2020. július 17., péntek

Nyaralás járvány idején 1. - Bükki szálláshelyünk

Hetekkel a járvány hazai kirobbanása előtt foglaltam szállást nyárra - általában szeretem ezt a feladatot már februárban kipipálni. A COVID-nak ekkor még hivatalos neve sem volt, és épp Vuhanból jöttek a hírek. Olyan messzinek, távolinak tűnt, és mivel a SARS sem jött el idáig, nem hittem, hogy a mi életünket megváltoztatja majd. Pusztán a tömegiszonyom és az építkezésünk okán kissé megcincált idegi állapotom vezetett oda, hogy 
  • kizárólag saját, külön bejáratú, 
  • önállóan bérelhető családi házat keressek 
  • egy nyugalmas helyen, 
  • megfizethető áron.
  • És persze: férjünk el kényelmesen mind a heten.
  • Legyen tisztaság.
  • Plusz: a látnivalók legyenek max. 20-40 pernyi távolságra autóval.

Hosszú keresgélés után jutottam el a nekézsenyi Harka Vendégházhoz, ami minden kitételemnek megfelelt. A járvány hazai tetőzésekor ugyan a tulajdonosok lemondták az időpontunkat - ekkor igen el is keseredtem - ám ahogy fogytak az esetszámok, vendéglátónk is úgy bátorodott fel, és volt minket hajlandó fogadni az eredetileg megbeszélt időpontban. Éljen!

Érkezésünkkor - vasárnap este nyolc óra körül, mivel előző este ereszd-el-a-hajam-buliztunk egy igen jól sikerült lakodalomban - komplett fogadóbizottság várt minket a kapuval szemközti kispadon. A nénik, mint kiderült, gyakran ücsörögnek itt, mert barátnők, és sokmindent megbeszélnek egy-egy dolgos nap után. 



Nekézsenyi biztonsági szolgálat :)
Aranyos nénik beszélgetnek az élet dolgairól.


A teraszon pedig ez a kedves látvány fogadott:


"Már nagyom vártunk Benneteket!"


A házban összesen 9 ember fér el kényelmesen, ha az egyik vendég baba - a kétévesem még utazóágyban aludt. Van egy nagy szoba, 4 ággyal és két kisebb szoba 2-2 ággyal. A konyha a ház közepén található, emiatt egyben bejárat és átjáró. Ideiglenes ott tartózkodásunkat ez nem zavarta, de mondjuk állandóra nem így rendezném be az otthonomat, mert kényelmetlen kicsit. Egy egyhetes nyaralásra viszont tökéletes és megfizethető választásnak bizonyult a házikó, ami nem utolsó sorban gyönyörű tisztán kitakarítva várt minket. A tulajdonos, Alíz rendkívül kedvesen kérdezte még érkezésünk előtt, hogy mire van esetleg még szükségünk, és rendelkezésünkre állt helyi étterem- fagyizó ajánlásban is. 

A Harka Vendégház a Vörösmarty utca felől.



A régi főbejárat ma már nem használatos.


Van homokozó és adnak játékokat is hozzá.

A trambulin akkor is kedvenc játék volt a nyaralás alatt, ha 
itthon is van. Megunhatatlan.

Ebben a szobában aludtak a gyerekek.

Ebben meg mi (bocs a rossz képért).


Távozásunk előtt tudtunk hosszabban beszélgetni, és Alíz elmesélte, hogy szeretnék alaposan felújítani a házikót, és ha sikerül a pályázat, lehet hogy erre még idei kezdéssel sor is kerül. Mi mindenesetre nagyon drukkolunk nekik. Nektek pedig ajánljuk a házukat, szeretettel.

Innen kirándultunk aztán a következő helyekre:
Lázbérc
Szilvásárad
Bánkút és Csipkéskút
Lillafüred
Diósgyőr
Bélapátfalva
Edelényi kastély


7 megjegyzés:

  1. Nekem szülőföldem ez a vidék, úgyhogy nagyon örülök, hogy jól éreztétek magatokat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bea, én bármikor visszamennék, olyan jó volt ez a hét!! És számtalan bejáratlan ösvény, látnivaló várna még ránk...

      Törlés
    2. De jó, hogy érzel, és írsz is róla, hátha másoknak is megjön a kedve a vidékhez, hiszen valóban gyönyörű :-)

      Törlés
    3. Csak megerősíteni és javasolni tudom én is :) Egy Edelényhez közeli kis faluban nőttem fel :)

      Törlés
  2. Szia!
    Fürdésre alkalmas hely, gyetekeknek is van a közelben esetleg?
    Köszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi idén nem kerestük ezeket a helyeket, a koronavírus miatt nem fürdőzünk, max. természetes vizekben. Ilyen viszont nem volt sajnos. Az összes kis tó vagy víztározó vagy bányató a közelben. Fürdő van ugye Egerben,Egerszalókon, Demjénben, Bükkszéken és Miskolctapolcán is, hogy a híresebbeket említsem. Ezeket idén nem látogattuk sajnos. :(

      Törlés
    2. Az arló-tóban lehet fürdeni. Az odavezető út nem túl bizalomgerjesztő, de a tónál szépen kialakított, és rendezett strandrész van, gyönyörű környezetben.

      Törlés