2016. február 22., hétfő

Útrakelés és megérkezés

A negyedik barangoló gyerek kalandos születése


Ősz végén, tél elején abszolút tudatosan "letettem a lantot". Ahogy nőtt a hasam, benne a kicsi fiúcska, kit február elejére vártunk, úgy nőtt bennem a vágy, hogy befelé figyeljek, és minden erőmmel a közelgő szülésre, születésre összpontosítsak. Ezzel párhuzamosan fizikailag egyre kevésbé éreztem alkalmasnak magam a nagyobb sétákra, múzeumjárásra, kirándulásokra. A gyerekek mozgásigényét vagy házon belül oldottuk meg, vagy a férjem vitte a őket ide-oda - nélkülem. Néha én is velük tartottam, de egyre kevésbé bírtam az iramot. Írni pedig egyáltalán nem tudtam. Elfogyott az ihlet, és nem is bántam, hogy így alakult. Megengedtem magamnak, hogy hátradőljek, egyre többet pihenjek, hogy kikapcsoljam a normál működő agyam, és befelé figyeljek. Fittyet hánytam a blog olvasottságára, a számokra, a megíratlan túrákra, az időközben feltűnő új pályázatokra, csak az érdekelt, hogy a babának és nekem jó legyen, és... jó volt. Pihentem, rákészültem, rengeteget olvastam, vizualizáltam, interneten kutakodtam.