Kovács-Mihócza Orsi vagyok. 1981-ben születtem Budapesten. A főváros egyik külső kerületében élünk 5 gyermekünkkel. Közös szenvedélyünk az országjárás, barangolás. Idegenforgalmi közgazdászként, belföldi turisztikai szakemberként számomra a Barangoló család blog írása mindig is több volt, mint hobbi.
2013-2023 között kizárólag belföldi útjainkról, 2023 után külföldi utazásainkról is olvashatsz a blog archívumában.
2023-ban 10 éves lett a Barangoló család blog. Ez alatt a 10 év alatt rendületlenül írtam a bejegyzéseket. Írtam, mikor fizikailag voltam beteg, írtam, mikor mentálisan borultam meg, írtam, mikor nagyon nehéz volt a kisgyerekes szülőség, és írtam akkor is, amikor bezárt, majd újra kinyitott a világ egy világjárvány miatt. Írtam boldogan, írtam szomorúan, írtam feltöltőve és írtam fáradtan. A blogírást három kicsi gyermek anyukájaként kezdtem 24 órás otthoni szolgálatom mellett örömfeladatként, és immáron öt, nem is olyan kicsi gyerkőc dolgozó mamijaként folytatom. A gyerekek a figyelmes és szemfüles törzsolvasóim szeme láttára cseperednek fel, bár sosem rakom őket középpontba személyiségi jogaik miatt. A blogot eleve soha nem magamutogatásra szántam, sokkal inkább információátadásra született.
 |
| Ritkán mutatok teljes családi képet, ez itt a Miramare-kastély teraszán készült Triesztben, 2023 nyarán. |
Néhányszor felmerült, hogy abba kellene hagynom. Mikor a közösségi oldal változtatott az algoritmusán, és hátrasorolta azokat a tartalmakat, amelyek nem videók vagy nem szolgáltatnak kommentcunamit, hanem csak simán tartalmat ajándékoznak ingyen az olvasónak, nos, akkoriban valóban megfordult a fejemben, hogy minek, kinek írok valójában? A laptopomnak? Mert az írásaimat senki nem kapja meg, az emberek nem olvassák, hisz meg sem jelenik nekik az üzenőfalon. Fizetett hirdetés nélkül nem tudják meg, ha új tartalommal jelentkezem. De akkoriban arra jutottam: nem baj. A bejegyzések felkerülnek az archívumba, visszakereshetőek lesznek, és később is jó szolgálatot tesznek majd azoknak, akik rákeresnek egy-egy helyszínre. Lehet, hogy a visszajelzés nem azonnali, mint korábban, de amit csinálok, az ennek ellenére hasznos. Írtam tehát tovább a kalandjainkat.
 |
| Esztergomban, 2022 őszén. |
Aztán akkor is felmerült, hogy hagyjam abba, amikor munkába álltam, és kiszámoltuk, mennyi munkaórát visz el a blog. A minőségi íráshoz időre van szükség, egy-egy bejegyzéshez bizony órákra! Hiszen ezekben az órákban "hasznot is termelhetnék"! A blog írása idején pedig nem fizetésért dolgozom! Ez valóban egy fájdalmas felismerés volt, és a férjem már-már rábeszélt, hogy gondolkozzam el rajta: megéri ez nekünk...? Ingyen írni? Józan gondolatsor volt: a családomnak szüksége van az én munkámból keletkező bevételekre. Ekkoriban történt, hogy a folyamatos fenyegetettség érzés miatt (hogy a közösségi oldalamat egyik napról a másikra indoklás nélkül megszüntetik, ami sokakkal megtörtént) úgy döntöttem, elindítom a Barangoló család "hírlevelét", amit végül hírmagazinnak kereszteltem el. A feliratkozást nyereményjátékokkal buzdítottam, amelyekből komoly együttműködések születtek. Ezeket a PR megjelenéseket pedig már munkaórákká tudtam formálni, így ha nem is rendszeresen és nem is hatalmas összegek formájában, de a blogból is született némi bevételem - a blog azonnali megszűnésének veszélye elhárult.
Rengeteget köszönhetek a Barangoló család blognak.
- Egyrészt egyfajta szakértői státuszba kerültem a családos kirándulások, majd később a hazai szálláshelyek területén. Egyre több és több szálláshely, város, látnivaló hívott meg minket, hogy próbáljuk ki a szolgáltatásaikat, majd írjak róluk. Komolyan vesznek, "felraktak a térképre".
- Meglepő sok médiafigyelmet kaptam általa. Sokszor, sok helyen megjelentem, egyszer még a Duna TV élő adásában is szerepeltem!
- Elképesztő mennyiségű ismerőst, munkakapcsolatot, barátot ismerhettem meg. A felbecsülhetetlen értékű szakmai ismeretségeknek töredékrésze sem valósult volna meg, ha nincs a blog.
- Mikor szálláshelyfejlesztőként és lakberendezőként elkezdtem dolgozni saját vállalkozásomban, (Szállásműhely - Fészekműhely) a bizalom kiépítésére gyakorlatilag nem volt szükség: az ügyfélköröm ott állt készenlétben - az Olvasóim és az ő ismerőseik lettek az első megrendelőim, akik maximálisan megbíztak bennem.
- Ha nincs a blog, és nem kapom azt a sok pozitív visszajelzést, eszem ágában nem lett volna saját könyvvel jelentkezni! Mégis, sikerült, könyvet írtam! 9 évnyi baba-mama klubvezetés tapasztalatait foglaltam egy kézikönyvbe, melynek a Klubdélelőtt címet adtam.
- És van még egy nagyon érdekes hozadéka a blogírásnak. Segít emlékezni. Ha nem írnám le a "köz javára" a történteket, információkat, tudnivalókat - biztosan elfelejteném. És tudom: magamnak nem írnám le. Nekem kell az az érzés, hogy a tevékenységemmel SEGÍTEK NEKTEK. Kell a tudat, hogy az írásaimmal más családok minőségi idejét támogatom meg. Utólag pedig magam is profitálok abból a szorgalomból, ami ehhez a segíteni akaráshoz társul: az emlékek konzerválódnak általa. Mikor visszaolvasok egy-egy régebbi írást, bizony néha én is meglepődöm a sztorikon! Arról nem is beszélve, hogy a gyerekeknek milyen sokat jelent majd - mikor már értékelik - ez a különleges képes krónika a családi utazásainkról!
2024 januárjában írom a frissített bemutatkozást. Ezekben a napokban, a téli szünet végén olvastam ki Karikó Katalin Áttörések c. önéletrajzi könyvét. Rengeteget merítettem belőle, megkönnyeztem többször is Katalin vallomásait. Egy nő, aki hitt egy elméletben, az mRNS, pontosabban a módosított mRNS szintetizálásában majd használhatóságában. Addig kutatta, bizonyította kitartóan, állásból állásba, státuszból státuszba bukdácsolva, bevándorlóként lenézésekkel, és közönnyel szembenézve, finanszírozás nélkül, majd végül elbocsátva, hogy a mélyponton - 2013-ban, mikor a cuccait az engedélye nélkül távolították el a laborból - biztosan nem hitte volna, hogy 10 év múlva Nobel-díjat kap. De nem adta fel.
Én nem vagyok okos kutató, nem értek a génekhez, a csillagokhoz, nem látom át a fontos matematikai összefüggéseket és Nobel-díjas sem leszek. De egy dologban felfedeztem a hasonlóságot: Katalin sem adta fel. És ezt üzeni az utókornak is: Soha nem szabad feladni! Akkor sem, ha nehéz, akkor sem, ha megszólnak, akkor sem, ha nem vagy mindenkinek szimpatikus, akkor sem, ha barátoknak hitt emberek fordulnak el tőled. Ha azt csinálod, amiben hiszel, az utadon jársz. És a Gondviseléstől, az Univerzumtól - hívd, ahogyan Te szeretnéd - meg fogod kapni a segítséget, hiszen a helyeden vagy, a dolgodat teszed, a világot viszed előbbre a magad módján.
Karikó Katalin szavaival kezdem 2024-et, és fejezem be ezt a hosszúra nyúlt, különös bemutatkozást:
"Egyvalamit biztosan tudok: minden magból új élet sarjad. Ez az új élet új magokat hoz létre, amelyekből még több mag terem. És így tovább, és így tovább.
Azt mondom, bíznod kell abban, ami benned van. Tápláld, amit ott találsz, akkor is - sőt akkor különösen - ha senki más nem táplálja.
Azt mondom, folytatnod kell. Növekedned kell. Tovább, a fény felé.
Te vagy a lehetőség. Te vagy a mag."