A hosszúhetényi Major Vendégházból kiindulva csillagtúrákat tettünk a környéken. Hideg, téli napon fűtetlen várat látogatni nem annyira hívogató, de a gyerekeink igen edzettek, és biztattuk őket, hogy meglesz a jutalma kitartásuknak. A Pécsváradi Várban ugyanis működik egy hotel és egy étterem is, minket, de legfőképpen a gyerekeinket az utóbbi érdekelte. Azért játékokat is találtunk a várban...!
Ezekben a hideg hónapokban a látogatói jegyet is az étterem-hotel recepcióján kellett megvennünk. Utána pedig önállóan nézelődhettünk, nem volt "asszisztencia", de teremőrök sem. A hideg várban igyekeztünk azért mindent a lehető legalaposabban megnézni. Történelmi részletek, várkápolna várt minket az első bemutató egységben.
 |
Szent István szobra a belső udvaron |
 |
Nyolcvanas években épült hotel és rendezvényház |
 |
Kolostortemplom maradványai a vár belső területén |
 |
Történelmi áttekintés |
 |
Régészeti bemutató |
 |
Palotakápolna |
 |
Hazánk legidősebb freskója egy angyalt ábrázol. |
 |
A kápolna esküvők helyszíne |
 |
A Korona másolata |
 |
A monostorvár középkori makettje. |
Utána két időszaki kiállítás következett, festmények és kortárs szobrok.
 |
Wild-Zentai Mariann kortárs festő kiállítása |
 |
Kígyós Sándor szobrászművész kiállítása |
A gyerekeknek két dolog tetszett a legjobban: a pincében található játszórész és a térképen "Szakállszárító" néven szereplő gyilokjáró a várfalban, ahová természetesen felmentünk kinézni, fotózkodni.
 |
Fajátékok a pincében |
 |
Egy Ki nevet a végén? parti azért csak lement! |
 |
Kilátás a várfalról |
 |
Értjük ám, miért Szakállszárító a neve...! |
 |
Erősen fújt a szél. |
 |
Csodás kilátás a Kelet-Mecsek lankáira |
Odalent a kovácsműhelyben és a füstös konyhában nyáron folyik az élet, készülnek a szépségek és a finomságok. A rendezvénytér alatti kőtárba sem jutottunk le, a színpad is csak mutatta, hol lehet itt nagy eseményekre számítani szezonban.
 |
Kovácsműhely - élő bemutató a szezonban! |
 |
Pécsváradi Vár színpada, nyáron sok eseménnyel. |
A valaha volt kolostortemplom romjai megszemlelése után bevetettük magunkat az István Király étterembe, ahol teljesen érthetetlen módon egyetlen képet sem készítettünk... :(
A megfizethető, (sőt, budapesti árakhoz képest kifejezetten kedvező árú) finom ebéd után sétáltunk egy rövidet a helyi keresztút és templom alatt, hogy kicsit ledolgozzuk a nagy mennyiségű kalóriát, amit előzőleg bevittünk szervezetünkbe. Ha kellemes időben jártok itt, jó tudni, hogy Pécsváradról is megközelíthető a Zengő, de mi Hosszúhetényből, a szállásunkról indulva másztuk meg.
Szeretnél havonta friss, tartalmas információkat kapni barangolásainkról, kirándulásötleteinkről, múzeumlátogatásainkról, jó szállásokról? Iratkozz fel hírmagazinunkra:
BARANGOLÓ HÍRMAGAZIN FELIRATKOZÁS
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése