Különleges vidék ez a Fertő-táj, ezen belül a Fertő-tó közvetlen környezete! Évtizedekig politikai okokból nem lehetett még a közelébe sem jönni a nádasnak, nehogy valaki a megbújási lehetőséget kihasználva átszökjön a határon. Aztán mióta nemzeti parki védettséget élvez a terület, szintén nem lehet csak úgy ukk-mukk-fukk bemenni evezni, mert szigorúan tilos túravezető nélkül felfedezni a nádast. Olyan ritka növények, állatok, társulások laknak itt, akiket vétek megzavarni, ezért is fordulhat elő, hogy mindössze heti néhány alkalommal indul egyáltalán csoport. Ezekre napokkal vagy inkább egy-két héttel előre be kell jelentkezni - érdemes telefonon, munkaidőben, mert az e-mailemre valamilyen okból kifolyólag nem kaptam választ. Hét éves kor alatt erősen megfontolandó, hogy benevezünk-e gyermeket egy ilyen túrára, és vezetőtől függ, hogy egyáltalán elviszi-e. Mi végül úgy döntöttünk, hogy a két kicsi a szálláson marad férjemmel, aki nagylelkűen (mert szeret evezni! - ezúton is nagy hála ezért a lemondásáért!) átengedte nekem a lehetőséget, mégpedig legfőképpen azért, hogy tudjak Nektek írni a blogba a tapasztalatokról. A képeket mobillal készítettem, mivel a nagy fényképezőt nem mertem elvinni magammal egy ilyen vizes környezetbe.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vezetett túra. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. július 19., péntek
Nyaralás a Fertő-tájon 9. rész: Kenuval nemzeti parki vizeken
Különleges vidék ez a Fertő-táj, ezen belül a Fertő-tó közvetlen környezete! Évtizedekig politikai okokból nem lehetett még a közelébe sem jönni a nádasnak, nehogy valaki a megbújási lehetőséget kihasználva átszökjön a határon. Aztán mióta nemzeti parki védettséget élvez a terület, szintén nem lehet csak úgy ukk-mukk-fukk bemenni evezni, mert szigorúan tilos túravezető nélkül felfedezni a nádast. Olyan ritka növények, állatok, társulások laknak itt, akiket vétek megzavarni, ezért is fordulhat elő, hogy mindössze heti néhány alkalommal indul egyáltalán csoport. Ezekre napokkal vagy inkább egy-két héttel előre be kell jelentkezni - érdemes telefonon, munkaidőben, mert az e-mailemre valamilyen okból kifolyólag nem kaptam választ. Hét éves kor alatt erősen megfontolandó, hogy benevezünk-e gyermeket egy ilyen túrára, és vezetőtől függ, hogy egyáltalán elviszi-e. Mi végül úgy döntöttünk, hogy a két kicsi a szálláson marad férjemmel, aki nagylelkűen (mert szeret evezni! - ezúton is nagy hála ezért a lemondásáért!) átengedte nekem a lehetőséget, mégpedig legfőképpen azért, hogy tudjak Nektek írni a blogba a tapasztalatokról. A képeket mobillal készítettem, mivel a nagy fényképezőt nem mertem elvinni magammal egy ilyen vizes környezetbe.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)