2013. augusztus 11., vasárnap

Nagycsaládos szülő álma: megfizethető parti szállás a Balatonon

Évek óta kerestük az ideális szálláshelyet a Balaton partján. Ötödik éve megyünk gyerekkel nyaralni, először egy, majd két, aztán három gyerkőccel. Ötödszörre sikerült végre pontosan megfogalmaznunk az igényeinket és megtalálnunk a pénztárcánknak megfelelő helyet, ahová máskor is szívesen visszamennénk.

Az elmúlt években foglaltunk szállást olyan helyen, ami kedves és tiszta házikó volt, de autóba kellett ülni, ha egyáltalán látni akartuk a vizet. Nyűgös, éhes gyerekkel, tűző napon parkolt kocsival, felfújt gumicsodákkal hazafelé nem egy álom nap mint nap megtenni ezt a tízperces utat. Laktunk egy somogyi üdülőfaluban, ahonnan nem sok kellemes élményt hoztunk haza, viszont a pénztárcánk jóval vékonyabb lett azon a nyáron… Ismerősünknek a gyenesdiási nagystrandon lévő apartmanját azért nem kívánom vissza magamnak, mert soha életemben nem láttam még strandon akkora tömeget, mint ott, s hiába volt kvázi parti szállásunk, a tömeg sajnos mindent felülírt. Másik évben sikerült partközeli szállást találnunk Révfülöpön, de ahhoz, hogy a kemping bababarát strandját elérjük, át kellett másznunk a 71-es úton, a vonatsíneken, és egy kicsit még gyalogolni is kellett a kemping bejárata felé. Szóval a partközeli kifejezés sokszor relatív, és teljesen mást jelent egy fiatal vagy nyugdíjas párnak megtenni gyalog ugyanezt az utat, mint egy két- vagy háromgyerekes családnak műsorozó, fáradt gyerekekkel hazacipekedni.

Korábban is „szemeztem” már a Balaton körüli kempingek bungalóival, de a megelőző években olyan nagy hangsúlyt fektettem a keresésben arra, hogy a parton mindenféleképpen legyen bababarát strand rész (azaz homokos partszakasz) is, hogy minden egyebet csak e mögé soroltam be. Az igaz, hogy a balatonszemesi Vadvirág Kemping ennek az egyetlen kritériumnak pont nem felel meg, de minden másnak igen! 600 m-es saját partjára tényleg csak az megy ki, aki a kempingben lakik. Tömegiszonyos énem igazán jól érzi magát az ilyen helyen!

A faházunktól néhány méterre...
A gyerekeket egyébként minden nap sokkal jobban izgatta a kemping saját, nekik derékig érő gyerekmedencéje, mint a közeli „nagy víz”. Természetesen a Balatonba is bevittük őket, naponta többször, ám a köztes időket – lévén, hogy 40 fok volt egész héten – szó szerint a medencében töltötték. A játszótér, bár nagy, és viszonylag sok a játék, mégsem mozgatta meg a változatos pesti EU-s játszóterekhez szokott fiaim fantáziáját, már csak azért sem, mert a mászókák szinte megmászhatatlanul hatalmasak. Gyakorlatilag felnőtt méret mindegyik, ez sem szülőnek, sem óvodás gyereknek nem túlságosan hívogató.

A kempingben van egy kicsi büfé, meg egy kisközért, de mi egyiket sem vettük igénybe, inkább gyorsan elkészíthető, könnyű ételeket főztem a bungaló kiskonyhájában kétnaponta, az alapanyagokat a balatonlellei Sparból szereztük be. (Egy lellei vendéglő vállalja a házhoz/sátorhoz szállítást kempingen belül, mi végül nem rendeltünk tőlük, így a minőségről sem tudok beszámolni. Bandi Halsütődéjét viszont kipróbáltuk és ajánljuk: az Arany János utcában található, közel a kemping bejáratához, a kis hídnál, előre rendelés esetén időre is elkészíti az ebédet, így nem kell sorban állni, csak a megbeszélt időben elhozni. )

A konyhák nagyon minimál felszerelésűek, érdemes pl. saját késeket, néhány evőeszközt, tésztaszűrőt, tálakat, kancsót vinni. A faházak többsége igazi retro, nincsenek felújítva, és nagyon-nagyon alap felszereltségűek. Mi a felújított faházak egyikében töltöttük ezt az egy hetet, az előszezonban, így ki tudtuk fizetni az amúgy főszezonban igen drágának számító szállást. Előszezonban ez a parton elhelyezkedő ház nem került többe, mint egy átlagos nyaraló bérlése bárhol a Balaton körül (faluban, nem a parton). A faházak egymástól megfelelő távolságban, levegősen helyezkednek el (a mienk ráadásul a játszótérre nézett, tehát szemben már nem lakott senki, mellettünk pedig a part). Nem zavartak minket a közvetlen iker-szomszédban lakók sem, nem igazán lehetett semmit áthallani. A nappaliban fel tudtunk volna állítani kényelmesen még egy pótágyat, de erre nem volt szükség, mert a legkisebb gyermekünk még utazóágyban alszik, ami befért az egyik kisszobába.
A faházunktól néhány méterre...
 

Ajánlom tehát a Vadvirág kemping faházait azoknak,

  • akiket nem zavarnak a kemping körülmények, mégis szeretnének házban lakni, ágyon aludni, normális méretű konyhában főzni;

  • akik közvetlenül parti szállást keresnek megfizethető áron (elő- és utószezoni árakra gondolok);

  • akik maximum négy (ebből egy utazóágyban alvó) gyerekkel szeretnének a Balaton partján nyaralni;
  • akik szeretnek egy hetet akár végig egy helyben eltölteni - mert itt azt is lehet, a kemping hatalmas, a gyerekek szabadon biciklizhetnek, játszhatnak.

 
A szemesi vitorláskikötő mólója
A környéken esténként nagyokat sétáltunk, a közeli Hullám strandon van egy mini, de nagyon szép és gondozott játszótér. Szemes központjában (a melegben autóval közelítettük meg) vitorláskikötő és bódésor, valamint egy kiváló fagyizó kötötte le gyerekeink figyelmét. A vasútállomáshoz közel, a kikötőt a városközponttal összekötő út mellett, a Latinovits Parkban egy hatalmas, két részes, híddal összekötött játszóteret találtunk. Szokásainkkal ellentétben ennél többet nem igen barangoltunk, mert a nagy hőségben inkább a parton játszottunk a gyerekekkel, vagy a vízben pancsoltunk velük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése