2022. június 21., kedd

Újra a Fényes tanösvény pallósorán - 7 év után friss élmények a lápon


 A nap első részét itt olvashatjátok. A tatabányai tanösvényséta és kilátómászás után Tatán ebédeltünk egy láthatólag a helyiek által is közkedvelt burgerezőben, majd a Fényes tanösvényt jártuk be mintegy másfél óra alatt. A nap végén az Öreg-tó partján andalogtunk egyet fagyival a kezünkben. Képek és részletes leírás a bejegyzésben! 

Tatán költöttük el ebédünket, a Bacon Burger-ben, ami a Lidl parkolójánál található, és azért is előnyös, mert 3 perc innen a Fényes Tanösvény bejárata kocsival. Ennyi idő alatt 100%, hogy nem alszanak el az óvodások! Itt van gyerekmenü, kisburgerrel, üdítővel és egy apró desszerttel. A gyerekek irtó boldogok voltak ettől és ezért mindent megettek. 

Gyerekmenü a Bacon Burgerben.


A Fényes tanösvényt morgó-dörgő égzengés alatt kezdtük el bejárni. Érdekes élmény volt, mert a nap sütött, nem is gyengén, közben pedig a közeli esőfelhőkből villámok cikáztak, lógott az eső lába. Ennek ellenére bementünk - ha már itt vagyunk, ki nem hagyjuk! Jó döntést hoztunk, mert a vihar csak vészjóslóan keringett körülöttünk, de egy mini záporon kívül - ami még szép is volt -  nem kaptunk mást a nyakunkba. 





A pallósor, amit annak idején, a tanösvény megnyitásakor szinte az elsők között fedezhettünk fel, már felújításokon is átesett, ez látszik néhol. A tanösvénytáblák érdekesek, informatívak, nem túl hosszúak. Aki nem kisgyerekkel jön, nagy eséllyel mindent végig tud olvasni. (A kisgyerekeseknek marad az évek óta bevált módszerem: a tábla lefotózása és otthon a fotó kinagyítva elolvasása.) A táblák elhelyzése, a nagy képek száma biztosítja, hogy a még olvasni nem tudó kis vendégek is értelmezhessenek valamit abból, amit a nagyok olvasnak. 

Már az első nagyobb tavacskának is olyan a színe, hogy elmondhatatlan, leírhatatlan. A fotók sem adják vissza tökéletesen ezt a csodálatos színt! Látni kell!



A mocsári nőszirom virágzása épp ott jártunkkor volt talán a legszebb.




A kilátó nem változott, de a kilátás igen. Mi télen jártunk erre, akkor ugye semmi zöld nem fogadott minket, most viszont zöldellt a láperdő rendesen. Kis teknősökben gyönyörködtünk hosszasan.





Talán a legszebb, leglátványosabb megálló ezután következik. A forrástavak táplálója, az iszap alól feltörő apró, bugyogó források annak idején télen is nagyon látványos volt, de így tavasszal, pötyörgő esőcseppek alatt, talán még különlegesebb. 

Hallgatjuk a források csevelyét.


Nutriával is találkoztunk, mint megtudtuk, nagyon szeretik a tavirózsák virágját, így nyár végére mutatóban sem marad, mi még láthattuk a legszebb példányokat a víz színén ringatózni. Szegény nutria, annyira rosszul lát állítólag, hogy egészen közel engedi az embert magához - egyszerűen nem veszi észre a jelenlétünket. 

Tavasz végén még bőven voltak virágzó tavirózsák.

Kicsit megsüllyedt, kicsit vizes,
de van! - függőhíd

Nutria a Fényes tanösvény útvonalán


Az első évben még volt vizes játszótér, igaz, már akkor is több sebből vérzett. Ezúttal nyomát sem láttuk. Viszont aki nyáron érkezik:

1. hozzon szúnyogriasztót;

2. készüljön strandolásra, mert a szomszéd telken egy nagyon jó kis strand található! Medencék, csúszdák és természetes vizek tarkítják a strandot.  



A nap végén Tatán már csak egy gyors fagyizás fért bele, a tóparthoz közel, aztán haza kellett indulnunk. Igen, a nagycsaládos életbe az is beletartozik, hogy immáron a "nagyok" tanulási idejét is bele kell számolnunk a hétvégékbe, és ezúttal a kisgimnazista fiúnk jelezte, hogy este még tanulnia kell biológiát. 

 

 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése