Nyaralás a Fertő-tájon 6. rész: Illmitz, Apetlon és a Lange Lacke környékén bicikliztünk

Az egészen biztos volt, hogy ha már ezen a vidéken nyaralunk, a Seewinkel, azaz magyarul a Fertőzug környékét mindenképpen szeretnénk alaposan megismerni, bejárni. Ez a Fertő-Hanság Nemzeti Park osztrák szakasza, tehát rendkívül értékes terület. Két napot szántunk végül erre, az elsőt pedig a látogatóközpont felkeresésével kezdtük – abból baj nem lehet, hogy a nemzeti park helyi központjából minden infót beszerzünk, amit csak tudunk. Ráadásul itt jó nagy a parkoló, úgy tudtunk tehát megállni nem kicsi vontatványunkkal, hogy senkit nem zavartunk vele. Mosdóügyek és a biciklik lepakolása után végre útnak indultunk. A nap sajnos melegnek ígérkezett, így minden adandó alkalommal megálltunk pihenni.

Érkezés az Illmitz északi határában található látogatóközpontba.

A tudnivalók magyarul és németül egyaránt
olvashatóak.

A gyereksarkot azonnal felfedeztük.

Fedett sétány a kilátóhoz. Itt is mindenhol a
Patkós Stúdió remek tájékoztató tábláiba botlottunk!

Kitekintettünk a tájra a kilátóból.

A közelben van egy túzok-rezervátum - ide sajnos nem jutottunk el.

Elmélyült alkotás a gyereksarokban. A kész remekműveket a táblán hagyhattuk.

Megvan minden infó, tudjuk az utat, beszereztük a környék összes prospektusát, és wc-re is elmentünk? Akkor indulhat a biciklizés!

Illmitz városában csak röviden tekertünk, utunk a Badesee felé sík, művelt
területen haladt. (a B10-es és a B20-as út közös szakaszán) Egy kis kápolna
mellett kút, pad, némi árnyék várja a megfáradt biciklistákat.

Csodák útközben!

Pihenő mellett: kis kápolna. 

Első komoly tervezett pihenőnkről aztán alig tudtuk tovább csábítani a társaságot. Mi sem gondoltuk, hogy ez az Apetlon településhez tartozó Badesee nevű fürdőtó ennyire jó lesz. Egy rövid megmártózást terveztünk a melegben, de a gyerekek a hideg ebédünk után sem akartak sehová menni, s még kétszer bevetették magukat a vízbe.

Ismerkedés a vízzel.

Ebéd előtti állapotok a strandon. Hideg ebéddel készültünk, vannak kényelmes
padok, asztalok, itt fogyasztottuk el szendvicseinket.
A hűtőtáskánk belefért a biciklis utánfutóba. Erről itt írtam.

"Eddig ér a víz!"

Kevés a jó árnyék, de a tó körül, messzebb azért akad.

A tó egyébként úgy néz ki, mint egy Budapest melletti bányató – kicsit meg is ijedtünk, hogy milyen gyorsan mélyül majd és biztos becsapós lesz a vize… Ám a víz lassan mélyül és bár iszapos az alja, nem tűnt veszélyesnek, a víz hőmérséklete pedig kifejezetten kellemes meleg volt.

Miután mindenféle ígéretekkel tovább indulásra tudtuk végre sarkallni a gyerekeket, nagyon, de tényleg nagyon meleg lett. Ez volt a hőhullám egyik legerősebb napja, pedig mi épp azért indultunk el erre a túrára aznap, mert felhős időt és kellemes, elviselhető hőmérsékletet jósoltak. Ezt hiba volt elhinni, mert a nap nagy részén kiderült az ég és hétágra sütött a forró, perzselő nyári nap.

És mi épp a Lange Lacke mellett tekertünk – immár földúton – ahol semmilyen formában nem volt árnyék. Itt még egy bokor sem terem meg, nemhogy fa! Ez a környék csupa só, jobban mondva „szóda”, ahol csak néhány speciális faj marad meg, éppen ez a lacke-vidék különlegessége. Mi meg a legnagyobb kánikula kora délutáni óráiban járunk erre… hát mit mondjak, emlegettük Murphy-t és törvényeit rendesen. 

Könnyes búcsút vettünk a Badesee-től, és elindultunk tovább a B20-ason, ami
tulajdonképpen a Lacke-vidék körútja. Ez pedig itt a Darscholacke. 

A Lange Lacke mellett már földút vezet. Kényelmesen tekerhető.
 Ezek az utak kizárólag biciklivel (vagy lóról) élvezhetők...

Árnyék nuku, de pihenőnek kialakított hely van.
A Lange Lacke teljesen kiszáradt idén
(ez azonban nem egy nagy meglepetés nyár közepén).

Csodás, szikes földet szerető virágok mentén vezetett utunk.

Néhány méterenként megálltam fotózni...!

Persze mégis azt mondom – már ott a helyszínen is így vélekedtem – a természet csodája miatt megérte ez a „szenvedés”. Olyan virágmezőket láttunk a kiszáradt, sós-szikes tavak mentén, hogy nem győztük fotózni a szépséget. S a madárvilág különleges képviselői is tiszteletüket tették, láttunk például portyázó barna rétihéját, nyári ludakat és különböző récéket is útközben.

Apetlon falut azért már nehezebben vettük be, s az Illmitzig tartó utolsó, hosszú egyenes szakasz meg már tényleg szinte fájt, de nem a táv miatt, hanem a melegtől. Kislányunk, aki egy kisbiciklivel tekerte le az utat, egyszer el is sírta magát a hőség okozta fáradtságtól. Ő volt az, aki a látogatóközpont parkolójába megérkezéskor azonnal átült az autóba és ott helyben el is aludt. Este vacsoránál nagyesküt kellett letennünk, hogy a következő két nap rá sem nézünk a biciklikre (ez szerdán este történt). Végül valóban, legközelebb csak szombat délután tekertünk, akkor is csak Hegykőn, a fagyizóig. :)

Így várt minket hűséges autónk és utánfutónk Illmitzben.
Már "csak" a felpakolás és a hazaút van hátra...!

Mennyire vagytok fáradtak? - hangzott el a kérdés.