Minden évben nagyon meggondolom, hová foglalok szállást, és minden évben mások a szempontok, ami szerint nekiállok a keresésnek (még februárban). Tavaly például a szomszédunk borzasztó hangos és idegesítő építkezése elől menekültünk egy nyugalmas tájba, szomszéd nélküli csendbe a Zselic lankái közé, erdőszélre, tó partjára. Idén a 2019-es év teljes egészében a saját házunk bővítéséről szól, ami azt jelenti, hogy a kertünket egy az egyben elfoglalta a kivitelező - ez az építkezés nem olyan hangos és nagy, viszont elvette a kis magán területünket. Idén tehát a kert nélküli életünket próbáltam valahogy, legalább 10 napra igényes kertes környezetté varázsolni. Mindezt egy olyan tájon, ami felfedezésre várt, soha nem jártunk erre úgy, hogy alaposabban megismertük volna. Mikor 2015-ben különdíjasok lettünk a KidsOasis Álom-másodállás pályázatán, kaptunk ugyan egy hétvégét a Soproni TDM-től, de az a néhány nap nem elsősorban a Fertő-tájra koncentrált, sokkal inkább a város látnivalóira.
Tehát adott volt, hogy a Fertő-tájra szeretnénk menni, és kerestünk egy szállást, ahol elférünk és ahol szép a kert is. Így találtunk rá Hegykőn a Levendula Apartmanra, amit ráadásul kedves ismerősöm jó szívvel ajánlott. Nem bántam meg, hogy ide foglaltunk... sőt, állíthatom, egyik legjobb szállásunk volt ez a két kis apartman eddig! Mutatok néhány képet és mesélek, hogy Ti is kedvet kapjatok.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjUqDVYGscgfx9Or8GA7E_8LKvsBJHaertsxtM1XHaFgcfTBiMxLZUfEUQ7NUx4TjYOjzHyiINe1lVJpzE5fWOh9GcLq4KRdz5KOK1XYx52-hUi72Zme9ZORx9a2tK85Oe821B_8o-ob5E/s400/DSC_0672.JPG) |
Két egymás melletti, de közös teraszos apartmant béreltünk ki, ez a nagyobb
apartman kisszobája. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgBWjZ4mYcleZtzZer1DthRCQDscCSQHefpYSqKg9bBfTX3Sd2bCJDekMQ0aRAkPK-8d2BLSHHbLvSuygrv893xeJT9ahIDurTTtl5FlZ4BqpvbBfxsZAvWNYoCcUmrbI4Z0fBJBLKthHo/s400/DSC_0673.JPG) |
Itt ettünk, a terasz volt a közös családi ebédlőnk. Fedett!
Esőben is kint vacsiztunk. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg1DwtWOGFvX-ZQMON2j94dmgmE2Amb9cSJeWm1UVmAnVSHJq5JifjomkyLMi4DS4F4iPHDuveppMRlvBoVmmbKOv7P_D5YAdYSFvR2UjZ8TETbaZzK4X5oz665muAouClKnaow6gUMu84/s400/DSC_0680.JPG) |
Ez a két bejárat. Van még egy apartman, de azokkal
a vendégekkel nem különösebben zavartuk egymást. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhYrHHPE_nN1XzsNOQP6pCtwKMnfFL5vvKfwTuCj7K7FTehcNyCxnbLjIzp5e2Vy5a2gobTWMsYVP0OvsPL9zDmrC8jIvN4fDwptZt_QOb9nnuMt4GYaIxcGprhug_D9r2wCfFVo2KQIJE/s400/DSC_0678.JPG) |
A hátsó kert: grillező, kemence... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgPIiC-poUSw2ZrSAU4BFn8DD-9jgmM1355zg6AsBBDb-i1UW0d7tB-HtQfSgeHqlWmgFxjwG0gY8zZl1QMP76BlIXln094pEeJCtcebzHiaFPfF-aZExurDLOJVJaVW7Ic58dD-qRtJCM/s400/DSC_0679.JPG) |
Árnyékos, fedett kiülők és biciklitároló. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEigZs_9-TSyu7Cn5wCt8goafxJIERtYughJ-M0RPtFL3bygJBmnr1m7ulcfDMIjGpeDQhR99c22PTW_1brRT3MYGM0M2LTB1HQ1390jaPQvkkufMiqqeUCCdZDsYuxoZBerUkqFPwW68lA/s400/20190704_190733.jpg) |
Hinták és csúszda használatban. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi3XUI2WgeZEfdCeg9h4fl8hWlyeE3qpRBYY2lxJTmCaDzgmAeae4cd1BlRXVagrc3cUEXhyWBcPxX4hzSbR4tVrEhcK8PTlwt3fR3OC_FeXxK9b0tFkfyFMlOfAX_Dlfl-4SJNBOyFtjA/s400/20190704_190758.jpg) |
Kényelmesen elfértek a biciklik. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiN6PDsXIAaO9PA45_1ihGYYvfrTTWdQWRaC-0SPGrNTAIhjUV9ysdarZdKAnRaGro_AM4TcQaBnHaOwYmfa4NLOOQZbgb3-fb5zYOmOpwW7nmlC4BwgtQen64_9eB-82j39wPrHi2YPwM/s400/20190704_190810.jpg) |
A háziak két gyermeke örömmel csatlakozott a mieinkhez. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjfzJsmJNVOkS-FdeJ8gKWlM8lcMHzoXCLflLAV-B-shI0MwbwT2y-MnxzrlT9q0doH29VvE5cJ3z_z8rBxxjTkV1dFMe1gGaLO8lGCZ68g-dabk5i5cy6tgSDjFc5sJs-WJ40Qm6UBdHk/s400/20190704_191123.jpg) |
Fő a bográcsgulyás! |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgP5vU8L7CW9bxZrS6gdh-kTXYokFeUWOpXoefNZSJCJg49LGOzTSz9yxTDkSrMCKIfkH_u92VQhJG4WKp7ZIaLGEpl4efDPISKxFjurPQwpFMN89Z4QMYZSzQnsDTD0T4JZqDiQtWqlGM/s400/20190704_191257.jpg) |
Berci kutya megjelenése mindig nagy örömet okozott. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjNyjhKEshcX3a46bf3QTYVZjrgGNCZS_ivd7_KU31S_ioE7b08aaRznwjEPvA1kflGhagYk0Bx2EQDHAcDPqu_SxiVq0whHYo7F7wg1jgmn5TiUzMSB5vUExVlRL3WGvRoVrNYueRTHCU/s400/20190704_195440.jpg) |
Kettővel megszaporodott gyerekseregünk boldogon lapátolja a gulyást.
(Előző nap házigazdáink, Anikó és Szabolcs vendégeltek meg minket kemencében
sült pizzával! Szabolcs szakács... a pizzája mennyei volt.) |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhMnfnomwmh1-IqCrooxX1V0-5yFsviAbfV12l5sJ1WxOX8f6nFIhKNaEKi5Z7-3VgZiRd16XVZVyMi4ztF1hvsN0M3wrnHwrNLytG1JhVBSmHZsY2NHXKwuf2gO78_NEAX75g_6TK0aUc/s400/20190706_154832.jpg) |
Egy meleg napon a szálláson maradtunk és saját medencénkben pancsoltunk.
(Az árnyékoló is saját, a vizet a kútról kaptuk.) |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEivVArFbf4VxI7rL0FjCPAGxYgEVm9c7wA_FTAWhrMWc-9ZkI_Q3sGjM04omdhRfK7-6O88dKg2Y_qztBtoHkZfNlHjBlqrGK5rbUrLMstypU8vUrXGsiWvt3aP25MSUdsvbOplEhnnDn8/s400/20190706_165540.jpg) |
Berci kutyus nagyon szívesen töltötte velünk az idejét. |
Sehol nem találkoztam ennyire odaadó, kedves, közvetlen szállásadóval, akikkel szinte barátként váltunk el, s nem véglegesen búcsúztunk! Mivel rendszeresen barangolunk, nem szoktunk visszamenni szállásokra, hiszen mindig más tájakat járunk be, de úgy hiszem, Hegykő és ez a kis család még visszavár minket. :)
A településről és a közvetlen környezetben található látnivalókról bővebben a következő bejegyzésben olvashattok majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése