2013. szeptember 13., péntek

Körbe a Bánki-tó körül

Egész napos családi kirándulás lett abból a tábori szálláshely-felmérő kiruccanásból, amit a pünkösdi hétvégén Bernecebarátiba terveztünk. Megálltunk ugyanis hazafelé a Bánki-tónál, és nem tudtunk onnan egyhamar elszabadulni.
Akár egy képeslap: a Bánki-tó koranyári arca
Igazi kellemes kirándulóidőben sétáltuk körbe a környék büszkeségét, a tengerszemnek mondott majdnem kör kerületű tavacskát. S bár azon a szép napon sokan döntöttek hozzánk hasonlóan, mégsem kerültünk olyan helyzetbe, hogy ne tudtunk volna leülni a tó körüli padoknál, vagy ne kerültünk volna sorra a büfénél.
Ücsörgésre hívogató padok - gyerekekkel vigyázni, mélyvíz!
Először elidőztünk egy kis horgászstégen a kacsákat bambulva, majd tovább sétáltunk a szabadtéri színpad felé. Ez a színpad és a nézőtér emlékeim szerint nem mai darab, látszik is rajta a néhány évtized (már az én gyerekkoromban is itt volt), mégis folyamatosan rendezvények helyszíne most is. A falu honlapján olvastam, hogy gyűjtenek a nézőtér befedésére, mivel szeretnék időjárástól függetleníteni a koncerteket. Idén már ötödször Bánk adott otthon egy Tekerj a tóra nevű fesztiválnak, ami kifejezetten NEM kereskedelmi fesztiválnak hirdette magát, de más szabadtérikoncertek szintén megrendezésre kerülnek.
Az üdülőtelepről levezető erdei lépcsősorok mellett visz tovább az út, mely babakocsival kiválóan járható. Fiaink rollerrel és futóbiciklivel kerülték meg a tavat. Úton-útfélen megállva érdekességeket lehet olvasni a kihelyezett tájékoztató táblákon a környék történelméről és élővilágáról. Mint egy mini-tanösvény, olyan a tó körüli sétány.
Korábban a szálláshelyek száma sem volt ilyen nagy a környéken, s a tó szemközti oldalára áttekintve azon is meglepődtünk, micsoda színvonalnövekedés tapasztalható ezen a téren. Egy (számomra a tó méretéhez képest túl nagy) wellness szálló nyílt közvetlenül a strand mellett, jól láthatóan pünkösdkor sokan választották a hotelt „hosszúhétvégézésre”.
Legnagyobb meglepetést számunkra a Tó Kalandpark okozta. Híre-hamva nem volt ennek a létesítménynek néhány évvel ezelőtt, mikor legutóbb erre jártunk. Most azonban nem túl drágán a nagyobb gyerekek és a felnőttek mászhatnak fent a magasban, a kisebbek a lenti játszóteret és sportolási lehetőségeket használhatják. Nagyon kulturált külső-belső tér fogadja a látogatókat, és ott jártunkkor a tömeg sem volt nagy.
Az új kalandpark közvetlenül a tó partján helyezkedik el.
A kacsák folyamatos látnivalót jelentettek a gyerekeinknek, kis híd, patak is növelte az élményt, ahogy továbbmentünk. A wellness hotel előtt elhaladva már látszik a Bánki-tó pici strandja. A tóban hivatalosan csak itt, a kijelölt helyen lehet fürdeni. (Mind a kijelölt fürdőhely, mind a strand szárazföldi területe "zsebkendőnyi" méretű, legalábbis ahhoz a tömeghez képest, ami egy-egy melegebb nyári hétvégi napon összegyűlik itt, érdemes erre lelkileg felkészülni, ha strandolni szeretnénk.)  Szezonnyitás előtt még gond nélkül átsétálhattunk a kapun, nyáron azonban a kiránduló, aki nem akar fürdeni, itt vagy visszafordul, vagy bátran bemegy a hotelbe és azon keresztül jut ki a főútra, amerre megkerülheti a strandot. Mi babakocsival örültünk, hogy nem kell plusz köröket futnunk, amúgy is elfáradtak már a gyerekek.
A helyi gyerekek az első melegebb nyári napon tarzanüvöltéssel vetették be magukat a vízbe, a kötél segítségével hatalmasat lendülve. Ezt a tevékenységet hosszasan néznünk kellett, nagyon tetszett a srácainknak. :)
A kocsit a Tavifészek Fogadó büféje előtt hagytuk, ahol ebédelni terveztünk. Itt nem kaptunk mást, mint amire számítottunk: egyszerű lángost, palacsintát, egytálételeket kínálnak. Nekünk akkor ez pont megfelelt.
Bánkon van egy Szlovák Tájház, aminek meglátogatását a három apró gyerekkel jobbnak láttuk kihagyni. Ugyanígy nem kerestük fel a bánki geoládát sem (nem készültünk rá koordinátákkal, de a gyerekekkel amúgy is kihagytuk volna), mégis fontosnak gondoltam belinkelni őket, hogy egyben legyen minden ezen az oldalon, amit érdemesnek tartok megemlíteni a tó körüli látványosságokból.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése