Rólunk


RÖVIDEN:


Egy önkioldóval készített fénykép a Babás-szerköveknél (Mecsek, Jakab-hegy)

- 4 gyermekünk van.
- Sokat kirándulunk és utazunk belföldön.
- Tapasztalatainkat és élményeinket ebben a blogban vezetem 2013 nyara óta.
- Belföldre szakosodott idegenforgalmi szakember vagyok közgazdász tanári és alsós tanítói diplomával.
- 2015-ben a KidsOasis pályázatán megnyertük a Magyar Turizmus Zrt. különdíját, mellyel beutaztuk a Nyugat-Dunántúlt. E nyeremények kivételével összes utunkon ugyanúgy fizetünk minden belépőt, szállásdíjat, benzinköltséget és mindent, ahogy mások. 
- Itt-ott szerzett rossz tapasztalatainkat csak szőrmentén írom meg esetleg elrejtve egy-egy bejegyzésben, mert:
- Alapvetően ez egy pozitív blog.
- Misszióm, hogy a családok minél több minőségi időt töltsenek együtt úgy, hogy közben nem csak egymást, hanem gyönyörű hazánkat is jobban megismerik.
- Más projekteken is dolgozom, s ezeken kívül vezetek egy baba-mama klubot Újpesten.
- Jelenleg bejegyzéseim száma meghaladja a 200-at, melyek nyomtatva sok száz A4-es oldalon férnének el saját készítésű fotóinkkal együtt. (Tartalomjegyzék)

Ha kérdésed van hozzám: a barangolocsalad@gmail.com e-mail címre írj.
---------------------

HOSSZABBAN (2014 nyarán írtam):

Az erdő neszező csendje. A felröppenő madarak ijedt kiáltása. Fodrozódó tó vizén megcsillanó napsugár. Csörgedező patakban úszó kis halak. Elugró békák, menekülő gyíkok, vízből kikandikáló siklófejek. Havas-deres faágak, őszi színpompa, reggeli harmat. Égzengés, szakadó eső, éltető, szárító napfény. Kilátás, felhőtakaróba burkolózott táj. Evezőről lecsöppenő vízcseppek, barlangi csend és sötétség. Hajnali Balaton, éjszakai Bükk, délutáni Zemplén, szürkülő Budapest. 
Ezeket megélni, átélni magányosan is szép. 
De nekünk gyerekekkel, hatosban még szebb. 

Mindig is érdeklődtem az országismeret iránt, már tizenévesen én voltam családunk vagy baráti társaságaink önjelölt idegenvezetője itthon és külföldön egyaránt. Ez a szenvedély (és némi szülői-tanári "rábeszélés") sok gondolkodás után végül a gyerekkori vágy tanítóképző helyett a Budapesti Gazdasági Főiskola akkor még idegenforgalom-szálloda (ma turizmus) szakára vezetett. A kínlódósan utálós gazdasági tárgyak mellett a kulturális turizmus vagy az idegenforgalmi földrajz órákra szinte berepültem, annyira szerettem őket. Mindemellett - elkötelezett regnumi vezetőként - egyre inkább éreztem, hogy a tanítóképző mégiscsak nekem való lenne... Ezért az utolsó évvel párhuzamosan elkezdtem azt is - esti képzésen. 
Közben a Gondviselés segítségével egy olyan irodába kerülhettem dolgozni, ahol osztálykirándulásokat szerveztem. Az ország legkülönbözőbb pontjain található iskoláknak nyújtottunk segítséget elsősorban percre pontosan megszervezett budapesti buszos városnézésekkel, programösszeállításokkal, de sok osztályt, iskolát juttatunk el vidéki kirándulóhelyekre vagy külföldre. Testhezálló munka volt ez számomra, ötvözte a két teljesen különböző profilú főiskoláról hozott ismereteimet, miközben számtalan emberrel tarthattam a kapcsolatot, úgy mint idegenvezetők, pedagógusok, buszvállalkozók, idegenforgalmi szakemberek, nemzeti parkok képviselői.  Egészen első várandósságomig tartott a pörgés ebben a számomra ideális állásban. Mindennek már hét éve, azóta itthon vagyok a gyerekekkel, a munkaköröm a válság bekövetkeztével megszűnt, a volt cégvezetőm nem tart már rám igényt. 

Múlt évben, mikor már hatodik éve végeztem az itthoni (bocsánat a szóért, de:) robotot a gyerekek mellett, s éltem szinte minden egyes percemet nekik, egy sugallatra úgy éreztem, valami most már nekem is jár. Valami, ami csak az enyém, ami én vagyok, és ami adhat másoknak, miközben engem is feltölt. Ez lett a blog. Írni öröm, turisztikai és pedagógiai információkat egyszerre megosztani kihívás, élményeket összegezni feltöltő, saját fotóink között válogatni csemege. A blogot soha nem szeretném lelki kitárulkozásra, dicsekvésre, magamutagatásra használni. Ezért sem magunkról, sem a gyerekekről direkt fotót nem szoktam beilleszteni, ha rajta is vannak egy képen, nem őket szánom a középpontba, mert ezzel a blog lényege veszne el. Íme egy ritka kivétel, hogy lássátok, ki vagyok, de csakis a blog születésnapja alkalmából :) :

Barangoló Anya

Férjem és három négy gyermekem teljes mellszélességgel támogatják kirándulási terveim megvalósulását, sőt, ők kapacitálnak újabb és újabb helyszínek felkutatására, megismerésére. Hétvége közeledtével nálunk gyakori kérdés a "holnap hová megyünk kirándulni"? Az írást azonban rám hagyják, ez úgyis nekem okozza a legnagyobb örömet.

Az elmúlt egy évben mintegy ötven bejegyzésben belföldi gyalogos és autós kirándulások részletes leírásaival, számomra kedves könyvek ajánlójával, ún. "szülőprogramokkal", múzeumismertetőkkel találkozhattatok a blogon. Köszönöm, hogy hűségesen olvastok, köszönöm, hogy van kinek írnom, de legfőképpen köszönök minden visszajelzést és kedves szót Nektek!