2014. szeptember 30., kedd

Koraőszi kistúra a Pilisben: Dobogókő, Zsivány-sziklák


Eseménydús, tanévkezdő szeptemberünk végén már mindannyian vágytunk ki az erdőbe. Ha csak egy fél napra is... Így történt, hogy a vasárnapi korai ebéd után autóba pattantunk, és felkocsikáztunk Dobogókőre, hogy onnan valamely irányba tegyünk egy kellemes sétát az erdőben. 

Fent a központi parkolóban hatalmas tömeg, és zsúfoltság fogadott minket. Túl szép volt az idő, túlságosan vasárnap volt, és túl sokan gondolták, hogy eljönnek ide. Szerencsére azonban a tömeg nagy része inkább autós túrában gondolkodott. Feljöttek, kinéztek a két kilátóponton, esetleg ettek egyet valamelyik büfében vagy étteremben, majd elmentek. Éppen ezért a két kilátónál (az Eötvös turistaház mögött és a Rezső-kilátónál) borzasztó zsúfoltság volt, a büféknél szinte lehetetlen lett volna szabad asztalt kapni. 

Csodálatos kilátás Dobogókőről! (Háttérben a Csóványos. )

Zsúfolt büfék és éttermek egy kellemes őszi vasárnapon.


Ám amint bevetettük magunkat az erdőbe, hogy elinduljunk a Zsivány-sziklák felé, csökkent az embertömeg, s egyre inkább kitűnt, kik a valódi kirándulók. A Kék-túra útvonalán már tényleg alig találkoztunk egy-két családdal, és végre beburkolózhattunk az erdő csöndjével.


Erdei akadálypálya egy kidőlt fa törzsén.

Dobogókőt elhagyva lefelé visz az út, először elegáns nyaralók, lakóházak mellett haladtunk el. A valódi erdei útvonal jópár száz méter után, egy autós zsákutca mellékútjaként kezdődik, folyamatosan lefelé. A gyönyörű őszi erdőben haladva meg-megcsillant a napfény a fák ágai között, ezt a jelenséget képtelen voltam a maga szépségében megörökíteni, de legalább megpróbáltam.




A Zsivány-sziklákat elérve nagy örömmel vettük tudomásul, hogy milyen elnéptelenedett, csendes a hely. Egészen odáig, míg fel nem másztunk az egyik sziklára. Ott ugyanis ez  a látvány tárult a szemünk elé:

Ezoterikus összejövetel a Zsivány-sziklák mögött.

Izgalmas mászóhelyek a Zsivány-sziklákon.

Hogy ne zavarjuk a szeánszot, meg ők se minket, továbbsétáltunk a piros körtúra jelzésen (neve: Zsivány körút :)). Itt szinte rögtön egy nagy rét fogadott minket, pihenőhelyekkel. Ideje volt elfogyasztani uzsonnánkat!  

A sziklák után szinte rögtön pihenőhely várja a turistákat.

Ezen a réten jókat lehetne métázni, focizni.

A rétet elhagyva a Zsivány körút felét már meg is tettük! Hosszú, sziklás úton kaptattunk felfelé, majd nemsokára elértük a település szélét, a szánkópályát, és az első nagy parkolót. Ezután egy hosszú, sík séta következett közvetlenül Dobogókő főútja mellett, a járdán, vissza az autóig. Mire felértünk a kocsihoz, már alig volt autó a parkolóban... pedig még épphogy csak szürkült. A nagy tömeg korábban kinézegette magát, és ők nyilván kevesebb parkolódíjat fizettek, mint mi, mert a parkolásért 200 Ft-ot kérnek el óránként a pilisszentkereszti önkormányzat kedves emberei. Szerencsére a gondosan becsomagolt kis papír szerint, amit a szélvédőnkön találtunk, 5 munkanapig az összeg átutalással is befizethető...




Összefoglalva
- A Zsivány-sziklákhoz két úton indulhattok: a dobogókői első parkolótól a szánkópálya mellett a "piros körút" jelzést követve;
- vagy a nagy parkolóból a "kék/piros körút" közös úton haladva.
- A túra hossza nem több 4 km-nél, ha a Rezső-kilátópontot is beveszitek a sétába, kb. 5-5,5 km-t fogtok sétálni.
- A parkolási díj 200 Ft/óra.

2014. szeptember 11., csütörtök

Ezentúl: rendszerezett bejegyzések!


Gyűlnek, gyűlnek a bejegyzéseim, de az utóbbi időben egyre kevésbé tudtam már én magam is követni, hogy mikor miről írtam. Időrendi besorolás ugyan található a blog oldalsávjában, de azzal igen nehéz keresni. Ezért készítettem egy oldalt, amit minden új írásomnál frissíteni fogok. Ez az oldal tájegységek és tartalom szerint gyűjti össze a bejegyzéseket, és mindig megtalálható lesz a jobboldali sáv tetején. Van olyan cím, ami két helyen is szerepel: pl. tájegységnél és a kalandparkoknál. Vagy tájegységnél, és a kisvasutaknál, stb. Remélem, megkönnyíti a blogon való tájékozódást!

Szivárvány a balatonlellei Kishegy fölött



Kimerítő, tikkasztó Kis-Balaton napunk után másra sem vágytunk, mint visszajutni a kempingbe minél hamarabb, hogy a Balaton kellemes, hűsítő vizében megmártózhassunk a nagy kirándulás után. (Amire azért indultunk el, mert reggel úgy festett, egész nap esni fog.) Mire felkeveredtünk az autópályára, Tihany irányából vészjósló fekete felhőket láttunk közeledni. Nem jó ez így, mi fürödni akarunk! Ahogy közeledtünk, egyre jobban látszódott, hogy itt kérem szépen ismét Murphy barátunk törvényei érvényesülnek. Kirándulás = hőség, esti pihenő a kempingben = hideg, eső. Nem fogsz ki rajtunk, időjárás! Fogtuk magunkat, és lekanyarodtunk a pályáról előbb, mint terveztük, hogy egy csodálatos panorámájú helyről nézzük végig a Balaton fölött átvonuló vihart. 

Ez pedig a balatonlellei Kishegy




Sok itt a présház, a borászat, mint később megtudtuk, "kisvonat" hozza fel az érdeklődő turistákat Balatonlelle központjából. Emlékeztünk rá tavalyról, amikor egy geoláda miatt keveredtünk ide (a geoláda linkéjén kiváló útleírást kaptok), hogy a kilátás innen páratlan, és van egy étterem, amelynek teraszán ebben gyönyörködve lehet étkezni. Gondoltuk, egyszer élünk, üljünk be, együnk valami szerényet, és nézzük a vihart.

Lélegzetelállító kilátás!

Az étterem, amire emlékeztünk, a Majthényi Présház volt. 




Mint éttermet, hát, finoman fogalmazva nem tudom teljes szívemből ajánlani, mert amit kaptunk, az sajnos hagyott némi kivetnivalót maga után. (Külön cikket érdemelne a balatoni éttermek, étkezdék szánalmas, borzalmas, gyakran ehetetlen!! színvonala, és ehhez képest igen magas árai.) 


Az étterem teraszáról páratlan a kilátás!

Viszont mégis hálásak vagyunk a pincérnek, aki látta, hogy a vihar elől menekülünk, mert egy foglalt asztalhoz engedett minket leülni. Ez az asztal éppen a sarokban volt, a terasz legvégén. Mint utóbb kiderült, ennek nagy jelentősége lett.

Ugyanis tényleg elkezdett esni. Csakhogy közben hétágra sütött a nap is!


Felhők találkozása a Balaton felett. Süt a nap, közben zuhog az eső.

Eső és napsütés következménye pedig nem más, mint... 


A szivárvány.

A szivárványt a hosszú terasznak egyetlen asztalától lehetett látni, a legutolsótól, ahol mi ültünk.

Nagy ajándéknak éltük meg ezt!



A Kishegyi Parkerdő turistatéképe.
Katt a nagyobb képért!


És elárulok egy titkot. Aznap este a kempingben, igaz, már nyolc óra után, de tudtunk fürdeni a Balatonban! A gyerekek nagyon élvezték, hogy fektetés helyett fürdőruhában spurizunk be a vízbe. :)


Így telt a Kis-Balaton napunk - 3. rész



A Diás-szigeti túra és a Kányavári-szigeti tanösvény után a hirtelen jött rekkenő hőségben bizony eléggé kitikkadtunk. Fáradtan vánszorogtunk át autóval a Balatonmagyaródtól néhány kilométerre található aznapi utolsó állomásunkhoz, a kápolnapusztai Bivalyrezervátumhoz





Az egyetlen dolog, ami miatt mindenképpen el akartunk erre is kanyarodni, az az egyszerű indok volt, hogy mi nagyon ritkán járunk ezen a vidéken. A Kis-Balatont sem a férjem, sem én nem láttuk még soha sem közelről, sem távolról. Úgy sejtettük, eztán sem lesz ez másként, és mivel ezt a napot tényleg erre szántuk, az egyre nyűgösödő gyerekeknek jégkrémet ígérve álltunk be a Bivarezervátum csaknem üres parkolójába. 

Ott ez a szépséges látvány fogadott: 


Ugye milyen szép, ízléses, tájba illeszkedő a Fogadóépület?

Persze azt is reméltük, hogy a jégkrémen és a játszótéren túl az állatok is tetszenek majd nekik. Annyit elárulhatok, hogy a bivalyokra rá sem pipáltak, de volt ott valami, sok-sok valami, ami nagyon tetszett nekik. :) De ne szaladjak ennyire előre. 


Jégkrémezés a játszótéren a hátralévő egy óra elviselhetőségéért.
Jégkrémet a bejáratnál lehet venni, a játszó kicsit beljebb van, ld. térkép.

A belépő megvásárlása után azonnal egy picike kis bemutatótérbe lép az ember, ahol a gyerekek méreteire szabott meglepetések várják a látogatókat:

Nini, mit rejt a szekrényke!

Ezután egy terráriumban megcsodálhatjuk a mocsári teknősöket, és mellettük azokat az ékszerteknősöket, amiket felelőtlen gazdáik kiengednek a szabadba. Miattuk sajnos a mocsári teknős állomány drasztikusan csökken. Az ékszerteknősök sokkal agresszívebb állatok, és nem csak teknős társaikra, de más fajokra is kifejezetten veszélyesek. Ezért a Nemzeti Park szakemberei azonnal összeszedik azokat az ékszerteknős példányokat, amelyeket a szabadban találnak. 


Nagyra nőtt ékszerteknősök.
A Nemzeti Park munkatársai a Kis-Balaton területén találták őket.

A Bivalyrezervátum, ahogy a neve is mutatja nem állatkert, nem vadaspark, hanem rezervátum. Tehát az állatok hatalmas területen szétszéledve élnek, sokszor a látogatóktól igen messze legelgetnek. Érdemes tehát távcsővel készülni!


Ide hozzatok távcsövet, használni fogjátok!

Persze némelyik példány egészen közel jött.




Mi "dagonyázó bivaly" jelenetet nem láttunk sajnos, pedig az biztosan nagyon látványos. Láttunk viszont sok barázdabillegetőt, akik érdekes módon boldog szimbiózisban élnek ezekkel a hatalmas négylábúakkal. 

A legnagyobb szenzáció a bivalyok helyett azonban mind az ötünk számára egy másik négylábú kis emlős jelenléte volt a területen. Az ÜRGE. 

Helló kispajti!

Hát emberek, itt annyi ürge van, hogy öröm nézni! Mást se csináltunk, csak újra és újra rikkantgattunk egymásnak, hogy nézd, ott is egy, meg ott is egy...!!! És persze ment a "De édeeeeees!" "Jaj, de cukiiiiiiii!" "Odanézz, hogy kukucskáááááál!!!" "Milyen közel jött!!!!" Azt hiszem, ha nem lett volna a tűző nap, és a lassan már mindannyiunkon eluralkodó erős fáradtság, órákig el tudtuk volna nézni ezeknek a kis aranyos állatoknak az elő-előbukkanását. 


Katt nagyobb képért, ha el szeretnéd olvasni a táblát!

A Bivalyrezervátum területén az ösvényen végig táblák tájékoztatják a látogatókat. A téli szállásra is be lehet nézni, itt mini kiállítás látható bivalytörténetből. :) A szagot inkább nem küldeném... 


Az istálló jó időben üres. És büdös. :)


Mini kiállítás az előtérben.


A dagonyázó közelében egy magas kilátóba lehet felmászni, ahová denevérszállásokat alakítottak ki a szakemberek. Természetesen erről is van tájékoztató. 


Kilátó a területen!

Összességében azt mondom, hogy ez a nap még a bosszantó hibánkkal (kihagytuk a Kis-Balaton házat) együtt is nagyon kerek volt. Csak biztatni tudok mindenkit, hogy menjetek, és ismerjétek meg ezt a különleges, érintetlen tájat, ezt a természeti csodát, a Kis-Balatont!

(A Vörsi Tájház nekünk már sehogyan sem fért bele a napunkba, de szeretettel ajánlom, itt tudtok róla több információt olvasni.)


2014. szeptember 5., péntek

Így telt a Kis-Balaton napunk - 2. rész



Nem volt sok kiadvány a kezünkben a Kis-Balaton látnivalóiról , mikor nekiindultunk ennek az eseménydús napnak. Talán ezért is fordulhatott elő, hogy gyakorlatilag elmentünk egy nagyon fontos, érdekes látnivaló mellett. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park kiadványában ugyanis nem láttuk, hogy egy másik üzemeltető, a Vízügy is jelen van a terepen... sajnálatos, hogy nem mindenhol tüntetik fel az összes látnivalót egyszerre, egyértelműen! 


2. állomás lett volna, ha nem hagyjuk ki véletlenül: A Kis-Balaton Ház

A Zalavár - Zalaszabar összekötő út mentén találjátok, az előző állomás felől érkezve Fenékpusztáról Sármellék és Zalavár érintésével érhetitek el.  Száraz és vizes játszótérrel, interaktív kiállítótérrel várják a családokat.
Azért írom le így, hiányosan a programot, hogy ha Ti arra jártok, már tudjátok, mit lehet elvéteni.
Ősszel elvileg járunk arra, ha nyitva lesz, írok róla. 

3. állomás: A csodálatos Kányavári-sziget

Mi tehát, mit sem sejtve haladtunk tovább Zalavár után dél, azaz Balatonmagyarósd felé, hogy a két falu közötti összekötő útról egy zsebkendőnyi tábla !!! (alig lehet észrevenni, túl is mentünk rajta...) jelzésére jobbra lekanyarodjunk a Kányavári-sziget parkolójába. A sziget látogatása ingyenes, a parkolásért viszont sajnos főszezonban fizetni kell. 

Vigyázz, mert ha fellépsz erre a hídra, arcul csap az érintetlen természet csodája! :) Ahogy ott álltunk, valahogy tényleg nem jöttek a szavak...

A Kányavári-szigetre vezető híd 1984-ben épült.


Gázlómadarak a távolban

Ez pedig már a sziget:

Természetesen itt is van tanösvény.

Kis utacskák vezetnek a nyílt víz felé.

Hatalmas nyílt vízfelület, engem meglepett, hogy ilyen nagy!

Haladunk a sziget egyik kilátója felé. A rét hatalmas, tűzrakó helyek
is vannak rajta. Ha osztályt hoznék ide, itt biztosan játszanánk egy nagyot!


A kilátóból ezt látni.

A Búbos vöcsök tanösvény hosszabb, mint amit mi végigjártunk. Egy elnyújtott nyolcas formához tudnám hasonlítani,  de mi csak az egyik kunkort jártuk be, mert a gyerekek kezdtek fáradni, és a Bivalyrezervátumot mindenképpen meg akartuk még mutatni nekik. A továbbiakban erről írok majd.


A képre kattintva nagyban is megjelenik.



Fáradt búcsú a szigettől.

A helyi néniktől a parkolónál különleges savanyúságokat és lekvárokat lehet vásárolni.
Mi egy bodza-cukkini lekvárt és egy meggy-málna lekvárt vettünk, nagyon finomak voltak.

Nehéz a Kányavári-szigetről néhány összefoglaló mondatot írni. Ez az a hely, az a gázlómadár- paradicsom, amit élőben látni kell, írni talán ha Fekete István tudott róla szépen... nála keresgéljetek. Ő a berek leíró mestere :).

A sziget geoládáját ezen a linken érhetitek el.


2014. szeptember 3., szerda

Így telt a Kis-Balaton napunk - 1. rész



Ha azt mondom, ezen a nyáron változékony volt az időjárás, talán nem is a legmegfelelőbb szót használtam. A Balaton partján, sátorban töltött egyhetes nyaralásunkat az jellemezte, hogy folyamatosan igyekeztünk az időjáráshoz alkalmazkodni. Ami nem volt könnyű, mert állandóan változott. Emiatt - bár mindenféle felfújható hacukával alaposan felkészültünk a strandolásra - volt egy napunk, amit az Északi-parton töltöttünk, és volt egy csodálatos, érdekes, és nagyon fárasztó napunk a Kis-Balatont körbejárva. Az elkövetkezendő három a bejegyzés azért születhetett meg, mert egyik reggel a sátorból kilépve úgy ítéltük meg: ma is egész nap csöpörögni fog az eső. De legalábbis hideg lesz. Úgyhogy menjünk kirándulni a Kis-Balatonhoz!


1. állomás: Diás-sziget

Ahogy az Murphy törvényei szerint lenni szokott, mire első eltervezett állomásunkhoz, Fenékpusztára, a Diás-sziget bejárójához értünk, már hétágra sütött a forró, nyári nap. Nem baj, jó lesz, ha már itt vagyunk, menjünk csak a túrára. Ezt a látványosságot csak és kizárólag vezetővel tekinthetik meg az érdeklődők. A túravezetések az alábbiak szerint indulnak:


Katt a nagyobb képért!


Innen:

A belépőt a Vönöczky Schenk Jakab kutatóház előtt lehet megváltani,
közvetlenül a túraindulások előtt.
(Álmélkodva néztük a kutatóház épületét, és megállaptítottuk,
hogy szívesen dolgoznánk ilyen környezetben...)

Mi mit sem sejtve épp fél tízkor érkeztünk a célállomásra (részletes útleírást itt találtok), és nagyon örültünk, hogy a napi két vezetett túrából az egyik hamarosan elindul. Az indulás igen különleges: a jegy kézhezvétele után mondta a vezető, hogy mindenki autóval követi majd az első kocsit (ahová ő bekéredzkedett), majd 3 km-t haladva egy földúton megállunk a sziget igazi bejárójánál. :) A túra és a tanösvény is innen indul. Hiába vannak tanösvény táblák, hiába a jól járható út, ide akkor is, csak és kizárólag a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársainak kíséretében lehet bejönni.

Indulhatunk!

A 3 km-es útszakasz csodálatos, érintetlen táj felé vitt minket, egyre beljebb. Aztán az autókat magunk mögött hagyva elindulhatott a kis csapat gyalog, a Diás-sziget felé. A mocsárvilág csendje, érintetlensége azt hiszem, mindannyiunkat letaglózott. A felettünk elrepülő madarakról vezetőnk mindig elmondta, melyik mi, és mit lehet róluk tudni. 


Séta a Fekete István Emlékház felé

Nem nehéz ideképzelni Matula bácsit, igaz? :)

A tanösvény egyik érdekes táblája.


A túra egyik megállója közvetlenül a vízparton.

Megérkeztünk az Emlékház épületéhez! Fekete István sokat tartózkodott itt.

A Fekete István emlékház az író életében már létező épület volt. Sok időt töltött itt, nem véletlenül kapott hát egy emlékszobát.

A Fekete István emlékszoba

Simogass vidraszőrt!

Kincsesláda fiókokkal. Érdekes, "megfogdosható"
 ismertető a környék élővilágáról.

Odakint Matula bácsi házikójának mása fogadott minket.




Visszasétálva ismét csak ámultunk az érintetlen mocsárvidék csendes szépségén:



Következő állomásunkról, a Kányavári-szigetről a 2. részben fogok írni.