2024. július 10., szerda

Tiszafüred: Szitakötő csónaktúra, Kérész Látogatóközpont, tanösvények és halfalatok!


Tiszafüred a Tisza-tó "fővárosa". Maga a település nem óriási, kényelmesen lehet bringával közlekedni itt is, mint mindenhol a tó körül. Mi most csak néhány érdekességet tudtunk megnézni, hiszen nem volt több időnk, de ami belefért, azt megpróbáltuk - az egyébként ajándékba kapott, ideális időjárású napjainkba - beilleszteni. Ezek pedig a következők: Szitakötő csónaktúra, Horthy-csatorna és HelloHal Halfalatozó, Tiszavirág és Pákász tanösvények a Göbe-tóval, Stég bisztró valamint a Kérész Látogatóközpont. Nagyon sok képre és videóra számítsatok ebben a bejegyzésben! Térképet innen tudtok letölteni a tóhoz és az élményekhez.

Az első, és legfontosabb, amit még Budapestről legfoglaltam és rögzítettem a naptárban, az a Szitakötő csónaktúra volt. Nyári szezonban bizony előre kell foglalni, hiszen rendkívül népszerű programról van szó. A túra az Albatrosz kikötőből indul, ahol sajnos már a parkolás is 1500 Ft-ba kerül (szezonon kívül kint hagytuk a kocsit a nagy parkolóban, és nem kellett fizetni, de szezonban ott is ennyi!). 

A csónaktúrát Imi vezette, és csak mi ketten vettünk rajta részt a férjemmel. A Szitakötő csapatának ez az egyik elve: nem keverik a társaságokat, ha valaki egyedül, akkor egyedül, ha hat fővel, akkor hat fővel fizeti ki a túra árát. A csónakok halk motorral felszerelt, kényelmes, mobiltetővel rendelkező járgányok, számunkra ideálisaknak tűntek erre a délelőtti vízi kiruccanásra. A túrák a rövidebbtől a több órásig választhatók, mi a leghosszabbat, sőt, még annál is hosszabbat választottuk, mert a kilátókat is bevettük a látnivalók sorába. Nehéz mesélni szavakkal mindarról, amit láttunk, és sajnos a képek sem feltétlenül adják vissza azt a csodát, amit a víz színén, a nádasban, a holtágakban és az élő Tiszán megtapasztaltunk. Imi nagyon közvetlen és kedves volt, igyekezett minden kérdésünkre válaszolni és a legjobb tudásával mindent elmondani arról, amit éppen látunk, és ahol éppen járunk. A túráról csak szuperlatívuszokban tudok mesélni, és szívből ajánlom nektek is, hogy próbáljátok ki! (A túravezetős túra sokkal többet ad, mint a szimpla csónakázás a tavon. )

Az Albatrosz kikötő

Bakcsó ücsörög egy holt fán a 
Füredi Holt-Tiszaágon. Másik neve:
vakvarjú!


Haladunk át a hidak alatt.


Tündérfátyol, amerre a szem ellát! 

Felreppenő sirályok


Egy "befeszült" szürkegém - így 
kihúzták magukat, ha közelmentünk.

Fattyúszerkő kilátótorony - kizárólag
vízről megközelíthető

Próbáljuk befogadni a látványt.

Szilas-foki kilátó vagy más néven
Küszvágó csér kilátó

Hattyúcsalád



Kerékpárjainkat a nagy családi autónk lehajtott ülésein tárolva és áthozva Füredre az ingergazdag csónaktúra után könnyen bringára pattantunk, hogy végigkerekezzünk a gáton Tiszaörvényig. Már kopogott a szemünk az éhségtől így első utunk a HelloHal Halfalatozóba vezetett, de előtte még lőttünk pár fotót egy csodálatos vadvirágmezőről és visszafelé a híres Horthy-csatornáról.


Ezt sem látod, ha autóban ülsz!



A HelloHal Halfalatozó a gátról könnyen megközelíthető

Egyszerű de nagyszerű ebédünk két csónakázás között.

A halfalatozóval pontosan szemben található Szabics kikötőből indul egy "járat", ami átvisz a túlpartra - itt kezdődik a Tiszavirág és kicsit beljebb a Pákász tanösvény. A két tanösvény összeköthető, ha van nálatok vagy rajtatok zokni. :) Mindjárt magyarázom.

Innen indul a "rév", a tanösvény jegye árában benne van az átszállítás.
Jegyet a kikötő büféjében tudtok váltani. 

Megjöttünk, indulhat a szúnyogos séta!

A híd stabil, bár kinézete igen vadregényes. :)

Gyerekek kedvence lehet, csak sajnos itt is sok a szúnyog.

A Pákász tanösvény tájékoztató táblája - itt látszik, hogy a két
tanösvény összeköthető, egymásba érnek. 

A Pákászhoz kellenek a csizmák... viszont ZOKNI NÉLKÜL
ÉN BIZONY NEM BÚJTAM CSIZMÁBA.

Áthúztuk magunkat a túlpartra, de
 hatalmas volt a sár, ezért
visszafordultunk. Pákász tanösvény,
majd máskor végigjárunk.

Nem sokáig keseregtünk, mert a Tiszavirág tanösvény végén ott vannak
ezek a csónakok a Göbe-tavon, be is pattantunk az egyikbe.


Felejthetetlen élmény...

...a neszező csendben evezni a Göbén!


A visszafelé úton inkább végigrohantunk, mert annak ellenére, hogy befújtuk magunkat, sok volt a szúnyog. A révész átvitt minket a bringáinkhoz, visszaindultunk Füredre, de útközben megálltunk a Stég Bisztróban egy jegeskávéra:

Stég Bisztró, itt nagy élet lehet szezonban.

A parton ücsörögni igazán kellemes élmény. 

A Horthy-csatorna, és a vízművek szivattyúállomása

Egy hatalmas, eredeti gépezet felemeli a Tisza vizét, ami aztán
öntözővízként továbbhalad ebben a csatornában. A Kérész Központból
hoznak ide túrákat, amelynek keretében meg lehet nézni 
a szivattyúállomást és a csatornát közelebbről. 


A Kérész Központban kicsit félreértettük a dolgokat, hiszen arra készültünk, hogy végigjárjuk a kiállítást önállóan, majd megyünk a dolgunkra. Hogy ez nem így lesz, a recepciónál szembesültünk, mikor közölték velünk: a legközelebbi vezetés 1 óra 20 perc múlva indul. És semmilyen módon nem lehet megtekinteni a kiállítást, kizárólag vezetéssel, ami fix időpontokban indul. No, de mit csináljunk addig? Felmerült, hogy elmennénk kenuzni - de a kenuk még nem érkeztek meg (a nyitás után néhány nappal jártunk itt). Viszont... a SUP-ok már itt vannak, és lehet őket bérelni! Hmm... kocsiban a fürdőruha, törölköző, mi tart vissza? Így történt, hogy a vezetés előtt elruccantunk egyet SUP-ozni a Füredi Holt-Tisza ágon. Nagyon hangulatos volt, és még csobbantunk is egyet. 

A Kérész Központ vadonat új épülete Tiszafüreden, közvetlenül
a parton.

Schiller-vízibicikli

Mindjárt indulunk!

Kérész Központ a vízről

Boldog pillanatok. (Mióta szültem,
a mélyvízben félek. Előtte nem 
volt gondom ezzel. Így én felvettem 
a mellényt, ám nem kötelező.)


Hála az égnek, nagyon homályos ez a kép, különben fel sem
tettem volna!

A SUP-ozás hamar véget ért, gyors átöltözés, és már rohantunk is fel az időpontra, hogy ne késsünk, és pontosan kezdődhessen a vezetés. A bemutatótér egy nagy terem, de maga a kis körtúra a filmmel együtt bizony legalább egy órát igénybe vesz, sőt, esetünkben majdnem másfél óra volt.

A 20 perces bevezető kisfilmben Vecsei H. Miklós színművész
a főszereplő. 

A bemutató térben történelmi és földrajzi áttekintést kapunk
a tájról. A vezető által elmondott információk kiegészítik, és
összefoglalják a táblákon leírtakat.

Magyarország legfiatalabb nagytava: a Tisza-tó.

Ez a homokozó segít, hogy jobban megértsük, micsoda 
munka volt a Tisza kanyarulatait "levágni", összekötni, átalakítani.

Veszélyek a folyó életében.

Interaktív játékfelület, 5 ember kell a használatához.

Kilátás a tóra, eszközökkel vagy azok nélkül.

Mikroszkópos különterem bekészített szépségekkel!

VR szemüveggel átéljük a tiszavirág rajzást.


A gyerekcsoportok foglalkoztatója.

Összességében azt mondom, hogy a Kérész Központ nagyon jól kiegészíti az eddigi attrakciókat a tó körül, és segít abban, hogy a Tisza-tó ne csak nyáron, hanem egész évszakban egy szerethető célpont legyen a hazai turisták számára. Amennyiben jó időben érkeztek, a vízi aktivitások kipróbálása nagyon ajánlott, nekünk ez a SUP-ozás bejött, de mire ti odajuttok, már lesznek kajakok és kenuk is a bérelhető tárgyak között! 

A Tisza-tóról ebben a 2.5-3 napban ennyi benyomást sikerült gyűjtenünk, ami nem kevés, de nem is a teljes kép. Az Abádszalóki-medencébe nem jutottunk el, a tavat sem kerültük meg teljesen bringával. Mégis, élményekkel és szép emlékekkel gazdagon, feltöltődve érkeztünk haza a családhoz.


Szeretnél havonta friss, tartalmas információkat kapni barangolásainkról, kirándulásötleteinkről, múzeumlátogatásainkról, jó szállásokról? Iratkozz fel hírmagazinunkra:

BARANGOLÓ HÍRMAGAZIN FELIRATKOZÁS

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése