2017. április 6., csütörtök

Rollerrel Szegeden - szállás




Hogyan jutottunk a szegedi Hunguest Hotel Forrásig? - egy szállodaválasztás igaz története
- sok szöveg, kevés kép -


Hó volt és jég. Az elmúlt 10 (?) év leghidegebb tele. Legkisebb Barangoló minden vírust elkapott, azt is, amit a többiek nem, egyik náthából a másik köhögősbe mászott át. Háromnapos láz, fülgyulladás és társai, jöttek, nem akartak elmúlni. Emiatt szobafogság neki és nekem hosszasan. Besokalltam kissé. Egy január végi napon összenéztünk a férjemmel, és elhatároztuk, hogy elutazunk. De hová? Hideg van, annyira hideg, hogy hosszan nem lehet kisgyerekekkel a szabadban tartózkodni. Tehát olyan helyet kell választanunk, ahol nagyok a belső terek (panziók, vendégházak kiestek), a 9 éves és a 7 éves örökmozgónk is talál megfelelő szórakozást normális hőmérsékleten. Nagy szállodák jöhettek tehát szóba, ahol van gyerekjátszó, van esetleg bowling pálya, ping-pong vagy hasonló, és lehet rohangászni a nagy hallban. Jó lenne, ha kapnánk ellátást - erre ezúttal én tartottam igen nagy igényt. 
És bár igen, idegenforgalmi végzettségem van, igen, a belföldi turizmus a szívügyem, és igen, különdíjasok lettünk a KidsOasis pályázatán, most mégsem találtam olyan szállást az általam ismert kínálatban, ami mindannyiunknak tetszett volna. Ezért a Facebookos ismerőseimhez fordultam. Megkérdeztem őket: kinek milyen tapasztalata volt olyan szállodákban, ahol papucsban lehet átslattyogni az élményfürdőbe, wellness részlegbe. Jöttek az ajánlatok, ötletek és ellenjavallatok, mindegyiket megnézegettük. Volt, ahol az árak miatt lefordultunk a székről, volt, ahol nem egy épületben lettek volna az attrakciók (próbálj meg négy gyereket épületről épületre cibálni télen). Volt, ami tetszett, de nem volt hely kb. 5-6 hétre előre. 

És akkor jött egy barátunk pozitív tapasztalata, a Hunguest Hotel Forrás: minden kitételnek megfelelt! 

  • megfizethető, SZÉP-kártyával főleg, 
  • belátható időn belül volt szabad szobájuk
  • nagy az épület, lehet benne nagyokat rohangászni
  • nagy étterem, nagy svédasztalos választékkal (a gyerekek azonnal látják, mit ennének és nem kell várni sem)
  • összenyitható szobákkal megoldható a nagycsalád elszállásolása
  • az ország egyik legklasszabb élményfürdőjével épült össze, ami ezáltal papucsban, köntösben megközelíthető
  • egyik legszebb városunk, Szeged belvárosa néhány pernyire található gyalog a szállodától

Döntöttünk! Ezzel ajándékozzuk meg magunkat a tél végén!


Ha a szálló vendége vagy, nem ezen a bejáraton fogsz bemenni...

Tapasztalataink:

- Az összenyitható szobák teljesen rendben voltak, csak egy ajtót használtunk, így olyan volt, mint egy lakosztály két fürdőszobával.
- Az éttermi szolgáltatásokkal tökéletesen elégedettek voltunk. A kancsó vizet a gyerekeknek szó nélkül hozták a pincérek, szinte kérni sem kellett. Mindig volt szabad etetőszék. A személyzet hozzá van szokva a kisgyerek-áradathoz.
- A játszószoba (bár nagyon gyéren van felszerelve), inkább kisebb (max. óvodás) korosztálynak szól, de VAN, és azért itt is el lehet tölteni időket - főleg az aprónéppel. Mivel közvetlenül a bejárat mellett található, a be/kicsekkolással együtt járó várakozást is megkönnyítheti, hogy addig játszhatnak ott a gyerekek.
- Van lehetőség bowlingozásra - nagyfiaink rettenetesen élvezték.
- Az élményfürdőbe tényleg papucsban-köntösben lehet átsétálni, az emeletekről külön lift visz a wellness részlegbe. 
- Az élményfürdőben minden korosztály megtalálja a számításait (nem tudtunk fotózni sajnos).
- E négy nap valódi kikapcsolódás és igazi feltöltődés volt mindannyiunk számára.

Hatalmas tér a recepció előtt (ez a negyede): itt aztán lehet "élni" télen is.
Ott jártunkkor egy ikerpár folyamatosan motorozott kismotorral a hallban.

Néhány apró tanács, hasznos információ:

- A parkolás csak fél óráig ingyenes a hotel előtt, utána fizetni kell érte. Viszont a Tisza irányába, a gát felé a sárga kerítésnél van egy hátsó parkoló. Itt találhattok helyet. Ha itt sem, akkor a környező utcák maradnak. 
- A hotel minden ebédidőben biztosít kétféle ún. levesebédet! Ilyet még sehol nem láttam! Ez ingyenesen fogyasztható bármely vendég számára. Egyszer vettük igénybe, érkezéskor, és nagyon jól esett.
- A fürdő kisgyerek részlegében a legkisebbeknek épült medence is mélyül! Egyetlen pillanatra sem lehet ott hagyni a csemetéket. Érdemes saját vízi játékokkal készülni.
- A nagycsúszdák liftjével annak is érdemes felmennie, aki nem csúszik, mert PÁRATLAN A KILÁTÁS A VÁROSRA a toronyból!
- A nagycsúszdák mind fedettek (természetesen, hiszen "kilógnak" az épületből, toronyból), de figyelem, sötétedés után a világítóablakok funkciója megszűnik létezni! Ha kint sötét van, te is sötétben csúszol!!
- A torony liftje mellett van egy táblázat arról, hogy milyen időszakokban mely csúszdák üzemelnek. - A gyógyrészlegbe is át lehet menni, de kisgyerekekkel nem érdemes erőltetni ezt a témát.
- A szálloda szabálya szerint elutazásotok napján már nem tudtok ingyenesen bemenni az élményfürdőbe. 

-----------------------------------------------------------------------
Napjainkat a következőképpen töltöttük:

1. nap: megérkezés, levesebéd, szoba elfoglalása, séta a városban (roller !!!- erről írok még), pár falat uzsonnára, majd átöltözés és indulás a fürdőbe, vacsora

2. nap: mise, Pompei Kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban (azóta Tácra költözött), ebéd a belvárosban, játszóterezés. vissza a szállóba és élményfürdő

3. nap: állatkert, ebéd a belvárosban, bowling és élményfürdő

4. nap: kicsekkolás reggeli után, Ópusztaszer
------------------------------------------------------------------------

SLUSZPOÉN: senki nem lett beteg, sőt, indulás előtt néhány nappal a náthás kicsi is meggyógyult, így engedélyeztetett a számára a fürdőzés, amit hihetetlenül élvezett! (Utána persze ismét kezdődött az orrfolyás, de OTT senkinek semmi baja nem volt, nem tudom, ezt hogy csináltuk, de hála érte.)

Nyuszilesés a szálloda kertjében (3 nyuszit találtunk ott).

Hátsó kert kis játszóval.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése