2014. március 28., péntek

Kettesben a Zemplénben 1. rész: Csend, nyugalom, Komlóska


Három év után először elmenni egy hétvégére kettesben… És igen, megtörtént velünk!
Zempléni kalandjainkat sorozatban osztom meg Olvasóimmal.

Éledő természet március elején a Hegyközben


A szállás: családoknak is ideális!

Régóta a fejemben volt a Sólyomvár Panzió: ide egyszer el kell mennünk! A közvetlenül az erdő szélére, patak partjára épült szép, új ház igényességével már első ránézésre elárulja, mire számíthat a betérő vendég.

A Sólyomvár Panzió az erdő felől fotózva

A közös terek és a szobák rendezettek, szépek, tiszták, jól felszereltek. A ház minden bababarát kellékkel rendelkezik, egyszerre több családot is ki tudnak szolgálni ezekkel. Az étterem a kert felé terasszal bír, jó időben kint lehet étkezni, miközben a gyerekekre rálátunk, ahogy a patakparton vagy a játszósarokban játszanak. Az ételek egyszerűek, finomak, helyben készülnek. A svédasztalos reggeli sem hagyott csalódást bennünk. A panzióban komlóskai emberek dolgoznak, akik rendkívül kedvesek, segítőkészek, minden kérdésünkre választ adtak. A polgármester és családja az épület lakói, kislányuk szívesen játszik a vendég gyerekekkel. Tudtunk SZÉP-kártyával fizetni.

Túrák Komlóska közelében: felnőtteknek, nagyobb gyerekeknek ajánlom!

Szkalka-szikla

Pénteken, amint a délutáni órákban megérkeztünk, azonnal sétára indultunk. Első túránknak a Telér-tanösvényt szemeltük ki, PT jelöléssel a térképen, azaz a piros T jelzést kell követni. Az utca főútján a falu központja felé haladva, nem sokkal a Ruszin Tájház után kell balra letérni. Egyből meredek szakasz következik, kisgyerekekkel ezt a túrát nem ajánlom! A Kalcit-telért mi nem találtuk, valószínűleg benőtte a növényzet, mert a fotók alapján elég látványos valami. Sajnos a tanösvény tájékoztató táblái tönkrementek, eláztak, leszakadtak. Az út meredeken visz felfelé, szerteszét mindenhol vaddisznók túrásának nyomai: rengetegen lehetnek itt, nagy erővel túrják az erdőt, a sétautat. A Szkalka-sziklát mintegy 30 perc folyamatos felfele gyaloglással (félúton enyhe lejtővel) értük el, lihegve. 

A Szkalka-szikla tetejéről lenézve

A szikla és környéke gyönyörű! Felmásztunk a tetejére, kilátás nem nagyon van a fák miatt, ettől függetlenül király érzés az erdő tetején állni. :)  Lefele jövet megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a tanösvény egyirányú. Tehát ha az ember a másik, a tanösvény északi vége felől próbálna közelíteni, nem sikerülne, mivel a fák csak az egyik oldalról jelzettek: a mi esetünkben mikor lefelé haladtunk, láttuk a piros T-ket, de ha visszatekintettünk a Szkalka-szikla felé, nem láttunk mást, csak az egyforma fákat, jel sehol! (Bizonyos szakaszokon ez nagyon fontos, mert út sincs, az erdőben, a fák között haladtunk, ösvényt nem láttunk, csak a jelek segítettek a tájékozódásban.) Egy szakaszon ahogy elhaladtunk egy sűrű bozót előtt, hangos röffenésel jelezte a hely ura, hogy bár mi nem látjuk őt, ő lát minket, és jaj nekünk, ha közelebb merészkedünk. :) Kezdett sötétedni, így a Pusztavár megmászását másik napra halasztottuk. Sétáltunk még egy nagyot a faluban vacsora előtt. 

Komlóska főutcája mentén csordogál a patak.

Láttuk, hogy mennyire dolgos, gondos emberek laknak itt: új házak épülnek, EU-s pályázatokból is bővül a falu. Ez egy olyan kistelepülés, aminek van jövője, születnek ide gyerekek, és akik itt élnek, büszkén mondják magukat komlóskainak. A polgármester nagy vágya, hogy Sárospatak felé közvetlen út vigyen át a dombokon, a tervek már el is készültek, jelenleg befektetőket keres hozzá (ipari parkot létesítene az út mentén.) 
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy Komlóskán a tyúkok tudnak fára mászni. :)


Tyúkok a fán!


Pusztavár

Sötétedett, ezért a péntek délutánra tervezett másik „csúcstámadásunkat” elhalasztottuk vasárnap délelőttre. A görög katolikus templom harangja hívta misére a falu lakóit, többször is, minél feljebb mentünk, annál jobban hallottuk. Ez a kirándulás sem való egészen kicsi gyereknek, meredek az út, ami felvisz, és szinte nincs is közben pihenő: csak fel, fel, fel és fel, s ne feledjük: meredek úton lefelé sem könnyű egy gyereknek. Pusztavár romjai igazi romantikus helyszínt kínálnak pl. egy geoláda elhelyezéséhez. :) Megtaláltuk, íme:

Geoláda találat Pusztavárnál


A falu látványa is lenyűgöző erről a pontról:

Komlóskát nézem a Pusztavár romjairól

Komlóska kiváló kiinduló pontja volt zempléni barangolásainknak. A továbbiakban arról írok, milyen csillagtúrákat jártunk be kocsival a környéken.


2014. március 26., szerda

Szülőprogram: Petőfi Irodalmi Múzeum és Café Pio

Sok „otthonülő” (ülő??? haha!) anyukatársamhoz hasonlóan én is ki vagyok éhezve a kultúrára. Férjem más okokból – rengeteg munka – szintén. Így hát örömmel fogadta az ötletemet egyik péntek délután, amikor kaptunk néhány óra szabit a nagyszülőktől, hogy menjünk el a PIM-be. 
(A rossz minőségű fotókért elnézést, a neten találtam őket, a kiállítások területén nem szabad fotózni.)

Petőfi Irodalmi Múzeum

Nyáresti koncerten, előadáson már jártunk a kertjében, de soha nem láttam még a kiállításokat, holott minden nap erre gyalogoltam el annak idején gimibe. A Károlyi Palota felújított épülete már önmagában nagy élmény. Kiállításokkal megpakolva pedig: vigyázat! Időrabló! J

A Weöres 100 miatt választottuk ezt a múzeumot, de bevallom arra a kiállításra jutott a legkevesebb időnk, úgyhogy még tervezek visszamenni a zárásáig (2014. június 1.). Úgy eltelt az a két óra a Petőfi- és a Karinthy-emlékkiállításban, hogy észre sem vettük.


... egy szóval jellemezhető: Petőfi!"

A 2011-ben felújított, „újratöltött” Petőfi állandó kiállítás (pontos címe: „Ki vagyok én? Nem mondom meg…” – Petőfi választásai) lebilincselően érdekes tényekkel ismerteti meg a látogatót. Nem egy hagyományos kiállítás: interaktivitásával követi a 21. századi „követelményeket”, a próbáld fel, lépj bele, ülj mellé, tapintsd meg, találd ki, hallgass bele elveket alkalmazva. Letölthető okostelefon app-jával is megfelel a mai trendeknek. Kilépve a tankönyv száraz, rég feledett ismereteiből a kor viseletének felpróbálásával, a személyes tárgyak szemrevételezésével olyan közel kerültem a leghíresebb magyar költőhöz, mint még soha. 


A kiállítás egy részlete

Megértettem dolgokat, összeállt például a fejemben, hogy Petőfi jómódból jött lázadó volt, a kor szellemével és édesapja akaratával ment szembe azzal, hogy vándorszínésznek, majd katonának állt. Hihetetlenül gyorsan tudott szerelemre lobbanni (ebben a témában Nyári Krisztián Így szerettek ők c. könyvében is szól róla egy fejezet), rövid élete alatt több azonnali lánykérést produkált. Végül társadalmi különbségeik ellenére Szendrey Júlia volt hivatott elviselni a forradalmár, de akkor már önfenntartó író különcködéseit, s tette mindezt igaz szerelemmel. Nem lövök le mindent, csak még egy dolgot: a „Kihágások” feliratokat minden teremben olvassátok el, mert elképesztő, hogy Petőfi mennyi csínyt követett el gyerekként, ifjúként és fiatal felnőttként is!


Szendrey Júliával közös otthonuk tárgyai

A „Petőfi újratöltve” blogon érdekességeket találtok a kiállítás kulisszatitkairól. A kiállítás területén számos múzeumpedagógia program hívogatja az osztályokat, csoportokat óvodáskortól középiskoláig.


Egy komor terem 1849-ről

A Karinthy-emlékkiállítás vidám színei, a sok rajz és mozgókép kicsit feloldotta a Petőfi-kiállítás utolsó két termének komorságát, s szintén lebilincselően érdekes volt. 


A kiállítás még mindig megtekinthető, pedig már 2014-et írunk.


Nagyon szeretem a Tanár Úr, kérem! című művét, itt persze idéznek is belőle rendesen. A nagyobb teremben érintőképernyős játékra hívják a látogatókat, jelentem Steinmann lettem két játékban! J 



Osztályterem Karinthy rajzaival, füzeteivel, fotóival

Két okból nem tudok hosszabban írni erről a kiállításról: az egyik, hogy eleve nem olyan hosszú, a másik, hogy itt kaptunk észbe, hogy negyed óránk maradt 18.00-ig a Weöres időszakos kiállításra!


Sajnos a kép nem adja vissza, hogy ez mennyire érdekes élőben.

Mondanom sem kell, negyed óra semmire nem volt elég. Főleg hogy az egyik őrző néni megfenyegetett, hogy neki már 17.45-kor le kellett volna kapcsolnia a gépeket – az egész kiállítás szívét-lelkét az interaktív képernyők és az azokra kitalált speciális játékok adják. Még sehol nem láttam ilyet, és teljesen el voltunk ájulva a férjemmel, hogy miket építettek bele a kiállításba. 



Személyes kedvencem.

Minden csupa dizájn és ötlet, büszkén olvastam a kiállítás végén a stáblistán, hogy egyik regnumi ismerősöm vezette azt a dizájncsapatot, akik készítették. Gratulálok, Mihalkov Gyuri! (Kár, hogy nem állandó kiállítás, Weöres is megérdemelné.)

18.00-kor úgy raktak ki minket a múzeumból, hogy utánunk a ruhatáros srác már kapcsolta le a villanyt. J

A Café Pióba úgy keveredtünk, hogy a metró felé ballagva arra gondoltunk, fagyizással kellene kitöltenünk a hátramaradt rövid kis időt, és itt ki volt írva az üvegre, hogy van fagyi. Hát, nem volt (állítólag két hét múlva lesz), mindenesetre kávézni tudtunk. Beültünk a sarokba a feszület és Pió atya próféciája alá, jó volt. J 


Az Ecclesia üzlet helyén...

Érdekes érzés a valaha volt Ecclesia üzlet (melyben sokszor vásároltam) egy sarkában ücsörögni, egy teljesen újragondolt térben körbenézni, és „szerzetes kávét” szürcsölgetni.

Ritkán járok a Belvárosban, férjem meg csak átszáll itt, úgyhogy egyikünk sem tudta, hogy a kávézó annyira új, hogy több netes újság mostanság cikkezik róla.  
A Magyar Narancs cikke

Arra gondoltam, hogy máskor is megosztom Veletek, ha ajánlanivaló "szülőprogramot" csinálunk, azaz jó randihelyszínt találunk. Végülis a kettesben töltött minőségi idő ugyanúgy a család javát szolgálja, mint amikor a gyerekekkel barangolunk. 

2014. március 23., vasárnap

Aeropark (régi nevén: Repülőgép Emlékpark) és a Kilátóterasz


Hirtelen jött ötlettől vezérelve mentünk el egy szép napsütéses tavaszi vasárnapon a Repülőgép Emlékparkba (új neve: Aeropark!!). Ideálisnak tűnt az idő: nem volt sem túl meleg, sem túl hideg ahhoz, hogy a szabadban sétálgatva öreg repülőket majd fel- és leszálló fiatal társaikat nézegessük.




Az új reptéri útról sajnos nem mutatja tábla az Emlékparkot. Ott kell lekanyarodni balra, ahol a „Holiday Parking”-ot jelzi egy kék felirat (ez visz rá a régi reptéri útra). A néhány méter múlva következő kanyarnál már van „Repülőgép Emlékpark” tábla, itt jobbra kell fordulni. Az Emlékparkba bel lehet állni kocsival (ha van még hely), de annak, aki a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is szeretne körbenézni, a kerítésen kívüli egy-két hely elfoglalását javaslom, mert ha gyalog elhagyjuk az Emlékpark területét, a kocsink már nem szabályosan áll ott, és az őrző nénik és bácsik ezt nagyon szigorúan veszik.

A családos belépő jelenleg 2800Ft, ez két felnőttet és két gyereket jelent, további gyerekeknek 300 Ft a belépő, de csak akkor, ha elmúltak 3 évesek. Az Emlékparkban két repülőbe lehet lépcsőn felmenni, a többi le van zárva, ám mi egyszer voltunk egy olyan rendezvényen még évekkel ezelőtt, amikor majdnem mindegyik gépbe be lehetett menni – úgy tűnik, az kivételes eset volt. Egy átlag napon marad tehát a két megnyitott gép, de a többi sem unalmas, főleg, ha elolvassuk a tájékoztató táblákat.




A gyerekeket persze nem csak a gépek meg a hajtóművek érdekelték, hanem a kiszolgáló autók is, amelyekből szintén van néhány példány mutatóba. 






Egy leselejtezett mentőhelikopter is áll a parkban. A gépek közül természetesen nem mindegyik volt fénykorában utasszállító: van köztük a hadsereg kiszolgált példánya, teherszállító, de agrár célokat szolgáló is.


Nézz a szemembe...

... nézz mélyen a szemembe! :)
Az emlékpark tele van ürgelyukakkal! Hosszan figyeltünk meg messziről egy kis szaladó ürgét, aki hol ide, hol oda loholt, néha eltűnt, de aztán újra felbukkant.

Mi nagyjából egy órát töltöttünk el a parkban, ez komolyabb érdeklődés fennállásakor hosszabbra nyúlhat, de nyűgös, kevésbé érdeklődő gyerekek esetén 30-40 perccel számolnék. Fedett szaletliben, kulturált padokon fogyasztottuk el az uzsonnánkat, itt van ivóvíz is. Toi wc-kben lehet mosdózni. Kislányom az emlékpark területén kiskerekű babakocsiban ücsörgött, a füvön kicsit döcögősen, de azért kényelmesen tudtuk tolni.

Babakocsival járható terep!

A gyerekeknek mi sem lehetett jobb és hatékonyabb motiváció a továbbhaladásra, mint a fel- és leszálló gépek folyamatos látványa:


"Menjünk már közelebb az igazi repülőkhöz!"

Egy szép, lekövezett sétány vezet el a parkolók mellett az emlékpark bejáratától a 2B terminál Érkező kapujához, de az Induló kapuhoz is felmehetünk lépcsőn vagy bent mozgólépcsőn. Mi megnéztük a reptéri imaszobát (szépen megcsinálták), aztán tovább ballagtunk a 2A terminálra, a Kilátóteraszra.

A Kilátóterasz modern, automata bejárata helyben váltott jegyekkel nyitható, melyeket gép ad ki. Sajnos a bankkártyánkat az épp működő gép nem fogadta el, így bénáztunk egy kicsit azzal, hogy megfelelő címletű készpénzt szerezzünk, mert a gép tízezrest nem fogad el. A belépő 400 Ft/fő, 2 év alatt ingyenes. További bénázásunk az volt, hogy elfelejtettük a gyerekeket megpisiltetni belépés előtt, ám a teraszon nincs mosdó, és hiába érvényes a jegy 24 órán keresztül, csak egyszeri belépésre jogosít, mocsokság… :( Hogy jót is mondjak:  a Kilátóterasz teljesen akadálymentesített, és újdonság volt számomra, hogy üvegfal védi a látogatókat a nagy széltől. Így, hogy nem ért minket közvetlenül az egyre erősödő, viharosodó szél, bizony majdnem két óra husssss elszaladt az ácsorgással, nézelődéssel. 

Háttérben indul egy EasyJet, és épp "parkol" egy olasz gép.

Pedig a Malév csődje óta a Liszt Ferenc Repülőtér más nemzetközi repülőterekhez képest nem is olyan forgalmas… Mégis mindig volt mit nézni! Hol épp indult egy gép, hol becsekkolt utasok tömegét láttuk valahol vonulni. Hol tűzoltó autó indult valahova, hogy várjon sok másik kiszolgáló kocsival együtt egy leszálló gépet, hol egy lépcsőt toltak el valahonnan valahová, hatvannal. :) Legnagyobb szerencsénk egy Air France géppel volt: őt még az elején láttuk leszállni, majd beállni a helyére. Ezután kipakolták, az utasok kiszálltak, s míg mi más gépeket bámultunk, megtankolták, feltöltötték a cateringesek, megjöttek az új csomagok, beszálltak az új utasok, elfoglalták a helyüket a pilóták, majd kitolták a gépet, és pont mikor eljöttünk, fel is szállt: kerek történet.

Az Air France beáll, középen az EasyJet-be szállnak be az utasok,
hátul a Helvetia gép pedig már a kifutón halad, közvetlenül felemelkedés előtt.

Valamelyik gép felszállásánál egy mellettünk álló kislány felkiáltott: milyen szép! És tényleg. Valahogy meg tudom érteni a spottereket, akiknek az a hobbijuk, hogy fel- illetve leszálló gépeket fotóznak a világ különböző repülőterein. Ebben tényleg van valami nagyon szép, nagyon „felemelő”. :) Ferihegy egyik nem hivatalos internetes honlapján van egy külön oldal arról, hogy a hozzáértők milyen helyeket ajánlanak spotterezéshez. Nagyobb gyerekekkel akár egy-két ilyen hely meglátogatása is életreszóló élmény lehet. 

Ehhez kapcsolódóan találtam egy geoládát: igazi spotter helyszínt ajánl, és ahogy kivettem a hozzászólók mondataiból, bizony itt órákat el lehet tölteni felnőtt- és gyerektársasággal egyaránt.  Ahogy nekünk is sikerült, még spotterezés és geoláda nélkül is.

Figyelem! Ezt a programot NEM ajánlom fagyos hidegben (egyik helyszín sincs nyitva), erős szélben illetve nagy hőségben (nincs árnyék sehol)!! Legjobb időpontok reptérlátogatásra a kellemes tavaszi/őszi napok, illetve nyáron a hűvösebb időszakok.

2014. március 21., péntek

Kisoroszi szigetcsúcs és az esztergomi Duna Múzeum


Bár szeles, lehűlő levegőt ígértek szombatra, nagyon vágytunk már ki a természetbe, mivel régen volt lehetőségünk ötösben kirándulni. Ezért úgy döntöttünk, hogy bevállaljuk a kockázatot, és elindulunk Kisorosziba, hogy megmutassuk a gyerekeknek a Szentendrei-sziget csücskét, esőprogramnak pedig a Duna Múzeumot terveztük be. Ahogy a címből kiderül, jól tettük.

Mintegy 50 perc autózás után érkeztünk meg Kisorosziba, ahol egyetlen útbaigazító táblát sem láttunk (ez nem jelenti azt, hogy nincs, csak azt, hogy mi nem láttuk). Pedig a szigetcsúcs turisztikai látványosság és természetvédelmi terület. Azért mi mentünk szépen tovább a főúton a templomok előtt elhaladva a falu végéig, ahol a földútnál elbizonytalanodtunk, mert sajnos először nem vettük észre a letört táblamaradványt, ami a Rácz Kertet és a kempinget jelzi. Szóval most mondom a kedves kirándulóknak, hogy a Papgödör utca sarkán, a lovas karámoknál bátran induljatok el a kanyarodó földúton, mert ez visz a sziget végéhez, bármily hihetetlen is.

A kemping bejáratánál, a sorompó előtt van egy kis parkoló, itt kell hagyni az autót, tovább már csak lakókocsival lehet menni, nyáron. Mikor megérkeztünk, csupán egyetlen autó állt a parkolóban, ezért nem számítottunk nagy tömegre. A „kemping” ösvényén haladva magyaráztuk a gyerekeknek, hogy ez a terület árvíz idején teljesen elöntött rész. Ettől persze lehetne kicsit rendezettebb, de nyilván ehhez pénz kellene: a teljes terület az önkormányzat gondozása alatt áll. A kemping infrastruktúrája a kis dombon álló WC és a vízvételi lehetőség – ennyi, nem több. Ha jól emlékszem, 20 évvel ezelőtt ugyanez volt, ugyanígy.


Ott a budi a kis dombon, egyébként nem túl rendezett a terület. Nyárra a helyzet javul?


A szigetcsúcson, ahol egyre közelebbnek érezhetjük magunkhoz a két Duna-ágat, és egyre több a kavics és a kagyló, nagyon fújt a szél. Ez valószínűleg egy átlag napon sem meglepő itt, ám aznap narancssárga riasztást ígértek délutánra, aminek az előszelét érezhettük Kisorosziban délelőtt. Ennek ellenére nagy élmény volt „tengerparti” hangulatban sétálgatni. Mert szélben, alacsony vízállásnál tényleg semmihez sem hasonlítható érzés tölti el itt az embert: egy olyan hangulat, amit én eddig csak itt éltem át, és tényleg hasonlított a tengerpart feelinghez.

A szentendrei Duna-ág alacsony vízálláskor: majdnem a közepéig begyalogoltunk!

Közeledünk a szigetcsúcshoz
Szeretem az ehhez hasonló váratlan meglepetéseket kirándulásainkon.

Szerény tízórainkat egy kidőlt fatörzsön fogyasztottuk el, de a végén úgy éreztük, lassan a lelket is kifújja belőlünk a szél, ideje visszaindulnunk az autóhoz. Az ártéri erdőben megszaporáztuk lépteinket, ugyanis a fák kezdték eldobálni a nagy szélben az ágaikat, igaz, ekkor még csak a kisebb gallyakat. Jobb időben a Rácz Kert várja az idelátogatókat, ha nyáron visszajövünk ide, megígérem, megírom milyen kínálattal. Van itt egy geoláda is, amit sajnos csak este, itthon találtunk meg a neten, szóval ez most kimaradt. 

A gyönyörű Dunakanyarban autózni szerintem önmagában nagy élmény. Az út sokáig egészen közvetlenül a víz mellett halad, illetve vissza-visszatér a Duna-parthoz. Szépséges táj: szemben a Börzsöny, balra a Visegrádi-hegység, majd Esztergom felé közelítve a Pilis lankái mellett haladunk el.

Esztergomban van egy „bejáratott” büfénk, ami eddig mindig megmentett, ha valami egyszerűt akartunk itt enni gyorsan és olcsón. Ez a büfé a főúton (Batthyány Lajos u.) található, a Várhegyet elhagyva a főtér felé haladva jobbra lesz. Utána nem sokkal van egy nagy parkoló, ahol mi is letettük a kocsit, hétköznap és szombaton délig fizetős! Miközben eszegettük a hamburgert, arról beszélgettünk, hogy mennyire szomorú látni ezt a gyönyörű várost így hanyatlani… A belváros telis-tele van elhagyott, gazdátlan épületekkel, gondozatlan területekkel. Ugyanezt tapasztaltuk, ahogy átsétáltunk a büfétől a Duna Múzeumig.

A Duna Múzeum és környezete azonban nem ilyen. A kiállítások egy gyönyörű, felújított barokk épületben kaptak helyet. Ez a szép ház korábban egyházi célokat szolgált, majd később a szocializmus ideje alatt más funkciókat töltött be. Folyosóján most is láthatóak a valaha volt cserépkályhák fűtőnyílásainak szépséges ajtói, de számos más apró részlet is emlékezteti a látogatót az épület régi, impozáns mivoltára. Dolgozói a mai napig büszkék arra, hogy 2001-ben és 2003-ban is komoly elismerésként nyertek az európai múzeumok versenyén, ami nem kis eredmény.

A látogatás a majdnem másfél emelet magas Aquamobil működésének megtekintésével kezdődik. 

Működésben az aquamobil

Orgonasípjaim az aquamobil tetejénél


Utána egy hosszú folyósón a magyar vízügy történetéről kap információt az, aki gyerek nélkül érkezik, és végig tudja olvasni a sok apróbetűs érdekességet. :)  A folyosó közepén a pihenőpadon vízzel kapcsolatos zeneművekbe, versekbe hallgathatunk bele.

Szép folyosó sok érdekességgel

Pihenőpad muzsikával

Utána jön a gyerekek kedvence: a vizes szoba, ahol mindent ki lehet próbálni, mindenhez hozzá lehet nyúlni! Egy külön erre a célra épített vizes terepasztalon imitálni lehet az örvényt, kísérletezhetünk a víz és a levegő kapcsolatával, kipróbálhatjuk az arkhimedesi csavart, gátakkal játszhatunk, hullámokat verhetünk, hogy aztán megnézzük, mi a szerepe a hullámtörő gátaknak, és hajóinkat a zsilipek rendszerén engedhetjük át. A gyerekek, ha kérnek, kis kötényt kapnak, hiszen a pacsálás a legügyesebb kezű kis kísérletező esetén sem jár nyomok nélkül a ruhán. Ebben a teremben nagyszerű múzeumpedagógiai foglalkozásokat lehet tartani.

Kis hajós a hullámtörő gátaknál

Az ilyen aprótörpéknek jól jönne itt egy-két fellépő.
Kötény viszont van, a háttérben látható, mennyi!

Gátak és örvénygép

A következő teremben néhány négyzetméteren a nádas élővilágát figyelhetjük meg, majd jön az árvizi terem, a helikopterrel. A helikopter megfelelő számú utas esetén elindul, és körbeviszi az érdeklődőket a 2001-es Felső-Tiszai árvíz területei felett. A kb. 10 perces utazást óvodás gyerekeink végigülték, mert ki lehetett nézni a tévé-ablakokon!

Indul a helikopter!

Ezután védőpapucsot húztunk, és nagyítókkal a kezünkben végigmásztunk Magyarország hatalmas műholdas térképén. Emlékszem, én akkor jártam itt először, amikor még nem ismertem a Google Earth-öt, és akkor nekem ez óriási élmény volt. Most, hogy rendszeresen használom ezt a csuda jó szolgáltatást, már más szemmel néztem a felvételt – főleg, hogy kislányom valamiért legjobb szórakozásnak azt tekintette, hogy az üveghez módszeresen próbálta újra és újra hozzáütni a nagyítót – de azért így is nagy élmény!

Látjátok, itt nyaraltunk tavaly!

Az utolsó kis teremben a csatornázással, a vízvezetékekkel és a fürdőszobákkal ismerkedhetünk meg: a víz az otthonunkban. Ezután már csak az volt hátra, hogy a moziszobában megtekintsünk egy részt a Nagy Ho-ho-ho-horgászból.

A múzeum munkatársai végtelenül türelmesek, kedvesek, és segítőkészek. Hozzá vannak szokva a gyerekes családokhoz és a gyerekcsoportokhoz. Ez egy nagyon gyerekbarát múzeum, mind a kialakításával, mind a méreteivel megfelel a kritériumoknak. Mikor még az volt a munkám, hogy osztálykirándulásokat szervezzek, előszeretettel beszéltem rá a Dunakanyarba vágyó pedagógusokat a Duna Múzeum (hivatalos nevén: Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum) meglátogatására, és soha nem hallottam csalódott visszajelzést.

Fontos: A múzeum belső kertjében ivóvízhez juthat a megfáradt kiránduló, itt kényelmesen le lehet ülni padokra szendvicseket elfogyasztani, mosdószünetet tartani, mert a kulturált WC-k szintén innen, a belső udvarról nyílnak.

A srácoknak annyira, de annyira tetszett a vizezős szoba, hogy először is meg kellett ígérnünk, hogy visszajövünk, aztán a múzeum elhagyásának további motivációjaként felvetettük a sarki cukrászda opcióját. EZ bejött.  

A patinás Szamos Cukrászdának szép terasza nyílik a főtérre, mi a szakadó esőben bent találtunk menedékre. Sajnos a hely elég drága, de nagyon igényes. A mosdó is szép, van pelenkázó. A bejáratnál az Esztergomi Bazilika és a Szent Korona marcipán makettjeit láthatjuk. Állítólag Babits is szívesen időzött a cukrászda helyén akkor is vendéglátó-egyégként működő épületben.

Jobb időben költséghatékony múzeumelhagyási motiváció lett volna a múzeum épületének szomszédságába épített szipi-szupi játszótér, melyről nem sikerült épkézláb fotót készítenem az ömlő esőben.


Sajnos a kép nem adja vissza, hogy ez egy mennyire jó játszótér.

A Dunakanyar értékes, érdekes látnivalóiról könyvet lehetne írni, s csak Esztergom egyéb látványossága megérne legalább 3-4 bejegyzést. Remélem, egyszer majd olvashattok további részleteket a városról itt, a blogon.