2024. szeptember 11., szerda

Csodálatos Csehország - Kalandok az Óriás-hegységben és környékén 2. rész

 Esőnap a Skoda Múzeumban, 
vízesés-túra 3 vízeséssel a határvidéken


Bár a nyaralásunk nagy részében az Óriás-hegységben barangoltunk vagy pihengettünk, volt két nap, amikor kikacsintottunk az ország közepébe. Az egyiket kifejezetten esős napra tartalékoltuk, és fel is kellett használnunk a lehetőséget rögtön az elején, ez lett a Skoda Múzeum napunk. Szerencsére utána elállt az özönvíz, és tudtunk tervszerűen kirándulni - három vízesést is útbaejtve a hegység mindkét oldalán, összesen két országban! Erről a két különleges kalandról szól a cikk.


4. nap - esőnap, Skoda Múzeum

Mlada Boleslav egy jelentős város Prága közelében, és mi képesek voltunk kb. 1.5 órát autózni ide az északi vidékről egy szakadó esős napon, hogy megnézzük a Skoda Múzeumot. Az igazi cseh sikertörténet összes állomása ki van írva angolul és németül is, így nyelvgyakorlásnak sem volt utolsó "játék" elolvasgatni mindent, amit a kisebb gyerekek mellett csak lehetett. A múzeum nem csak járműveket sorakoztat fel, hanem sok relikviát az elmúlt évtizedekből, sőt, családi történetek és szerepelnek a tablókon. Van egy család a városban, ahol már a harmadik generáció is a gyárban dolgozik, engem ez a kis sztori teljesen lenyűgözött.

Skoda Múzeum és parkolója :)

Mindenesetre a városka él és virul, jelentős területet foglal el a híres gyár a szélén. A múzeum érdekes volt, a gyerekek a kipróbálható kisautókat, a nyomogatható interaktív táblákat szerették a legjobban, férjemnek a kezdetleges bringák és a nagy kék elnöki kocsi volt a kedvence, nekem pedig - szokás szerint - az apró részletek és emberi történetek vitték el a pálmát. 

KisSkodával a múzeum körül!

Így kezdődött a Skoda sikere... bringákkal!

Szépségek és...

... még szebb apró részletek!

Ismerős?

Emeletes autóbemutató.

Igazi kihívás, főleg kisfiúknak!

Elnöki kocsi


Skoda móka az emeleten!


5. nap - Vízesés túra cseh- és lengyel földön

Ezen a napunkon Harrachovban kezdtük a barangolást, ami egy híres síközpont, mondhatni az egyik leghíresebb település az Óriás-hegységben. Köszönheti ezt óriás síugró sáncainak, amelyekről korábban sok élő közvetítést követhettünk a világ különböző televíziós csatornáin. Ezek a pályák manapság már inkább turistalátványosságok, mi elég lepusztultnak láttuk őket, ám lehet, hogy télen némelyik még működik, nem tudom - nem úgy tűnt. Az biztos, hogy libegős felvonó van a legnagyobbhoz, akinek kedve, pénze, ideje van, ezzel felmehet megnézni a kilátást. 

Mi inkább a híres Mumlavski vízeséssel szerettünk volna közelebbről megismerkedni. Egy átlagos nyári szombaton sajnos cseh és lengyel kirándulókból nem volt hiány. A vízesés előtti hídon tolongani kellett egy fotóért is, de aztán a népsűrűség az erdőben, az ösvényeken teljesen elviselhetővé vált. A vízesés több szintes, és érdemes felette megnézni az ún. ördögszemeket is, melyek a víz által a sziklába vájt érdekes alakzatok. 

Egyébként Harrachovban nagyon sok a múzeum és az étterem, igazi turistaközpont télen-nyáron. A település szélén, azaz majdnem a határon található szupermarketben vettünk némi péksütit (a szálláson este meleg vacsorát adtam), így ezzel kibírtuk a délutánt. 

Harrachov Bányászati Múzeuma előtt - nem mentünk be,
tudtuk, hogy hosszú lesz a nap.

Mumlavski patak

A vízesés kisebbik része és a kisfiam ujja. :)

Ez a nagy vízesés, csodás! Gyönyörű! Hatalmas!


A sok ördögszem közül az egyik. Tábla magyarázza el, hogy
keletkezik ez a geológiai különlegesség.

Harrachov síugró sáncai közül két nagy. Van még több is!

Lengyelországba átkocsikázva (kb 10-12 perc volt parkolással együtt) két másik vodopadot, azaz vízesést is megnéztünk. Láthatólag a helyiek között is nagy hírnévnek örvendenek, mert mindenütt sok ember tobzódott! Az első a Szklarska Poreba nyugati feléből megközelíthető Kamienczyk vízesés, ahová családunknak kb. 3500 Ft-ot kellett fizetni lengyel zlotyiban (kártyát elfogadnak), hogy lejuthassunk a sziklahasadékba, és alulról készíthessünk felvételeket. Fentről ingyenesen megtekinthető (erre utólag jöttünk rá, de lentről szebb, látványosabb, megéri lemenni. A sor gyorsan halad.)

Kötelező felvenni a sisakokat.

Sziklafal mentén haladtunk.

Elájulsz.

Ugyanez, immáron fentről
(ahol van büfé).

A harmadik, záró vízesés a szintén Szklerska Porebaból, de a keleti feléből megközelíthető Szklarka vízesés. Ide is fizetni kell a belépésért a Nemzeti Park kis bódéjában, de itt sem volt gond a kártya, és ez sem volt drága. Egy kis tanösvény vezetett fel a vízesésig. A gyerekek már fáradtak, elkezdtek nyűglődni, de azért végigjöttek és a végén bevallották, hogy tényleg szép volt ez a sok vízesés. 

Szklarszka Poreba kisvárosa nekem különösen tetszett!
Lengyel hegyvidéki turistaközpont, gyönyörű épületekkel.

Itt is gyönyörűek ezek a sárgásbarna patakok.

Szklarszka vízesés.

Tanösvény, sétaút, sokáig akadálymentes.


Ugye, milyen közel vannak egymáshoz a vízesések? Egyik Csehországban, kettő Lengyelországban található!



6. nap - újabb esőnap, pihenőnap, felkészülés a következő, nehéz napra

Ezen a szép esős vasárnapon egy misét dideregtünk végig a vitkovicei templomban, egyébként pihengettünk, játszottunk, olvastunk. Én készültem Prágára ezerrel.

Vitkovice kis temploma és
temetője

Itt még üres a templom, de megtelt kisgyerekes családokkal!

Készület a következő napra. 

Szeretnél havonta friss, tartalmas információkat kapni barangolásainkról, kirándulásötleteinkről, múzeumlátogatásainkról, jó szállásokról? Iratkozz fel hírmagazinunkra:

BARANGOLÓ HÍRMAGAZIN FELIRATKOZÁS



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése