2014. november 1., szombat

Kis-Balaton Ház a Várszigeten


Nyáron egy teljes napot szántunk a Kis-Balaton megismerésére. (1. rész, 2. rész, 3. rész) Egy fontos helyen azonban mégsem jártunk - egyszerűen azért, mert elkerülte a figyelmünket: a Kis-Balaton Házban. Kapva kaptunk tehát az alkalmon, amikor kiderült, hogy az októberi hosszúhétvégén Zalakarosra mehetünk a családdal. 


A Kis-Balaton Házat a Zalavárat Zalaszabarral összekötő úton érhetitek el. Ha Zalaszabar felől érkeztek, csodálatos látvány tárul szemetek elé: a Kis-Balaton nyílt vize mindkét oldalon, madarak, horgászok, csend, nyugalom, béke. Érdemes megállni néhány fotó kedvéért!



A Kis-Balaton őszi látképe Zalaszabar felől érkezve.


Néhány métert továbbhaladva elértük a Várszigetet, ahol a Kis-Balaton Ház mellett a Millenniumi Emlékmű, a Cirill-Metód emlékoszlop, egy emlékkápolna és egy régi templom romjai láthatók.



Cirill és Metód oszlopa.

A Millenniumi Emlékmű kívülről...

...és belülről. Körben: Zala megye csodái, középen egy különleges családfa.


A középkori templom romjai, háttérben a 21. századi,
mégsem tájidegen Kis-Balaton Házzal.


Ez pedig már a Kis-Balaton Ház bejárata.
  

A Kis-Balaton Ház egy nagyszerű összefoglalót nyújt arról, amit nyáron saját szemünkkel láttunk, megtapasztaltunk. Itt minden fontos információ megtalálható a Kis-Balatonról vízügyi, természetismereti és szociális szempontból. 



"Csónakázás" és webkamerás élőkép!

Vízügyi szakmai lépések a berek és a Balaton tisztításának
érdekében -  óriástérképen magyarázva.

Kiállítótér sok interaktív elemmel.

Történelmi részletek.

Megújuló energia-játék.

Pillanatkép az üveg mögött a Kis-Balaton élővilágából. Mi micsoda?

Múzeumpedagógiai terem a tetőtérben alkotási lehetőséggel. Kihasználtuk! :)


Itt egy egész osztály megpihenhet, játszhat, hallgathatja a múzeumpedagógust!

A Kis-Balaton Ház nemcsak belülről "ütős" program. Kint csodás játszótér várja a kisebbeket és nagyobbakat! Íme néhány részlet:



A vizes játékok október második felében még üzemeltek.



 Az emlékkápolna belülről,
régészeti érdekességekkel a falon.

Egy hasznos térkép a Kis-Balatonról. Katt a nagyobb képért és használjátok egészséggel!

Összességében azt mondom, hogy a Kis-Balaton Házra egy fél napot a családi programból biztosan érdemes szánni, főleg, ha szerettek játszóterezni. Osztállyal - ha esetleg szakmai vezetést is kértek - többet is. Büfé nincs, mosdó, padok vannak. 2015 nyarára biztosan elkészül az a vesszőlabirintus, ami félkész állapotban volt ottjártukkor. :) Menjetek, és nézzétek meg, így van-e tényleg! :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése