2016. május 4., szerda

Villa Bagatelle és Happy Family


Kép forrása: a Villa Bagetelle FB oldala

Bloggertalálkozóra hívtak, elmentem, és írtam is róla egy szuper bejegyzést még szombat este. Kb. 2,5-3 órányi munkám volt benne, mikor az egész gondolt egyet és nyomtalanul elszállt. Biztos Veletek is előfordult már ilyen. Hihetetlenül bosszantó, főleg, hogy ezen órák helyett akár aludhattam volna. Sajnos ezen a héten egészen biztosan nem lesz erre újabb 3 órám, így rövidített formátumban beszámolok az ott látottakról, hallottakról, mert az idő halad, én pedig felejtek.





A helyszín: Villa Bagatelle (szülőprogramnak, randihelyszínnek is kitűnő!!)


Ez a gyönyörű villa a Németvölgyi út és az Orbánhegyi út találkozásánál fekszik. Alsó szintje egy gusztusos kis pékség, középen kapott helyet a kávézó-bisztró, az emeleten található kisebb rendezvények helyszíne, a szalon. Mint utóbb kiderült, nekem ide kellett volna felküzdenem magam a babakocsival - sajnos nincs akadálymentes bejárat. Ha babakocsival érkezel, a lépcső alján van egy csengő, ezt kell megnyomni, és lejönnek segíteni. Én ezt nem tudtam, derekam nagy sajnálatára az első szintig egyedül vittem a kocsit, utána viszont kivettem a babát. 

A kép a Villa Bagatelle FB oldaláról származik, a tulajdonos hozzájárulásával.

A szalonban volt tehát a rendezvény, ahol uzsonnára finom falatok várták a meghívottakat. Kóstoltam a kis szendvicskéket, a sütiket, a macaronokat és a frissen facsart gyümölcsleveket, valamint a gyümölcssalátát. Bár nem vagyok egy nagy hozzáértő, azért az lejött nekem, hogy minden minőségi alapanyagból készült és persze rendkívül finom volt. A bisztrómenüt nem kóstoltam, de egészen biztos vagyok benne a hely jellegéből adódóan, hogy nem menzaminőségről beszélgetünk. Szívből ajánlom ezt a hangulatos helyszínt családi rendezvényekhez, céges megbeszélésekre vagy szülőprogramnak.


A Villa Bagatelle szalonja - itt volt a találkozó.


Az esemény: Happy Family Bloggertalálkozó

Késtünk egy fél órát - hiába, a szoptatást nem tudom holmi időpontokhoz igazítani :) - és épp Kalcsó Adrienn, a Happy Family Közösség ügyvezetőjének bemutatkozásába csöppentünk bele. A Happy Family VIP blogger programjában résztvevők és a Happy Family Közösség együttműködéséről szólt a prezentáció.





A második megszólaló a Danubius Bubbles Club egyik kitalálója, szervezője: König Erika volt. Erika nagy szeretettel beszélt a csapatuk gyerekeket érintő ötletelgetéseiről és arról, hogy mekkora öröm számukra egy ilyen projektben részt venni. A sok-sok színes ötlet mellett a legnagyobb dobás a könyv írására felkért Felhőhegyi Balázs megkeresése volt részükről. Balázsnak pedig jött az ihlet, és megírta a könyvet, melynek címe Sárkánykalandok I. - A bükfürdői kalamajka.



Ahogy az a Fodor-Kassai Mónika által moderált beszélgetésből is kiderült, Balázs egy komplett kis varázsvilágot talált ki, mely a bükfürdői szálloda 336b szobájában találkozik a valósággal. A főszereplő négy kis sárkány otthonosan mozog mindkét világban, a gyerekek pedig - ha olvasták a könyvet, mely a Pagony boltjaiban, a Játéknet áruházában valamint a Danubius Hotelekben elérhető - ismerősként fognak találkozni a szereplőkkel a varázslatos valóságban, a bükfürdői Danubius Health Spa Resort Bükben


A Danubius Bubbles Club egyik sárkánya

Kis szünet után Bedi Viktor, az 123RF fotóügynökség vezetője beszélt nekünk arról, hogy mi a fotók jogtiszta felhasználása, és hogyan lehet színesebbé tenni egy-egy bejegyzést. Szerencsére az én műfajom 95%-ban a saját képekkel való munka, de ennek ellenére ez egy nagyon hasznos előadás volt számomra, sok újdonságot tartalmazott.

A találkozó végén Adrienn kérdéseire válaszoltunk mi, bloggerek. Itt szót kapott a Mom With Five családi blog szerkesztője, R. Fonyó Barbara, Dörnei Kati, a djkatybeauty blog írója, az óvónéni blog szerkesztője, Nótinné Csikós Marianna, valamint én is. 

Hasznos együttlét volt ez, sok mosollyal, finomságokkal és egy rakás új ismerőssel. Köszönjük a szervezést!