2019. február 27., szerda

Hogyan jutunk el öt gyerekkel egy félnapos hétvégi programra?


Avagy a nagycsaládos előregondolkozás művészete

Évek óta barangolunk, évek óta küzdünk azzal, hogy a hétvégékből kihozzuk a legtöbbet, amit csak lehet. Ahogy iskolába kerültek a gyerekeink, és sorra végzik az osztályokat, ez persze egyre nehezebb. Nem csak azért, mert néha sok a tanulnivaló, a megoldandó házi feladat vagy éppen olvasónaplót kell töltögetni, rajzolgatni, hanem a zenetanulással együtt a gyakorlás is bekerült az életünkbe – amit hétvégéken sem lehet felfüggeszteni. És akkor még nem is beszéltünk a programokról, sporteseményekről, buli meghívásokról, családi banzájokról és születésnapokról (névnapokat már régen nem ünneplünk, a szülinapokat is elkezdtük összevonni.)  Téli szezonban gyakran keserítik az életünket hosszan elhúzódó (főleg felső-légúti) betegségek, elsősorban az aktuális kicsiknél – ezek teljesen meg tudják borítani a terveinket. Alig van tehát szabad hétvégi napunk, amit igazán csak a magunk örömére használhatunk! S ha akad: azt nagyon meg kell becsülnünk! Leírom, hogy nálunk mit jelent ez a megbecsülés és hogyan készülünk egy tulajdonképpen mindössze kb. 3-4 órás, de igényes, tartalmas program megvalósítására.


Ezen a hétvégén a vasárnap délutánt láttuk esélyesnek: talán működhet. Talán sikerül kimozdulnunk. Talán látunk végre valami újat. Talán a tél szürkeségébe hozhatunk némi színt…!

Csütörtök este ültünk le a férjemmel egymás mellé a kanapéra, miután nagy nehezen elaludtak a gyerekek, hogy tervezgessük a hétvégét. Az biztos volt, hogy szombaton a srácoknak közös farsangja lesz egész délután – ez a nap tehát foglalt, mert előtte elmenni délelőtt nem tűnt praktikusnak. Akkor tehát a vasárnap délutánunk lesz szabad! No de hová menjünk ebben a vad téli hidegben? Megnéztük, mely múzeumok ingyenesek ezen a hétvégén. Nem találtunk olyat, ami érdekes lett volna. Eszünkbe jutott Gödöllő, és hogy milyen régen tervezzük a látogatást a Királyi Kastélyban. Láttuk a honlapon, hogy van gyerekeknek való klassz feladatfüzér, amivel végig lehet menni az állandó kiállításon. Ezzel már meg is volt az úti cél!

Hogyan készüljünk arra, hogy biztosan el tudjunk együtt szabadulni?

Pénteken, miután a gyerekek hazajöttek a suliból, azonnal bedobtam a mosógépbe a tornacuccukat és a köpenyüket, ezzel ne legyen gond a továbbiakban. Szintén pénteken fejben megterveztem a menüt a hétvégére. Ezúttal könnyű dolgom volt, mert a vasárnapi kimozdulás miatt csak egyszer főztem, de akkor két napra, jó sokat.

Szombaton férjem szokás szerint kiment reggel a piacra – igen, ő egy piacozós férj, tudom, mázlista vagyok – és megvette a menüterv szerinti dolgokat. Szombat délelőtt megfőztem tehát az óriás adag ebédet, melyet másnapra is szántam. Ilyenkor olyat gondolok ki, amiről tudom, hogy a gyerekek zokszó nélkül megeszik, sőt örülnek, hogy két napig ezt kapják! Szintén szombaton délelőtt megcsináltattuk velük az összes házit és átnéztük a tanulnivalókat, akivel szükséges volt. Gyakoroltak a hangszereiken, míg főztem. Majd ebéd után leléptek a farsangra. Ekkor a kicsikkel a délutáni pihenő idején mi is aludtunk, utána tettünk-vettünk, amolyan lassú, ráérős hétvégi módon.

Vasárnap délelőtt mindig misével telik nálunk. Hazaérve felaprítottam és összecsomagoltam a délutánra szánt gyümölcsöket és megfőztem a teát, közben a hangszeresek (kisebb harc után) ismét gyakoroltak. Mindenki bepakolt másnapra és kivitte a táskáját az előszobába. A tornacuccok és a hangszerek szintén iskolára előkészítve. A gyerekek némi kiabálás hatására megterítettek ebédre, majd gyorsan, szó szerint harangszóra megebédeltük a „tegnapi maradékot”. Murphy törvénye nálunk majd’ minden nap működik… ezen a napon a hároméves, akit hétvégente úgy kell beimádkozni az ágyába ebéd után, hogy pihenjen kicsit, nos ezen a napon, amikor azt szerettük volna, hogy a kocsiban szunyókáljon, önállóan bevonult az ágyába, és közölte, hogy hagyjuk aludni, ő fáradt. Gyors rábeszélés, hogy milyen szuper lesz a délután, tartson még ki, majd az autóban alszik egyet. Felöltözés, mosdójárat, cipő, kabát, ne veszekedj, kocsiba beül, ne cibáld a tesód kabátját, elindul, kb. 20-25 perc utazás. Ez alatt a kicsik szundítottak egy cseppet.

Érkezés kb. 13.20-kor a gödöllői Királyi Kastély parkolójába. A tervezett program ideje alatt végigjártuk az állandó kiállítás termeit Herceg Egérváry Elemér rejtjelei után kutatva, megfejtésünket az Ajándékboltban díjazták finomságokkal és matricákkal. A benti hosszú séta és sok figyelés után megfuttattuk őket odakint a hatalmas és gyönyörű kastélykertben, különböző játékokat rögtönözve – a lényeg úgyis az volt, hogy szaladjanak néhány kilométert, mert különben kölcsönösen megbolondulunk egymástól. Összesen kb. 3,5 órát voltunk Gödöllőn – ezúttal csak a kastélyban és környékén. Még az is belefért a vasárnap délutánunkba, hogy beugorjunk 1,5 órára a nagyszülőkhöz egy villámlátogatásra!

Mennyit kell dolgozni néhány tartalmas, közösen együtt töltött óráért!
Megéri? Én azt mondom, IGEN!

Röviden a „titok”:
  •           Tervezés, egyetértés és közös akarat a megvalósításhoz párunkkal, valamint közös teherviselés – ez utóbbi a legeslegfontosabb!
  •           Nagyobb gyerekek beavatása annak érdekében, hogy végrehajtsák a feladatokat és a gyakorolnivalókat korábban – szuper lesz, higgyétek el, menjünk, csináljuk!
  •           Menüterv és időben megfőzés – lehet étterem is, csak az drágább és sok gyerekkel még macerásabb is.
  •          Nem túl távoli úti cél kitűzése, max. 30-40 percnyi utazással – tömegközlekedés is lehet!
  •           A gyerekeket lekötő, nem hosszú program kitalálása – sokszor a természet a legjobb és legolcsóbb úti cél, csak -7 fokban mi most benti programot kerestünk.
  •           Este megérkezés egy olyan szituációba, ami már a lehető legjobban elő van készítve a másnapi hétkezdésre – ez a feladat igényli egyébként igazán az előregondolkodást. Így senkinek nincs olyan érzése, hogy büntetés a kimozdulás, az országjárás, mert utána jön csak a fekete leves. Nem! A vasárnap este, fektetés után (ezzel a módszerrel) még a szülők minőségi ideje maradhat.
Nekünk sem sikerül ám ezt minden hétvégén előadni. De ha igen, az nagy öröm! Azt sem állítom, hogy ez egy könnyű műfaj. De ami nehéz, az még lehet szép! Ezért biztatok mindenkit, aki hozzánk hasonlóan szeret barangolni, készüljön rá alaposan és keljen útra, akár csak egy fél napra, megéri!

És hogy milyen volt Gödöllőn? Erről fog szólni a következő cikkem. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése