2016. március 29., kedd

Bóbita irodalmi játszótér


Négygyermekes édesanyaként valahogy már nem dob fel, hogy lassan kilencedik éve ugyanazon a lakótelepi játszótéren bandázzak. Ezért - főleg iskolai szünetekben, mikor minden gyermekem itthon van - délelőttönként új helyeket fedezünk fel. Ez nekik is móka, nekem is kaland. Nagy segítségemre van ebben az igényes Minimatiné oldal, akik a sok programajánló mellett beszámolnak a frissen megnyílt játszótereken szerzett élményeikről. Ajánlom őket Nektek is, legyetek olvasójuk! 

Szóval a Minimatiné nyomában mi is jártunk a Bóbita játszótéren. 

Autóval érkeztünk, a közelben számos, sajnos fizetős parkoló közül válogathattunk. Erre, mármint a precíz fizetésre érdemes nagyon figyelni, mert a parkolóőr folyamatosan ott járkált körbe-körbe. A játszótér egyik bejárata a Bessenyei utcára esik, itt is lehet parkolni, a Pappas Autó épületével szemben. Kellemes tavaszi időnk volt, s a szünet ellenére sem kellett túlzsúfolt játszótéren tülekednünk. Most, hogy a tavaszi napsütés még igazán kellemesen simogatta testünket-lelkünket, nem kellett arra figyelnem, hogy hova húzódjunk az erős napsütés elől. De ez a játszótér a nagy nyári melegekben bizony csak korlátozottan használható, mivel kevés közelében az árnyékot biztosító nagy fa. Ez, s még a hiányzó mosdó az egyetlen negatívum, amit el tudok mondani erről a fantasztikus helyről!

Bár a játékok elhelyezése első ránézésre olyan "össze-visszának" tűnik a többi, szabályos, szokásos játszóhoz képest, a koncepció elég hamar felfedezhető. Semmi más nem kell ehhez, mint magunkban elkezdeni mondogatni Weöres Sándor híres versét. Majdnem mindent megtaláltam.

"Bóbita, bóbita táncol,"


"Körben az angyalok ülnek,"
(szülőknek körben kényelmes padok :) )


"Béka hadak fuvoláznak,"

"Sáska hadak hegedülnek."
"Szárnyat igéz a malacra,"
(háttérben a költő bejárható tintatartója, kifolyt tintával, pennával)

"Ráül, ígér neki csókot,"
"Elpihen őszi levélen,"

"Két csiga őrzi az álmát"

Kiemelnék még néhány apróságot. A játszótér az utca felé kerítéssel van elkerítve, így biztonságos. A Kárpát utca felé kis sétányon lehet elindulni, közvetlenül a VakVarjú Étterem előtt. A játszón van egy gyönyörű ivókút. Sürgős WC eseteket valószínűleg meg lehet oldani a Radnóti Miklós Művelődési Központ (RAM) épületében. 



S álljon itt néhány verssoron kívüli, de "irodalmi vonatkozású" kép a játszóról. Ha már irodalmi játszótér a neve...

Ceruzahegyező. Itt a nagyok be tudnak vadulni, vigyázni kell! 

Az ujjacskákra ezek a kis kefék vigyáznak.
A Cerka-Firka játszón, a Gellért-hegyen ezek a kefék tavaly még nem voltak.

A ceruzatartóból kiestek a cerkák!

Kiömlött a piros tinta!

A kék tintatartó belseje.
A játszó a kapolcsi Ilona Malom Műhely munkája.
Gratulálunk nekik!