2022. március 9., szerda

Ahol együtt lélegzel a természettel: Gejzír Vendégház, Tihany

- TÁMOGATOTT TARTALOM - 

- Szálláshelytesztelés meghívásra - 


Az együtt lélegzésnek van egy hatalmas ereje. Mással együtt lélegezni, azonos ritmusban: erőt merítünk, támogatjuk egymást, kifejezzük az összetartozást. Ezen a helyen, a tihanyi Cserhegyi dűlőn ezt az együtt lélegzést éltem meg - az Anyatermészettel. Olyan volt itt lenni, mintha leültünk volna egymás mellé, a Természet és én, megfogtuk volna egymás kezét, és felvettük volna egymás légzésének a ritmusát. Be-ki. Megnyugvás, béke, erő. Mert ahogy megérkeztünk, az minden volt, csak nem nyugalmi állapot. Hihetetlen napok sorakoztak mögöttünk. Mikor Mariannával, a ház tulajdonosával januárban egyeztettük az időpontot, a háborúnak még a gondolata sem merült fel egyikünkben sem. Mire megérkeztünk az előre megbeszélt napon, az Ukrajnából menekültek már egy hete ömlöttek be az országba, túlvoltam egy komolyabb adománygyűjtési etapon, mindeközben folyamatosan azon gondolkoztunk, hogyan tudnánk valakit befogadni, hogy ilyen módon is segítsünk. A híreket olvasva úgy éreztem, mérgezik az elmém a sorok, és már nem bírom elolvasni a következő rémületes borzalmat. Ilyen állapotban gurultunk be a Cserhegyi dűlőre. És kisimulva jöttünk haza. Szigorú hírstopot tartottam, barangoltunk a környéken, esténként társasoztunk a házban talált játékokkal, és jókat nevettünk. Néha kimentünk a ház elé vagy mögé, kiszellőztetni a fejünket, ilyenkor aztán még inkább megéltem ezt az együtt lélegzést. A természet közelsége gyógyít.

A Gejzír Vendégház pedig összeépült a természettel. A Cserhegyi dűlő egy olyan szakaszán található a telek, mely felett már csak az erdő húzódik - a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része. Van is gondja a helyieknek a kertekbe bejáró vadakkal, akik az enyhe telek során túlszaporodnak és esznek mindent, ami ehető. Ám ez a vendégek számára nem nyűg és probléma, hanem éppen ellenkezőleg, maga a paradicsomi állapot. Mert hogy szajkót, mókust lát az ember egész közelről, talán még fővárosi családoknak sem nagy dolog. De hogy rókacsaládot, őzet közelről pillantson meg a házikó ablakából? Ilyet még faluhelyen sem sokat tapasztal az ember! Ez itt nem ritkaság, ez itt maga a természtesség. 

A telek felső határából ezt láttam.

Kerti kilátás.

A ház a domboldalon elterülő telek aljában épült 40 éve, Marianna édesapja keze munkájával. Marianna turisztikai szakember lévén, az elmúlt években alapos tervezéssel, mindenre kiterjedő figyelemmel újíttatta fel a családi örökséget, az egykori présházat, hogy az a 21. századi követelményeknek minden tekintetben megfeleljen. Alul egy kedves kis stúdió apartman kapott helyet, fent pedig egy gyönyörű, nagy apartmant alakítottak ki. Mindkét lakrészhez jár saját, intim terasz, kilátás a tóra és kocsibeálló az út felől. Ha nem összetartozó vendégek szállnak meg a házban, akkor sem zavarják egymást, maximum elinduláskor és megérkezéskor találkoznak. 

A kint és a bent itt szinte egy.

Napfelkelte az emeleti hálóból.

A lenti stúdióapartman terasza.

A letisztult összhatás, a szépséges színek használata, a patyolattisztaság, a rengeteg praktikus ötlet, a kedves ajándék és bekészítés mind-mind levett minket a lábunkról. A ház - nem tudok ennél visszafogottabban fogalmazni - kívül-belül gyönyörű! Igényes és kényelmes székek, pihe-puha ágynemű és plédek, szépséges szőnyegek és párnák, nem túltolt, egyszerű, pont elegendő dekoráció. 

Finomságok vártak minket!

Itt nem unatkoztam volna egy hétig sem...


Teljesen felszerelt fürdőszoba.



Három játékot is kipróbáltunk!


7 tagú családunk úgy fért el, hogy a két kamasz lent aludt a stúdiólakásban - élvezték az elkülönülés lehetőségét, reggelente meccset néztek az ágyból és rettentő boldogok voltak, hogy ez most "csak az övék". Mi fent aludtunk, a hatalmas king size ágyon a három kisebb gyerek olyan kényelmesen elfért, hogy egyik altatásnál véletlenül még én is elszunyókáltam mellettük... Mi a kinyitható kanapén aludtunk a férjemmel a fenti lakás nappalijában. Ez az ágy teljes értékű ágynak értendő, nem egy hagyományos kanapé, sokkal kényelmesebb annál, egy nagy matraccal. 

A stúdióapartman belülről. Hátul: fürdő és szauna!!!

A fenti apartman nappalija. A kinyitható székek csak a mi extra
méretű családunk miatt kellettek. 

Hatalmas, hihetetlenül kényelmes ágy!

A hátsó terasz szinte a nappali meghosszabbítása.


Társas parti pénteken

Társas parti szombaton

Mivel az alapterület kicsi, minden négyzetcentimétert át kellett számolniuk Mariannáéknak a tervezés folyamán, és ez meg is történt. A tárolási kapacitást, a fürdőszoba és a konyha méreteit ennél jobban már nem lehetne kitágítani egy ekkora házban. Mégis, mindennek van helye, az utolsó akasztóig minden átgondolt. Számunkra nem volt szűkös a hely és kényelmesen elfértünk ezen a két éjszakán és napon. Nyaralásra, hosszabb távra azonban meggondolnám, és Marianna is azt mondja, hogy hosszabb távon az a kényelmes, ha lent 2 fő, fent maximum egy három-négy fős család alszik. A teljes ház természetesen nagyobb családok számára is rendelkezésre áll. Nagyszülők például ideálisan elférnek lent, 6-7 tagú család pedig szintén a teljes ház bérlésével tudja megoldani az itt létet. 

2022 nyarára elkészül a kertben a kerti lak, ami nyári konyhát, biciklitárolót, grillezőt foglal majd magában. Ennek tudatában érdemes előre gondolkodni, foglalni!

Profi fotós által készített fotókat itt nézegethettek! Az enyémek nem ilyen gyönyörűek, és az idő sem volt ideális fotózáshoz. 

A szombati napunk Füredről, a vasárnap pedig Tihanyról szólt. Ezekről részletesen beszámolok a következő bejegyzésekben. Az alábbi linkekre kattintva a teljes hétvégi programot olvashatod:

Füred: Jókai-kilátó és Lóczy-barlang

Tagore-sétány, Bodorka Balatoni Akvárium, Helka és Kelén Élményjátszótér

Tihany: Lélek a vizek felett c. bencés kiállítás gyerekekkel, hajóállomás

1 megjegyzés: