2018. július 25., szerda

Zselici nyaralás 7.: Kaposvári Erdők Háza és a belváros


Csütörtöki napunk délelőtti programját Kaposvár belvárosába terveztük: a nemrég átadott, új és gyönyörű Erdők Házát szerettük volna alaposabban megismerni. A SEFAG belvárosi igazgatósági épületében kapott helyet a Patkós Stúdió által magas minőségben kivitelezett, rendkívül érdekes, játékos, interaktív kiállítás. Legalább két órát számoljatok rá, hogy érdemben meg tudjatok mindent tapintani, ki tudjatok mindent próbálni!

Mivel a Patkós Stúdió készítette, biztos voltam benne, hogy csalódni nem fogunk. De hogy ennyire jó lesz, hogy alig bírunk eljönni, hogy minket, felnőtteket is lenyűgöz majd a sok információ, hát... erre magam sem számítottam. Pedig így volt. 


Megérkeztünk! (A parkolás a környéken fizetős!)

Ez még csak a recepció tere. Örömmel fedezték fel a már ismerős helyeket.

Két nagy terem van lent, és figyelem: a kiállítás valamint a játékok sora odafent folytatódik! Mi ezt nem tudtuk, és annyira sokat nézelődtünk, játszottunk lent, hogy már bőven ebédidőben jutottunk fel az emeletre, mert a recepciónál ülő kedves fiatalembernek feltűnt, hogy nem jártunk fent és szólt. Az emeleti részben akár egy teljes osztály leülhet, társasozhat, különleges tanórán vehet részt a múzeumpedagógiai eszközök sokaságának segítségével. 

Azt sem tudod, hova kapj, mikor belépsz!

Mennyi látványos érdekesség!

Gondoltak az óvodás méretű gyerekekre is.

Nagyobbaknak feladat: a fa mérése.
Meglepő, mennyi módon lehet megmérni egy fát.


Apa-fia program: parkettázz!


Ez a kiállítás mintapéldánya annak, hogyan lehet a 21. századi gyerekeket, ifjúságot információkkal ellátni, lenyűgözni. Könyvek nélkül, egy kiállítóhelyen is el lehet sajátítani akár tankönyvnyi tudásanyagot! Itt érthetően, látványosan mutatják be például a fotoszintézist vagy egy fa törzsének felépítését. Van tükörszoba, rengeteg tapogatnivaló, az erdő hangjait időrendben bemutató kis helyiség és számos olyan tábla, játék, amely kicsiket, nagyokat egyaránt lefoglal. Minden korosztályra gondoltak, látszik ez például a játékok elhelyezkedéséből is.

Az instrukciókban segíteni kellett, de a megoldás egyedül született meg.

Tükörszoba

Nagyterem, egyszerre szinte feldolgozhatatlan információmennyiséggel.

Milyen szépséges kivitelezés!

Nálunk mostanság Süni a sztár!

Tapogasd, tanulj.

Nehéz bármit is kiemelni, inkább beszéljenek helyettem a képek! Nehéz volt válogatni...

Hangszoba

Mosdó - évgyűrűs csempével.

Az emeleti terem kiválóan alkalmas oktatásra, kihelyezett tanórák megtartására,
múzeumpedagógiai foglalkozások levezénylésére.

Asztali játékok sora várja a gyerekeket.

Ez is egy szó szerinti "asztali játék".

Időszaki kiállítás - lenyűgöző fotókkal.


Az ebédet Kaposvár belvárosában, a Székesegyház főbejáratától nem messze, a Zárda utca legelején található pincehelyiségben fogyasztottuk el. A hely neve Florida Burger City. Nem sokszor járunk Kaposváron, de ha itt vagyunk, ebben a "gyorsétkezdében" mindig eszünk a férjemmel, és most a gyerekeknek is megmutattuk. Van egyszerű menüebéd - finom volt - de lehet kérni hamburgert, szokásos gyorséttermi kajákat, de egyiknek sincs márkája, ez egy magánvállalkozás. 




A belvárosi sétánkról is csatolok néhány fotót. A szép sétálóutcát, a főteret, a székesegyházat semmiképpen nem érdemes kihagyni. A fagyit, kávét viszont ne a sétáló utcán vegyétek, nagyon drága...












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése