2013. október 13., vasárnap

Nyári és őszi Tarzan Park teszt

Júniusban a nyitás utáni héten elmentünk, hogy megnézzük a Tarzan Parkot, ezt a Magyarországon egyelőre még egyedülálló* szabadtéri játszóparkot. Két oka is volt erős kíváncsiságunknak: az egyik, hogy Újpesten nyílt, közel hozzánk, láthattuk az építkezést. Akárhányszor elhaladtunk előtte, a gyerekek vágyakozva nézték az épülő csodacsúszdákat. A másik ok pedig egészen személyes: a Tarzan Park egy korábban napközis tábornak használt, volt önkormányzati telken kapott helyet. Ezt a szép, ám az utóbbi időben kissé elhanyagolt, hatalmas ősfás területet olyan gyerekek részére tartották fenn nyarakon keresztül (még az én gyermekkoromban is), akiknek szülei nem tudták megoldani a nyári felügyeletet másként. Sok kerületi pedagógus vállalt el itt egy vagy több hetet, hogy minőségi felügyeletet biztosítsanak a rászoruló gyerekek számára. Most, hogy a területet más használja, a gyerekeknek korántsem jut már ilyen szép hely a nyári hetek eltöltésére. Nos, ezért voltam annyira kíváncsi, mit hoztak ide, ha már a nyári napköziseket kitelepítették…

Nagy az élet egy szép őszi vasárnap délután!
Amikor a család vagy a gyerekcsoport a karszalag megváltása után belép a területre, a gyerekek – ahogy megfigyeltem, szinte kivétel nélkül mind! - azonnal futni kezdenek az ún. Felhővárak irányába. Persze, hiszen ezek azok a látványos csúszdák, melyek már messziről kimagaslanak a lombok közül, a kerítés mögül.
Ki ér fel előbb?
Felhővárak, előtérben a Picurvár
Csak miután végigcsúsztak mindegyik csúszdán többször, veszik észre, hogy a parkban más érdekességek is vannak. De még mennyi! Miközben a nagyobb gyerekek a „Felhőkben” csúszkálnak, a kisebbeket lekötheti a Picurvár (kivéve az enyémet, aki mindig a fiúk után szeretett volna menni). Közösen Ballagtunk át a Zengőerdőbe, itt szabadtéri hangszereket próbálhatnak ki akár a legkisebbek is. A Homoktengerben a szokásos játszótéri homokozókhoz képest van néhány érdekes beépített játék, és elvileg homokozó eszközöket a Parkból is lehet kölcsönözni ingyenesen, mi ezzel a lehetőséggel nem éltünk. Kismotort viszont hoztunk el legkisebbünknek a bejárattól, utóbb derült ki, hogy csak személyi igazolványért cserébe kölcsönözhettük volna ki, de nem volt abból sem nagy gond, hogy ezt a lépést kihagytuk. A Hintaréten mindféle hinta van, kivéve a megszokott, egyszerű típust. Némelyik annyira masszív, hogy több gyerek vagy akár egy felnőtt is kipróbálhatja – záróra előtt néhány perccel bevallom, meg is tettem.
Ez az a hinta, amit aztán én is kipróbáltam. :)

A Billegliget megépítésekor gondoltak a kicsikre, a közepesekre és a nagyabbakra is. Van itt egészen egyszerű, könnyen végigjárható billegő ösvény (akár bölcsis korúaknak), komolyabb, nagyobb összpontosítást igénylő mászóka (óvodás célcsoport), illetve egészen a magasba nyúló, mászást is igénylő kötélpálya (kisiskolások vagy nagyobbak).
Nyári kép: egy óvodás a Billegliget közepes nehézségű mászókáján
A nagyobb parklátogatók számára a Liándzsungel jelenti az igazi kihívást. Tarzan módjára repülhetnek át két dombocska között, vagy drótkötélpályán suhanhatnak át egyik oldalról a másikra. Ide is került néhány komolyabb kötélmászóka, melyeken a kisebb ovisok is próbálkozhatnak.
Drótkötélpálya, háttérben a Liándzsungel többi része
Őszre elkészült az igényes parkoló, sőt, negyven darab bicikli biztonságos lelakatolására is gondoltak a szép biciklitárolókkal a bejárat előtti kis téren. A büfé kínálata nem nagy, de pl. melegszendvicset, zsíros deszkát fogyaszthatunk, a capuccino finom volt, igazi tejhabbal készült. A büfé előtti asztalok és székek kulturált pihenést biztosítanak a kifáradt szülőknek, és ami nagyon pozitív: sok van belőlük, minden alkalommal volt szabad hely.
A szülők jól megérdemelt kávéjukat fogyasztják
Itt a büfében kérhetjük el a baba-mama szoba kulcsát, ahol nyugalomban lehet szoptatni vagy pelenkázni. Ez a helyiség ugyanabban a házban található, ahol a mosdók is. A WC-k tiszták, szépek, akadálymentesített WC és kisgyerek WC is található a házban. A kert hátsó részében néhány ping-pong asztalt is felállítottak, ezeket használhatják szülők, gyerekek egyaránt. A parkban dolgozó fiatalok mindenben készségesen segítenek, és figyelnek a sokszor a játékba teljesen belefeledkező gyerekek testi épségére. (Ez persze nem mentesíti a szülőt, hogy ne tegye saját gyerekével ugyanezt.)

Az ősz a Tarzan Parkban is gyönyörű
Nyári látogatásunkkor középső gyermekem még nem töltötte be a negyedik életévét. Ekkor ő a nagy csúszdákon egyáltalán nem mert még lecsúszni, és sok mászóka sem jöhetett szóba nála. Második látogatásunkkor azonban (négy hónap elteltével, már negyedik évét betöltve) számomra is megdöbbentő bátorsággal mászott fel mindenhová, csúszott le a legmeredekebb csúszdákon is! Összességében azt mondom, hogy a Tarzan Parkba három évesnél fiatalabb gyerekkel nem éri meg bejönni (a szülőnek akkor is fizetni kell, ha a gyereknek nem), mert egy ilyen apró ember ebben a parkban nem sok elfoglaltságot talál magának – kivéve persze, ha nagyobb testvérrel érkezik. Első alkalommal egyedül jöttem a három gyerekemmel, és csak a parkba belépve gondoltam bele, hogy elég nagy bátorság volt a részemről ez a döntés. Nyeltem nagyokat, ahogy láttam a három gyereket háromfelé szaladni, és csak fohászkodni tudtam, nehogy valamelyiknek, éppen mondjuk az egyiknek, akinek nem tudok segíteni, baja essen. Másodjára férjem is jött velünk, azért ez a látogatás sokkal nyugodtabbnak bizonyult. Három kicsi gyerekre tehát minimum két felnőttet számítok legközelebb!
Őszi hangulat
A Park honlapján minden fontos információt megtaláltok. A belépő négy órás bent tartózkodásra jogosít. Kommentekben láttam, hogy sokan zúgolódtak ez ellen, én viszont azt mondom, hogy egy gyereknek ebből a parkból négy óra bőven elég!
------------------------------------------------------
* Bejegyzésem olvasása után szólt egy baba-mama klubos társam, aki Vas megyéből származik, hogy Szombathelyen van egy hasonló játszópark, Kalandváros a neve. Egyszer, ha arra a vidékre tévedünk, ki fogjuk próbálni!