2021. július 21., szerda

Zselici nyaralásunk összefoglalója - Kaposvár környékén kisgyerekekkel

Maximalista vagyok, ennek okán, ha valami nincs kész, nem rakom ki a blogra. Például itt van ez a gyönyörű, hosszú bejegyzésfolyam a Kaposvár-környéki nyaralásunkról (2018), amit nem tudtam befejezni, mert elsodortak az események - és akkoriban, valljuk be, a mérhetetlen fáradtság. Nem lett összefoglaló, nem született áttekintés, mert néhány helyszínről nem tudtam írni! Áááá.

Mai napon simogatom kicsit a blogfelületet, mert megérdemli, meg mert holnap lesz 8 éve, hogy írom, és kicsit rendet rakok. A rendrakásban észrevettem egy másik nagy hiányt, amit gyorsan orvosoltam is azzal, hogy megnyomtam a Közzététel gombot. :) 


Nyaralás járvány idején a Bükkben (1-8. rész)


Minden cikksorozatomról szeretek összefoglalót készíteni, mert ilyenkor egyben látszik, milyen sok szép helyen jártunk és mennyit kaptunk a tájtól, az emberektől, a helyszínektől. 
(Ezt az öszefoglalót TAVALY MEGÍRTAM, és valamilyen rejtélyes okból kifolyólag nem tettem közzé, piszkozatként hevert a blog "fiókjában". Most, hogy észrevettem, gyorsan megosztom.)
2020-as nyaralásunk összefoglalója!

2021. július 20., kedd

Békés nyaralás Békésben - összegzés linkekkel

- Hová mentek nyaralni?

- Bejárjuk Békés megye egy részét. A szállásunk Békéscsabán lesz. 

- .... (udvarias bólogatás, kedves mosoly - mögötte a már-már látható gondolat: ez nem normális)

- És ti?

- Horvátországba./ Görögországba./ "Nekem nincs nyár tenger nélkül."

Igen, néhány éve, mikor Nyíregyházát válaszoltam erre a kérdésre, aztán Kaposvárt, a Zselicet, majd Sopront, a Bükköt, bizony minden alkalommal tapasztaltam néhol egy kis lesajnálást, néhol csodálkozást. Én egy pillanatig nem szégyellem, hogy a hazánkat járjuk, sőt, büszke vagyok rá.

2021. július 19., hétfő

Miért érdekes egy madárrezervátum a gyerekeknek? - Dévaványa

Békés nyaralás Békésben 7. rész

Hatalmas. Szabad. Terület. Míg a szem ellát, sík minden, a Nagy Alföld közepén vagyunk, itt aztán lehet rohangálni, kiabálni, élvezni a végtelen szabadság érzését - már pusztán ezért érdemes felkeresni a rezervátum tanösvényét gyerekekkel. De nem csak ennyi, amit kaptunk itt: felfedeztük a vidék állatvilágát, láttunk élő túzokkakast (igaz, csak hárman voltak), szemeztünk egy bivalycsordával, megmásztunk két kilátót, és a látogatóközpont bemutatóhelyén megismertük a túzokvédelem lépéseit. Váratlan ajándékként pedig összefutottunk egy régi ismerőssel, úgy, hogy a két családon kívül senki nem volt a területen - ennek mekkora lehet az esélye?

2021. július 18., vasárnap

Szarvasra nem elég egy nap

Békés nyaralás Békésben 6. rész

Címnek adtam a Szarvasra szánt egy napunk legnagyobb tanulságát. Sajnos, elszámoltam magam: erre a városra - ha minden fontosat látni szeretnétek - nem elég egy nap, főleg nem kisgyerekekkel. A hatalmas arborétum, a hajózási lehetőség, a folyamatosan fejlődő, bővülő Mini Magyarország, az ebéd, a Körösvölgyi Állatpark mellé már nem fért bele a Vízi Színház, a mocsári ciprusok és a ligeti séta, pláne nem egy csobbanás a szabadstrandon. Vagyis, csobbantunk, csak nem aznap. Kipróbáltuk a békésszentandrási szabadstrandot - egy másik délután, sokkal kipihentebben. E bejegyzésben leírom, mire számíthattok Szarvason és Békésszentandráson.

2021. július 17., szombat

Gyomaendrőd: lombkoronasétány, hajókázás, strandolás - egy tökéletes nyári nap

Békés nyaralás Békésben 5. rész

Világos volt, mikor Békéscsabán foglaltam szállást, hogy a közeli Gyomaendrődöt és Szarvast mindenképpen belevesszük a nyolc-kilenc napi programba, mivel ritkán járunk e szegletén az országnak. Mindkettő elég távol esik a kiindulóponttól, ezért egy-egy napot szántunk mindkét városra. Gyomaendrődön picit neccesen, de elegendőnek bizonyult az egy nap, Szarvason nem - de erről majd legközelebb írok.

Gyoma és Endrőd két külön város volt, bizony. Szegényeket, a két nagy ősi ellenséget, aki úgy utálták egymást, hogy gúnyneveket aggattak a másik város népére, 1982-ben egyetlen tollvonással összevonták, egy várossá. Az utálat nem szűnt meg, a két templom és a két központos városszerkezet máig megmaradt, annak ellenére, hogy a város már nem kettő, hanem valóban egy egész, összenőtt település. Mi jártunk ezen a napon mindkét részen: Gyomán található az Erzsébet-liget, a fürdő, a lombkorona-sétány, és a hajókikötő, ahonnan kis hajócskánk indult, az ebédet is itt költöttük el. Endrődhöz tartozik a Templom-zug, ahol a látogatóközpont és a strand várt minket. 

2021. július 16., péntek

Gyula, az élményváros - csak győzzük habzsolni!

Békés nyaralás Békésben 4. rész

A Viharsarok szélén, az országhatárhoz simulva fekszik Gyula, egy város, ami itt az Alföld csücskében meglepően sok élményt tartogat. Meglepően sokat. Gyula városa kiemelkedik a környék látnivalói közül. Könnyű neki: van világhíres gyógyvize és szép strandja, középkori vára, csodálatosan felújított kastélya, díjnyertes kiállítási anyaggal. Mindenemellett rendszeresen megnyerik a Virágos Magyarország díjakat látványos beültetéseikkel, virágkompozícióikkal. A sétálóutca, a finomságok, az Élővíz-csatorna, a hidacskák, a szökőkutak, a szép kertvárosi utcák mind-mind biztosítják, hogy a turista jól érezze magát ebben a városban. 

2021. július 14., szerda

Póstelek és Szabadkígyós - A Wenckheim család nyomában kirándultunk

Békés kalandok Békésben 3. rész

Kastélyok, tavacskák, játszóterek, ősfás parkok - mindez szinte karnyújtásnyira (10-15 percnyi autóútra) Békés megye legnagyobb városától. Nemhiába lett Póstelek és Szabadkígyós a helyiek "Királyrétje", "Normafája". Két közeli hely, ahol ki lehet engedni a gőzt, ahol el lehet engedni a gyerekeket szaladgálni, ahol csodálatosan szép épített örökség és jó levegő vár.

Óriások Konyhájában töltöttük a kolbászt - séta és benyomások Békéscsabán

Békés kalandok Békésben 2. rész

Békéscsaba nem divatos nyaralóváros, mi mégis itt nyaraltunk. Autóval 10-12 perc alatt át lehet haladni  rajta, nincsenek nagy és híres idegenforgalmi látnivalói, hatalmas központja, világhíres temploma. Békéscsaba egy szerethető, kedves alföldi város, még csak nem is a hatalmasok közül való. Többször jártunk a belvárosában, sétáltunk a nagy parkjában és az Élővíz-csatorna partján, játszottunk a Csaba Park nagy játszóterén. Szállásunk kiváló bázisnak bizonyult kisebb és nagyobb csillagtúráinkhoz. Ez a bejegyzés nem egyetlen nap krónikája lesz, hanem összefoglalója annak, mit tapasztaltunk Békéscsabán, mikkel találkozhattok ott kisgyermekes szülőként.

2021. július 6., kedd

Fehér Ló Vendégház Békéscsabán - póni, kismalacok, medence az árban

Békés kalandok Békésben 1. rész - A szállás

Saját tanyaház pónival, kutyával, aranyos kismalacokkal, közvetlen szomszédok nélkül, megfizethető áron. Ez a Fehér Ló vendégház Békéscsaba szélén - ahogy a tulajdonos mondja -  ott, ahol már lejöttél a térképről. És tényleg: megérkezésünk napján elbizonytalanodtunk, vajon jó helyre hozott a gps?