2014. február 25., kedd

Észak-pesti érdekességek

Séta önkéntesként menhelyi kutyával a Farkaserdőben és más újpesti „jóhelyek”

Sosem volt kutyám, mert nem laktam olyan helyen, ahol egy kutya jól érezhette volna magát. Mikor megláttam régen egy honlapböngészés során, hogy a Rex Kutyaotthonban lehet önkéntesként kutyát sétáltatni, tudtam, hogy egyszer ki fogom váltani az önkéntes igazolványt. Ez az idő akkor következett el, amikor a két kisfiam rettegni kezdett a kutyáktól. Megjegyzem, okkal: a parkban többször előfordult, hogy békésen sétáltunk, és megtámadtak minket kutyák. Volt, amelyik csak játszani akart, és megijesztette őket, de volt, amelyik tényleg agresszívan ugrott nekünk, úgy kellett elrugdosnom a gyerekektől. Szóval okkal féltek, de ez engem zavart.


Az Állatszigeten, még 2010-ben

Nyáron megszereztük az önkéntes igazolványt, és elkezdtünk kutyát sétáltatni a Rex-nél. Nem mondom, hogy gyakran vagyunk ott, de az a néhány alkalom is több a semminél! (Sok káposztásmegyeri minden nap, vagy egy héten többször is lejár! – nekik közel van, számunkra ez a program inkább egy teljes délelőttöt igényel, iskolai/óvodai szünetekben.) Az Állatsziget nyitvatartása (17.00-ig) sajnos nem alkalmas arra, hogy egy átlagos óvodai nap délután, koraeste elmenjünk oda.

Az állatok gondozóinál lehet kérni, hogy barátságos, gyerekszerető kutyát adjanak sétára, így a gyerekek is megsimogathatják, játszhatnak vele. Eredetileg az volt a tervem, hogy a Farkaserdő általunk jól ismert szakaszait barangoljuk majd be az épp aktuális kutyussal, de sajnos erre az Állatotthonnak nincs engedélye, ezért egy, csak erre használatos ösvényen szabad haladni a menhelyi kutyákkal, ami szintén a Farkaserdő része, de ez az Állatsziget mögötti részt jelenti, nem az általában ismert farkaserdei utakat. A kutyasétáltatásokról még egyszer sem sikerült képet készíteni, mert mindkét kezem foglalt szokott lenni, az egyikben póráz, a másikban minimum két gyerekkéz, harmadik gyerek a hátamon. :)

A gyerekek persze nem csak azért szeretik ezeket a kis kiruccanásainkat, mert mindig újabb és újabb kutyával barátkozhatnak össze (jelentem, ezen a területen is látok előrehaladást, az elején ugyanis menekültek a pórázon vezetett kutya elől, most már meg is simogatják…). Az Állatsziget önmagában is nagy élmény. Van például egy megmentett őzike, akit mindig hosszan szemlélünk, ha épp nem alszik.



Őzike simogatás az Állatszigeten

A Parasztudvarban vannak nyuszik, kecskék, birkák és bárányok, malacok, lovak és baromfiudvar. Van egy kis tó, amin kacsák úszkálnak. A menhelyi kutyákat és cicákat is mindig alaposan megnézegetjük. Aztán van egy csudaszép játszótér, amilyet sehol máshol nem láttam még. A gyerekek ezért is nagyon lelkesednek, ha ott vagyunk.



Ezt a képet a neten találtam a játszóról, mert az én fotóim sajnos elvesztek.

Amennyiben nem a közelben laktok, de az Állatsziget miatt (ami egyébként egy ingyenes program, csak az állatcsemegéért kell fizetni!!) kijöttök Újpestre, ajánlom figyelmetekbe a Farkaserdőt: induljatok el egy kisebb sétára. Az egész erdő nem egy óriási terület, kb. 1 óra alatt körbe lehet járni gyerekkel is. Múlt hétvégén pl. öt mókust láttunk, harkályokat, szajkót és sok-sok cinkét. Az erdő helyi futók és kutyasétáltatók paradicsoma, hétvégén sok a sétáló gyerekes család.

Az ujpest.hu-n olvastam, mi legutóbb erre nem kanyarodtunk el: „A Kordován tér és a Szíjgyártó utca közti bejárathoz közel, a korábban rendkívül lepusztult állapotú egykori játszótér helyén erdei óvodát alakítanak ki kismozdonnyal, hintával, sőt egy különleges élménysétányt is birtokba vehetnek a kicsik.”

Közvetlenül az erdő mellett épült Újpest teljesen új uszodája, a Halassy Uszoda. A kis tanmedencében, ha épp nincs oktatás – érdemes odatelefonálni a tervezett érkezés előtt – lehet lubickolni kicsikkel is, felnőtteknek a wellness belépős megoldást ajánlom. Vastagabb pénztárcával rendelkezőknek az innen szintén egy karnyújtásnyira található Aquaworld is szuper családi program lehet. Figyelem, hétköznap nem üzemel minden felnőtt csúszda!


Az Aquaworld gyerekrészlegének egy része :)

Ha Újpesten töltenétek el az egész napot, ehettek a piacon a Laci konyhában (van lángos, palacsinta, de „rendes” étel is), a Csülök Vendéglőben vagy az Öreghalászban, de ajánlom személyes kedvencünket, a Capri Pizzériát, amelynek visszajáró törzsvendégei vagyunk. Most nyílt az új, ígéretes kezdemény, a Központ Bisztró, ezt szintén szívből tudom ajánlani, teszteltük, olyan volt, mintha a Belvárosban randiztunk volna a férjemmel... A parkolás kicsit nehézkes, de a környező utcákban megoldható. 



Burgerezés a Központ Bisztróban. Az adag nem kicsi!
Forrás: We Love Budapest


Újpesten kihagyhatatlan még a Horváth Cukrászda, melynek felső szintje, a Sugar! méltán szerzett országos hírnevet, de az alsó szinten, a hagyományos cukrászdában is csodás finomságokat kóstolhatunk.

A Tarzan Parkról pedig már írtam ITT

Szóval ki mondta, hogy Észak-Pest kisgyerekes szempontból unalmas?



2014. február 24., hétfő

Török András: Budapest könyv



Örökké hálás leszek az Apáczai Gimnázium könyvtárosának, hogy 1999-ben megvásárolta és kitette a polcra Török András akkoriban megjelent, különleges útikalauzát. Erre a könyvre úgy találtam rá, hogy valójában ő talált rám… van néhány ilyen szerzeményem, ezt a művet is közéjük sorolom. Egyszerűen tudtam, hogy – bár más miatt kódorogtam a könyvtárban –  le kell vennem a polcról. Talán nem az lennék ma, aki, ha nem kezdem meg akkor e könyv által szenvedélyesen megszeretni és megismerni fővárosunkat, járni utcáit felfelé tekintgetve, rácsodálkozva az addig ismeretlen, felfedezetlen érdekességekre.


Az első magyar kiadás és a legfrissebb változat is a tulajdonomban van. :)


Személy szerint nagyon örülök Török András a nyolcvanas évek derekán történt – ahogy ő írja – „megvilágosodásának”, melyet egy bécsi könyvesboltban szerzett, miszerint létezik alternatív útikönyv, s az azonnali elhatározásának, miszerint ő is belép az alternatív útikönyvek írói közé. Vagy ahogy az előszóban olvashatjuk, az „alkalmazott élvezettan” terjesztői közé. Könyve olvastatja magát, pedig tele van történelemmel, művelődéstörténettel, építészettel, művészettörténettel és egy kis irodalommal. A komolyabb, hosszabb leírásokat érdekes, kedves, élvezhető, sokszor vicces történetekkel színesíti, melyek megjegyezhetővé, s egyben könnyen fogyaszthatóvá teszik a rengeteg információt, amelyet közölni szeretne.

Az útikönyv gerincét az az öt, az író által javasolt, többnyire belvárosi sétaútvonal adja, mely mindkét könyvben csaknem teljesen megegyezik. A 2013-as kiadásban azonban sokkal, sokkal több az előzetes és utólagos ismeretanyag a séták leírása előtt és után. Pl. több kép van benne, melyek többségét a fortepan.hu oldalról válogatta a szerző (ezt a honlapot én is mindenkinek ajánlom nézegetésre!). Aztán a frissebb kiadásban eligazítást kapunk térképvásárlás területén, megtudhatjuk belőle, hogy mi az a 33 dolog, amiért érdemes feltétlenül budapestinek lenni, és egy írásbeli gyorstalpaló tanfolyam keretei között „bennfenntesjelöltek” lehetünk. Szuper, de szubjektív ötleteket kapunk arra vonatkozóan, hogy hol szálljunk meg, illetve hová foglaljunk szállást ismerőseinknek, hová vigyük el őket vacsorázni, ebédelni, uzsonnázni, vagy netalántán egy kiadós buli után éjszaka palacsintázni… Gondolkodhatunk képes és szöveges kvízkérdéseken a várossal kapcsolatban, és ha még időnk, erőnk, kitartásunk engedi, részt vehetünk a szerző által javasolt belvároson kívüli biciklis vagy autós történelmi szafarin pl. Óbudára – kizárólag haladóknak! vagy lubickolhatunk a vízi örömökben. :) A Könyvek! Könyvek! fejezet nem csak könyvajánlót tartalmaz, hanem a szerző kedvenc antikváriumait illetve könyvesboltjait is. A bibliográfia olyan széleskörű, hogy komoly Budapest-szaktudást szedhet magára, aki átrágja magát a listán…

No, de nézzük a könyv szívét-lelkét: a sétákat! Török András nem vállalkozik arra a lehetetlen küldetésre, hogy (így is 500 oldalat meghaladó!) művében a teljes mai Budapest minden kerületét részletesen bemutassa, hiszen ez tényleg elképzelhetetlen lenne abban a minőségben, amellyel a könyvben találkozunk. A belső kerületekre koncentrál, néhol ugyan kis kitérőkkel, de mindenhol nagyszerű rajzolt térképekkel kiegészítve. A séták valóban lesétálnivaló útvonalak, amelyeket egyáltalán nem javasolt rövidíteni BKV-val vagy autóval, mert sok érdekes élményről maradunk le, ha mégis megtesszük. Én magam egyetlen eszközt tudok elképzelni, ami kicsit könnyíthet a sétákat bejárni próbáló, de fájós lábú, fáradékony érdeklődőknek, ez pedig a roller, amit én magam rendszeresen használok a mindennapjaimban, ha épp nem gyerekkel vagyok. (Mondjuk a Budai Várban ez sem játszik.) A séták mindegyike a Vörösmarty térről indul, néha van egy kis átfedés, de ekkor sem jön zavarba a szerző, mert mindenhol újabb és újabb információkat kapunk, nincs ismétlés! Mivel ezek a séták csaknem 7-8 órás városi túrák, Török András – azaz az alteregója, Simplicissimus - a megfelelő helyeken pihenőket is javasol konkrét kávéház, cukrászda, vendéglő megjelölésével.

Ó, és mennyi, de mennyi minden van, amit olvasás közben megjegyeztem: ezt is beleírom az ajánlóba, jaj, meg azt is! Hihetetlen mennyiségű érdekesség az, amit nem lehet néhány mondatba összesűríteni, legfeljebb egy kis ízelítőt adni.

  • Tudtátok, hogy az Árpád hídban van egy lakás, ahol a hídmester lakik a családjával?
  • És azt, hogy a Sziklakápolnát 1951-ben egyetlen éjszaka alatt pusztították el úgy, hogy a bejáratot is befalazták, és csak 1992-ben nyitották meg ismét?
  • Hogy az egész pesti óvárost le kellett bontani annak érdekében, hogy megépülhessen az Erzsébet híd, melynek kiírt nemzetközi tervpályázatára 53 pályamű érkezett?
  • Tudtátok, hogy az Operaház 1884-ben felszerelt csillárját a nyolcvanas években felújították, és azzal, hogy kiszerelték belőle a régi gázcsöveket, súlya 900 kg-mal csökkent?


Muszáj néhányat idéznem is, hogy még teljesebb legyen a kép a könyv igazi szubjektív mivoltáról:

„Nemzeti Színház. Azok a kedves Olvasók, akik szeretik ezt az épületet, lapozzanak tovább.” :) Majd később, máshol: „És itt van a legfájdalmasabb építészeti merénylet, a Nemzeti Színház (…)”

„ A Hideg Burkoló néhány szép évet élt meg a XIII. Csanády és Kresz Géza utca sarkán. Virtigli szendvicsbolt volt, a vásárló válogatta össze a szendvicsébe valókat. Minden idők legszellemesebb boltneve?”

„Simplicissimus szerint a legköltőibb (városrész) nevek a II. kerületben vannak: Budaliget, Csatárka, (…) Rézmál, Rózsadomb, Szemlőhegy, Széphalom, Szép Ilona, (…) Vérhalom, Zöldmál."

„Kossuth Lajos tér. (…) Minden esztétikai értéket nélkülöz Klingl Sándor dilettáns alkotása Kovács Béláról, a Kisgazdapárt nagy tehetségű főtitkáráról, akinek elhurcolása 1947-ben a diktatúra kezdetét jelezte.”

Jókat derültem olvasás közben, még ha nem is minden kritikával értek egyet!

Számomra kedves címek, alcímek a könyvben nem sorrendben:
  • Simplicissimus 12 szokatlan nézőpontja (látcsővel vagy kamerával)
  • A Hangli-kioszk hűlt helye
  • Az egykori sorbanállás az Adidas bolt előtt
  • Habkönnyű találós kérdés egy térrel kapcsolatban, nyár elején, szerda reggel
  • Víz, különféle megmerítkezésekre
  • Evés-ivás emberhalál nélkül
  • 12 ajándék Budapest-rajongóknak, emelkedő ársorrendben


A könyvet nem csak a jól kiválasztott fotók, és a rajzolt térképek színesítik, hanem az „Az én városom” sorozat is, amelyben vendégszerzők írnak szösszeneteket Budapesttel kapcsolatos élményeikről. A szerző mindenhol közli a manapság elengedhetetlen internetcímeket, sőt, néhol kitér egy-egy látványosság vagy étterem igényes honlapjának ismertetésére is. A könyv utolsó lapján pedig minden elérhetőségét megadja, s biztatja olvasóit, hogy segítsenek észrevételeikkel a könyv jövőbeni alakításában.

Köszönöm Török Andrásnak, hogy ennyire szeret itt lakni, élni, és élvezettanról írni, mert teljesen megváltozott a városról alkotott képem, mióta ismerem és rendszeresen újraolvasom a könyvét!
----------------------------------------

Török András saját honlapja:
Az Egy nap a városban blog írása a könyvről itt olvasható:



2014. február 13., csütörtök

Aktuális: hóvirágkirándulás az Alcsútdobozi Arborétumban!


Van olyan ember, aki nem szereti a hóvirágokat? Régen minden évben vettem egy-egy csokrot a nénikéktől a Ferenciek terén, aztán volt olyan év, amikor hmmm… kaptam...  :) Majd egyszer csak védetté nyilvánították, és se nénikék, se hóvirággyűjtés a tél végi kirándulásokon, se romantikus csokrocskák. Gyönyörködni azonban így is lehet bennük, főleg, ha sok nyílik egyszerre egy helyen.


7 hóvirágfaj 24 fajtája tekinthető meg Alcsútdobozon.

S ha valahol sok a hóvirág hagyma, akkor az az Alcsútdobozi Arborétum. Magam sem gondoltam, hogy milyen komoly, egybefüggő hóvirágmező borítja tél végén az arborétum nagy területét, amíg a saját szememmel nem láttam tavaly. Eredetileg a plébániánk szervezett ide egy autós családos kirándulást, amire nem jutottunk el, mert háromból három gyerekünk volt beteg azon a hétvégén. Nem hagyott nyugodni bennünket az ötlet, és az, hogy ez a látogatás bizony időhöz kötött, úgyhogy legközelebbi hétvégén, immáron egészséges gyerekekkel felkerekedtünk, ezúttal azonban csak mi, öten. Még nem késtük le a hóvirágünnepet.


Az ösvényekről nem szabad letérni.

Szerintem egész évben összesen nem fordul meg annyi ember Alcsútdobozon, mint ezeken a hóvirágos hétvégéken. A bejárat felé hömpölygő tömeg az arborétum területén eloszlik, olyan hatalmas az egész, hogy nem is hittük el, hogy annak a sok autónak a gazdája és a több busznak az utasai valóban mind bent vannak. Pedig de. Sokan profi fotómasinákkal támadtak, mások meg „csak” sétálgatni, gyönyörködni jöttek. Kisgyerekeseknek fontos információ lehet, hogy az arborétum mindegyik sétaútját be tudtuk járni egy átlagos kerekű, nem kifejezetten sportbabakocsival, csak néhol kellett magunkat gödrökön átküzdeni. 


Normál babakocsival kényelmesen végigjárható.

Amit viszont hiányoltunk, az a részletesebb tájékoztató az Arborétum növényeiről, a régmúlt itt élt emberek életéről, az alapító családról, és a kastélyról, melynek már csak a homlokzata maradt meg az utókor számára. Érdemes tehát könyvvel, vagy internetről szerzett információkkal készülni előzetesen. A hóvirágünnep kapcsán kaptunk egy hevenyészett térképet, de sajnos komolyabb információk nem szerepeltek rajta. Mindenesetre arra jó volt, hogy legalább tudjuk, mi merre van.


Azért más is van az arborétumban, nem csak hóvirág.

Hidacska patak és tó felett.

Légzőgyökerek!

A kisasszonykák babaháza és a bukszuslabirintus megmaradt.

Szépséges kis templom.

A valaha volt hatalmas kastély homlokzata.

Az arborétum „saját” geoládájának felkutatását mi ezúttal kihagytuk, mert közeledett az ebédidő. Időmilliomosoknak, türelmes gyerekekkel rendelkezőknek ezen geoládán kívül érdemes lehet felkeresni a nagyon közeli, és nagyon különleges libanoni cédrus multigeoládát is, amely szintén Alcsút területén található a Csaplári erdőben.

Az a rengeteg ember, akik láthatatlanok voltak az Arborétumban, testet öltöttek, és hatalmas tömeget alkottak, amikor kb. egyszerre szerettek volna megebédelni a Puskás Hotel éttermében. Mi is közéjük tartoztunk, és jelentem, nem jártunk sikerrel. Kicsit még játszottunk a hotel hangulatos játszóterén, de mikor láttuk, hogy esélytelen, hogy itt kb. két órán belül a gyerekek éhes szája be legyen tömve, továbbindultunk.


Itt még azt reméltük, hogy kapunk szabad asztalt a Puskás Hotelben.
(Nagyon szép, gondozott a kert, jó időben szuper lehet itt.)

Végül Bicskén találtunk egy kedves, igényes, nem drága helyet, (Korona Étterem és Pizzéria) ahol nagyon gyorsan kihozták a rendelt ételt. Ez utóbbi szempont számunkra abban a pillanatban hogy is mondjam… életmentő volt. A gyerekeink általában – nem percre pontosan, de – időre esznek, és nem igazán toleránsak a nagyobb csúszásokkal kapcsolatban. És aznap nagy, igen nagy csúszásban voltunk. Általában először nyűglődés, aztán összeveszés, majd hangos hiszti következik a sorban, ha az éhség problémája merül fel. Nem tudtunk elég hálásak lenni, amiért olyan gyorsan szolgáltak ki minket aznap. A mosdó egyébként nagyon kulturált volt, mint ahogyan az egész hely, szívből ajánlom családosoknak (van etetőszék), romantikázni vágyóknak, vagy csak úgy kirándulásról betérőknek.


A hóvirágmezőt pedig ki ne hagyjátok! Hogy MOST aktuális-e, érdemes figyelgetni az Arborétum honlapját. És igen, MOST már aktuális!



Budapest Bábszínház: Boribon és Annipanni ; Pettson és Findusz

Télen nem sajnálom a hétvégi délelőttöket arra, hogy matiné színdarabokra menjünk ahelyett, hogy kint legyünk a friss levegőn. A két fiam pedig már épp abba a korba lépett, akikkel lehet is menni: négy és hat évesek.
Nagyon szerettem volna jegyet szerezni a címben szereplő előadásokra már korábban is, de nem sikerült. Ugyanis a jegyárusítás napján elkapkodják a jegyeket a lelkes szülők, nem véletlenül: sikerdarabok ezek. Most már azt is tudom, miért.

Boribon és Annipanni

A Boribon előadásra nem tudok jobb szót mondani, mint azt, hogy lenyűgöző. Azt hiszem, azért jöttem ki (igen, én magam) euforikus állapotban a nézőtérről a két kisfiam kezét fogva, mert én annak idején nem ilyen bábszínházat láttam ugyanebben a színházteremben. Amikor én voltam kislány, emlékeim szerint bábparaván volt, a szereplők mindannyian igazi, nagyjából egyforma méretű bábok voltak, és kb. egy síkban mozogtak. Lehet, hogy rosszul emlékszem, de nekem ez maradt meg. Nos, a Boribon és Annipanni c. mesefeldolgozás egyáltalán nem ez a kategória! Boribont egy fiatal srác játssza (Bercsényi Péter), aki végig látható, de mégis mindannyian a nézőtéren ülők közül elhisszük, hogy Boribon bábja beszél, Boribon alszik, Boribon ugrál. Mert olyan profi bábjátékost látunk mozogni és énekelni a színpadon, hogy gyakorlatilag őt nem látjuk. S mi lehet egy bábművész legnagyobb dicsérete, ha nem pont az, hogy jelen van, és mégsem őt látjuk?




Az Annipannit megszemélyesítő hús-vér lánykát pedig egy szintén nagyon fiatal bábművész játssza (Mórocz Adrienn), akinek nem csak a játéka, de a hangja is csodálatos. Egy gyerek musical kerekedett a szemünk előtt, a fülünk hallatára Marék Veronika önmagában is zseniális mesesorozatából. Több mesét dolgoz fel a darab, de érthető okokból nem kerülhetett bele minden egyes kötet. Utalások azonban majdnem az összes könyvre vannak „elrejtve”, ezeket külön élmény még szülőként is felfedezni. Nem lőném le, hogy mely kötetek kerültek teljes feldolgozásra, és melyek maradtak ki, annyit azonban elárulhatok, hogy Bencét is hús-vér ember alakítja (Szolár Tibor), de Szuszi és a Cica bábként jelennek meg.  




A díszlet végtelenül ízléses, szívesen lennék egy ilyen gyerekszobában felcseperedő, boldog gyerek. A történetek a könyvekből ismert, óvodásokat megszólító örökérvényű mondanivalóval rendelkező mesék, melyek két részre osztva is lebilincselték az izgága nézősereget. Hang nélkül nézte végig a becsléseim szerint több száz néző (több mint fele apró gyerek!), és a végén hatalmas tapsot kaptak a színészek, meg is érdemelték. Mit mondjak.. már hazafelé azon gondolkodtam, hogy mikor nézzük meg ismét…



Pettson és Findusz

A Pettson és Findusz előadást az azonos nevű könyvsorozaton edződött gyerekeknek és szüleiknek ajánlom. Azért mondom, hogy „edződött”, mert ezek hosszú mesék, kifejezetten nem a kis óvodás korosztálynak, sokkal inkább a nagyóvodásoknak és kisiskolásoknak szólnak. A darabot az fogja érteni, aki ismeri a sorozat történeteit, eseményeit. Részletgazdag rajzok, vicces megjegyzések, rejtett poénok és muklák… ezek ismerete feltétlenül szükséges véleményem szerint a darab értelmezéséhez. Ha én egy olyan szülő lettem volna, aki nem olvasta már fel százszor a gyerekének az egyébként zseniális Pettson sorozat különböző köteteit, lehet, hogy felnőttként sem értettem volna mindent a darabból. Azt hiszem, voltak is ilyen nézők a jelenlévők közül, akik nem túl boldogan jöttek ki a Játszótér nevű kisebb helyiségből, ami a Bábszínház harmadik vagy negyedik (?) emeletén található, és csak gyalog lehet ide felmenni, nincs lift. Ráadásul a helyfoglalás érkezési sorrendben történik, úgyhogy érdemes rástartolni a nyitásra. Legelöl vannak pici gyerekszékek, bátrabbak ülhetnek ide szülő nélkül is.



A Pettson-darab két dologban hasonlít a Boribonra: itt is szerepelnek élő szereplők, s ebben is szerepel ugyanaz a páros, aki Boribont és Annipannit alakítja. Itt ők a muklák. (Aki nem tudja, kik a muklák, feltétlenül olvassa el az Amikor Findusz kicsi volt és eltűnt c. könyvet.)



Nekem nagyon tetszett ez az előadás. Minden a szemünk előtt játszódott a kis térben, a díszlet tologatásával, fordítgatásával egy pillanat alatt másik helyszínen találtuk magunkat, s mindent lehetett követni, érteni. Egyáltalán nem volt számunkra zavaró, hogy Pettson (Ács Norbert) ebben a feldolgozásban nem öreg, de ugyanolyan szerencsétlen, és nem veszi észre, hogy a szintén fiatalnak ábrázolt Andersson néni rajongva szerelmes belé. Gustavsson rosszindulata a darabban erősebben kidomborítva jön elő, mint a könyvekben, a muklák pedig sokkal többet szerepelnek, legalábbis jobban szem előtt vannak, és állandóan énekelnek. :) Merthogy ez is zenés darab, mégpedig tessék megkapaszkodni: zongorista játszik élőzenét a gyerekeknek – mi pont mellette kaptunk helyet! Ez külön élmény volt! Findusz az elején cuki kismacska, aki aztán megtanul beszélni, és Pettsonnal átélt közös kalandok során felnő. Az őt játszó fiatal bábszínész hölgy is (Ellinger Edina), csakúgy mint a többiek, kiemelkedő tehetség! A tyúkok nálam mindent vittek, még napokkal később is csak röhögve tudtam visszagondolni az állítólagos elnyomásban élő, éppen ezért felszabadításukat követelő tyúkokra, akiktől ez a nyomorult, de nagyon szerethető Pettson még a tojást is fél elvenni a darab elején, de a jellemfejlődés itt sem maradhat el! Azt pedig hogy hogyan, miként visznek a színpadra egy dühös bikát... nem árulom el. Nézzétek meg! 




Öröm erről írni, öröm olyan darabokra járni Budapesten, amelyek bármely színpadon megállnák a helyüket a világ tényleg bármely pontján. Gratulálok a Budapest Bábszínháznak ezért a magas színvonalért, és köszönet az élményekért!

A képek forrás a Budapest Bábszínház hivatalos oldala.




2014. február 11., kedd

Solymár: Rózsika-forrás és a Szarkavár

Újra és újra azt mondom, hogy nem kell messzire menni egy alaposan átmozgató, gyerekeket kifárasztó, igazi erdei kiránduláshoz. Solymár például itt van... egészen a főváros szomszédságában!

Kis híddal kezdődik a kaland.

Lanyha, meleg januári reggelen határoztuk el, hogy kirándulunk egyet, ha már úgyis ilyen tavaszias az idő. (Elméletem szerint meglesz ennek a böjtje: márciusban, árpilisban majd nyakunkba kapjuk az igazi zord telet… úgyhogy január vagy sem, menni kell, ha jó az idő!) Az utolsó pillanatban becsatlakoztak unokatesóék is, így két autóval támadtuk meg a solymári Shell kút melletti pici parkolót. Kis túlzással majdnem az összes helyet el is foglaltuk… na jó, van ott kb. 10 autónak hely. Kiránduló szezonban gondolom a környező kis utcákban lehet még parkolni. A zebrán átsétálva gyakorlatilag máris az erdőben vagyunk, ahol csendesen csörgedezik a patak! Mindez Budapest hivatalos közigazgatási határától néhány száz méterre! Mondtam már, hogy szeretem ezt a várost, és a környékét?

Budapest határától néhány száz méterre...

Sok probléma nem adódhat a tájékozódással. Menni kell szépen, amerre az ösvény vezet, többnyire a patak mentén kanyarogva. 

S közben ilyenekre találhatunk. Itt például mászni is lehet már a nagyobbakkal.



Szülői segítséggel egy középső csoportos simán felmegy itt.
Lefele még óvatosabban kell jönni!

Lent maradtam a két kétévessel.

Meg ilyenekre. 

Rózsika, a forrás és a nagyobb fiam

Aztán kb. fél órás sétával elértük a nagy rétet, ahol egyszer még évekkel ezelőtt belefutottunk a nagy solymári majálisba május elsején. :) 

A rét, ahol május elsején biztosan majálisba futsz. :)

Melegben én itt simán engedném a gyerekeimet mezítláb patakozni.

Innen továbbhaladva kb. még húsz perces gyaloglás vár arra, aki a felújított Szarkavárba is szeretne felmenni.
A Szarkavár már messziről is impozáns látványt nyújt.

A solymári Szarkavár madártávlatból

Sajnos hivatalosan télen nem látogatható, a kiránduló szezonban pedig belépőt szednek. 

Belépőt kell fizetni - ha egyáltalán nyitva van.

Mi felmentünk a nagykapuig, ahonnan azért elég szép a kilátás. 

Kilátás a kapu elől.

A toronyból még szebb lehet, kár, hogy télen zárva. Azért nem kell nagyon leleményesnek lenni ahhoz, hogy bejussunk zárt kapuk ellenére sem.

Kis ösvények a vár oldalában.

A Vár előtti csúcskeksz majszolásakor éreztük a hat gyereken, hogy nem lesz egyszerű menet a visszafele út, ráadásul már masszívan ebédidő volt. Egy nagyon kedves, Solymáron felnőtt barátunk javasolta nekünk a szomszédos Pilisszentivánon található Csali Csárdát. A gyors elhatározást tett követte: a két apuka visszagyalogol gyors férfitempóban a kocsikhoz, a két anyuka pedig egy rövidített útvonalon bevezeti a gyerekcsapatot Solymár központjába, ahol találkozunk, és együtt elautózunk a csárdába. Ez egy remek ötletnek bizonyult. A srácok a rövid kis sétát egy még épp elviselhető nyavalygással kibírták, aztán már ott is voltunk a csárdában.

A Csali Csárda a környék egyik felkapott helye. Alig volt szabad asztal ezen a januári vasárnapon, pedig az épület nem kicsi, és nem volt semmi különös ünnep aznap. Kulturált környezet, szép mosdók, gyönyörű kilátás a pilisszentiváni horgásztóra. Nyáron még pazarabb lehet, mondjuk a tóra néző teraszon elkölteni az ebédet.  Nekem kicsit erős volt a szokásos éttermi ételszag, de kb. ez az egyetlen negatívum, amit mondani tudok, mert minden egyéb: kiszolgálás, étel rendben voltak. A csárda kis kertjében van egy játszótér, ha jó az idő, a gyerekek szaladgálhatnak itt, amíg a család a rendelt ebédre vár.

A másik családtól ebéd után elköszöntünk, ők időre mentek tovább, mi azonban megkerültük még a kis tavat. Megnéztük a téli horgászokat, a nádast, a hangulatos kis utcát, melynek házai a tóra néznek.

A fiúk a pilisszentiváni horgásztó partján


Télen épp elég ennyi séta a gyerekeknek, sötétedésre már otthon voltunk.
-----------------------------------
Legyalogolt távolság: kb. 3,5 km
Jó időben, korábbi indulással oda-vissza túra a Shell kút melletti parkolótól a Szarka várig és vissza kb. 6 km, ami kisgyerekekkel 2,5-4 óra alatt járható be kényelmesen egyéni tempótól függően, ha a vár megtekintését is beleszámoljuk.
Az útvonal fent van a kirandulababa.hu oldalon is, ahol 2 km-t írnak, de azért ez több.