2021. augusztus 23., hétfő

Felmásztunk az új kilátóba Nemesvitán


Bár az egy négyzetméterre jutó kilátók száma valószínűleg ezen a környéken a legmagasabb, mégis augusztusban néhány napra felrobbantotta a sajtót, hogy Balatonederics határában, Nemesvita község domboldalán egy teljesen új kilátó épült. Augusztus 20-án jártunk erre - Fonyódról Sümeg felé tartva igazán nem tettünk nagy kitérőt, hogy kinézhessünk a nemzeti ünnepen erről a szép építményről. 

Miközben sétáltunk fel a kedves nevű Tücsökdomb kilátóhoz, nagyon nagyon sajnáltuk azokat a nemesvitai embereket, akik a csend, nyugalom, béke, világvége érzés miatt vettek itt házat. A huszadikai forgalom, a sok sajtómegjelenés nem tett jót a településnek, parkolni is alig lehetett azokban a kis falatnyi utcákban. Sőt, voltak egészen elvetemült """kirándulók""", akik a tábla ellenére felhajtottak kocsival egészen a kilátó lépcsőjéig. Ezen én teljesen felháborodtam... Minek jön erdőbe az, aki néhány métert sem hajlandó gyalogolni?? (Ugyanezt gondolom a szemetelőkre: minek jön erdőbe az, aki nem tiszteli a természetet és ott hagyja a szemetét?)

A kilátó az ország egyik legkülönösebb nevű utcácsájának
végében, az erdőben áll. NEM ÉRDEMES, sőt NEM SZABAD
kocsival behajtani!!


Ilyen csodálatos kis utcán lehet felsétálni. 


Az erdőben csak egy nagyon rövid szakaszon
vezet az út. 

A falu központjából a piros kereszten megközelíthető, szép, új kilátó alatt van egy játszótér és egy teljesen újonnan telepített, ezért még kezdetlegesnek tűnő sövénylabirintus, valamint egy esőbeálló-turistapihenő. 

Gumiborítású játszótér.

Sövénylabirintus lesz itt, a frissen telepített növénykék egyelőre
így néznek ki. 




A kilátón rengeteg ember volt fent, de ezt teljesen a hosszú hétvége számlájára írom. Úgy vélem, más napokon azért nincs itt ekkora forgalom. 


Meg kellett küzdeni a jó fotóért...

A kilátás valóban gyönyörű, a Káli-medence irányába látni a gyönyörű tanúhegyeket, Tapolcát, Szigligetet, a Balatont, sőt, Fonyódot is. Keszthely irányába értélemszerűen nem lehet ellátni, mivel a kilátó nem a domb tetején épült, hanem az Öreghegy keleti oldalában.  

Boldog születésnapot, Magyarország!

A kilátó magasan van, de a lépcső viszonylag kényelmes (bár nem sikerültek teljesen egyformára a fokok, ezen csodálkoztam...), és teljesen biztonságos kicsi gyerekeknek is. A korlát itt ugyanis - sok más kilátóval ellentétben - függőlegesen épült, nem lehet rámászni, sőt, nemhogy egy gyerekfej, de egy gyerekkar sem fér ki a hézagok között. Pirospont, ötös, taps. :) 

Mivel most próbálom a közösségi médiában kicsit tudatosabban kezelni a Barangoló család felületét, egy néhány másodperces élő videóval is bejelentkeztem a kilátóból. Ezt a videót itt tekinthetitek meg.  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése