nem is lehetett volna jobban megünnepelni a délelőtt sikerét, mint azzal, hogy 

fagyit ebédeltünk. 

Igen. Olvasd el még egyszer, nyugodtan. 

A lehető leglazább szülők vagyunk. 

Fagyit adtunk a gyerekeinknek ebédre. 

A legkisebb lelkifurdalás nélkül, boldogan. 

A legjobb, legfinomabb fagyit az országban! 

A szigligeti Várkávézó fagyijáról már írtam korábban. További dicshimnuszokat szeretnék zengeni erről a költeményről, amihez még csak hasonlót sem ettem eddig sehol korábban, csak itt, egy éve. Ez a fagyi egyszerűen utánozhatatlan, mennyei, egy csoda. Igazi ízek, igazi gyümölcsök, igazi alkotás minden íz. A legkevésbé sem sajnáltuk rá a gombóconkénti 250 Ft-ot. A felnőttek közül volt, aki újra beállt a sorba, és megevett még egy "menüt", más ízekkel. Nem lehet betelni. Ami csak rátesz egy lapáttal az élményre, az a fagyizó igényessége, a kis pavilon hihetetlenül ízléses kialakítása. Öröm itt lenni, öröm itt enni. Próbáljátok ki! 

(Felhajtani a szigligeti bekötőútról a "Vár" feliratnál kell, balra, egy macskaköves úton! Nem kell bemenni a faluig!)

Szigliget, Várkávézó.

Ui: estebédre azért megettük a reggel, kirándulás előtt megfőzött borsófőzeléket. :)