Füredi kilátó és barlang egymás után? A kilátás, a távlatok átélése a magasból, majd barlangi mélység és a teljes sötétség, a tökéletes csend megtapasztalása néhány órán belül különleges emékként marad meg bennünk. Egy csodás szombat délelőtt leírása következik, egy olyan programajánló, amely télen-nyáron utánunk csinálható! Mindössze egyetlen dolog van, amit erősen javaslok, s ez nem más, mint a túrabakancs, mert a bokatörő köveken a domboldalra felmászást, majd a barlangi sétát is kényelmesebbé teszi. A füredi klasszikus kulturális látnivalók közül még alig ismerünk valamit, ám ezúttal úgy éreztük, szeretnénk a természetben túrázni, ezért olyan helyet kerestem, amely magában foglalja a kirándulást és az újdonság erejét is. A 2021-ben frissen átadott Lóczy-barlangot és Látogatóközpontot mindenképpen szerettem volna megnézni. Szerencsére egy gyönyörű kis geológiai tanösvény indul a parkolóból, ami nem megy ugyan fel teljesen a kilátóig, de a zöld háromszög jelet követve könnyedén feljutottunk oda is. Mi úgy érkeztünk egyébként, hogy a létesítmény még nem volt nyitva (10.00-kor nyitott), viszont koránkelők vagyunk, úgyhogy 9.15-kor már gyalogoltunk felfelé a tanösvényen. Mint kiderült, ez nagyon jó kombináció volt, mert az első, a 11.00-es vezetéssel le is mentünk a barlangba, és mire feljöttünk és mindent megnéztünk a látogatóközpontban, még mindig csak ebédidő volt.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEhXIoIC9dPS52UpzeTbLeJg4Pq64tDKIpDjOx6twOlj1-eQuuUv1WedtNVUkwgqsq9z_P4tAsmTZpMaBb9aRcsQE8k4xrHHXtwFytUS4PTxqKlL11XB6GqOD8bLo8974FL2C1ga8O0x52bieJFwN1bIXmXazx5OVAuQA6NuLeYlkQd4QflID22Ij9i3=w400-h225) |
A parkoló végéből indul a tanösvény. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEivlyEGV7Wyim3-7SQhFBqb2IwFu3GvRNAsCz2n3eT6ND3PNERDaKn4JKT9RH11whVOiPOE6UeBW82et8PrTlEMdfjJIjMYMElbkVEID_13VHFV-gUgJEN8FFEfX16qJ2EKNLn3WSixUkC0X6GS66WFl_9VpEBsQQf11IKJnY-t31z9245weZaIWV60=w400-h225) |
Az igényes táblákat a Parkós Stúdió készítette. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEiBjvGhtTaTe03fLYKnbTC1yg9s7dsOs9ZtczllqawPLnBkeEqGCxSj_VM6TYDq28DwvRlotCEVND0BohE1CiKwI1ObMTRbXFxwkfAyIK_aOM23X3dnONhcPlwd7F9hJc8IXoAMLmSa-gWOuzpM5IspEPKpmFJl7qpLmBvEq7FgT7S6ZuVmieuolCvJ=w225-h400) |
Jól jött, hogy bakancsot vettünk. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEiFTXLVBLvRl7k_H-MjFuxaLnNKAPH0Jj-JMKsZtrOZ08S66dzd_C9ZhiJYa0_9FEidQNg_5K0RrpsQorOI_mZtxPtFWYnY5tAPeda0gg5rdFqhOR8RAtfCqdlAd73Ozva0sCESu9WaIB-ulHMjTyqBqIfjDYopaDBYM6I5c-V91sQAIVCHcEq2UmSJ=w400-h225) |
Geológiai különlegességek Füreden. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEhM1n6i_qdsinfdeTFdoYnwu1Jb25lBx2B6lyaajspB2V2Ojf8QkR-DHq56sHZ_ANzzsQxT75dGQ5PaFHG0Q6iGhTNm-_xbrwu8aFspc2qflId0EAUFY3wyzN7OZp2zLgvfpRaCAL06KBoPqzxfqgQTcw0n7ASZGRn1Vefco1k5PPeB011agEuX9ALf=w225-h400) |
A Jókai-kilátóba a zöld háromszög visz fel. |
Útközben felfelé számos szemet gyönyörködtető látványban volt részünk. A nyiladozó koratavaszi erdő illata és lábunk előtt heverő geológiai csodák szépsége, a friss levegőbe való beleszippantás mind megerősítettek, hogy ismét érdemes volt felkelni és nekiindulni. Az út felfele csak néha megterhelőbb kaptató, különösen kicsiknek vagy kicsikkel. Ám a látvány odafent mindent visz...! Útközben van víznyelő, valamint egy "kőbaba-terasz", ami szintén elvitte a figyelmet a fáradtságról. Felfelé kb. 35-40 perc alatt értünk fel a kicsik miatt, lefele kevesebb idő volt.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEgz3nRKLzPjV4sShZRh1tWqAW7Y3hoCDHsICtBMoMf97TkCb5F8c8goQuCmmq9f5lCTBveX-izLa7wVxBpVtjp4RySIPjSj_UKT1zCu80AjMYAGISJYLRKepsGK_OXTvLyRek0TkTFhrX4uVwOWAaAec982qMpQclngZ6FGsI2ulNbXmafq0LrXH3d5=w400-h225) |
Kőbabák az egyik pihenőpontnál. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEiRLvHkR1GT2zwZnSyhVjN5Eaasa5MIQlR9-H_t3-W9KezUWTGyeahbEjqjjbEQvLxoF_IyGwF7lLm7Qd8dTLu3J0GckLTT6sJh6aM0E7wjPzzpfKeNTWzB-XTDHmP5-xcTqEV2du0kEJrsxzLHfv0bZR3Ldc13Kuqtxw19ovJmsL7MnArjG0hgbQah=w225-h400) |
A kilátó nyáron nem látszik ennyire jól ebből a szögből. :) |
A kilátóból elénk tárult a Balaton, a környező dombok, a szomszédos, azaz a csopaki Csákány-hegyi kilátó, hátrafelé pedig a Kéki-völgyben láttunk lovardát, tanyákat, szőlőket. Békés, nyugodt, lélekemelő pillanatokat éltünk itt át. A kilátó lépcsői bizony nagyon, de tényleg nagyon meredekek, szinte létra, de a gyerekeimnek ez nem jelentett gondot, mint a kis majmok, másztak felfelé a legkisebbek is. Lefelé óvatosan, mindig felnőtt menjen elől!
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEgJeLAYPrgOlK0elEs4AyHUQ_5wE6kFwiEO9FvMPM7xoXa4L-i5xmYtKaExG1KciyhARRUgwAGVhmz9u3fgVtLQg1aQ7xsNbtCOi395KqDDOZUkJD0vLGyrefkJqWDLbp5Dfi22-7pQ94X7NZULsC74WkQ2JsrUHtCFiIldoAQ0pf1C4Mz3Qu3jurwi=w400-h225) |
Tihany felé a panoráma. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEifALKjqWkloBDAzXjHtgxSuPk9Ud0FKnD2D9lbbuvV_6Ht3YlwJR6PmpE1MZurvky9GJ185BFZIemXBsXwrFgEhF-UiS96QUy42u1GnyARZKJCGeBrD4iFBk6EPenbiqYd231fJF9lpUGKY9qs7waoIG5WG-md3a5yWHsMMXtABIwRdcOHJLpdMtzl=w400-h225) |
A Balaton-felvidék felé fotózva ezt láttuk. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEirVydC4GNXtumZ8V9cJQXr7ohnjMQTsMzaJV05uaDavVKJ-_joJRznBROQ-ibXgGK84Pab2mLOHdZe0qoTOK0B_WmO0xgPc7264ykUE0_jQNyJIkL9E5V_H6Opz6HLkmO-WZmE-l5VQkLLxsj2ekqGbgGsAZFRX-ulq2uh_0puj7GJJZEyIC6Gm067=w400-h225) |
Meredek lépcső, vigyázni kell. |
A barlang látogatóközpontja egy modern épület, különös, nyers anyaghasználat jellemzi, nekem bejön, a férjemnek nem tetszett annyira. Szerintem ide pont illik ez a nyersség. A barlanglátogatás kb. 20-25 perc, minket Szabó Friderika vitt le, lelkesen mesélt a barlang kialakulásáról és az élővilágáról - mert bizony van, még ha a globális felmelegedés okán változik is... (FIGYELEM: ne számítsatok Baradla-barlang hosszúságra, ez itt nem Aggtelek és nem a budapesti barlangok világa. Ez egy pici barlang, rövid a séta és a vezetés, ne legyen ebből csalódás!!!)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEiSA0RP2_ySGKhwqRtbwR-OOM0X7Jg7ioUFqNB6vTyQGdAhakzIP-xgpJ6Dtjdb4o__sEvHZXrPdCTbeNuLIlc7abcgjaFZqf3lMB91mCmFwaoQ1fTc6AGzmFzvOvKf0-Quw1uaJ98jomkaYwNzw-snsVU_DsYAtLXV2b2zdeSZZgvyAkRc9L4b1AMA=w400-h225) |
A barlangban is látni a megcsúszott rétegeket! |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEhtmOzPAzleTcFwCqK5hSwynjIt--OMAox-zzAMpRhBjILYgYpNsqSiLGrXp_hKRVxsXdXoLzdq-QYBiIZHnGiTNag9ayUi6S8pffbM6RsWyR8baGwF1rYLMTAK4-VR0s5UGY_GjFMpCcdV1fAD0f72IeOfj5sfguHbVJSy0a2hL8n7qTXTaKADm_yO=w225-h400) |
Gyönyörű alakzatok odalent. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEiLuVDs2wSuPqEpcLfjPe6E5QZVNRPG65QijoaVOmFvdRahsrFsDOtJJdSjVSp_YKJa1tQg8BSURXLLTKOopn_yxmzgcPlxsUw4n7wHwL2fQ6_3xQ5xJIVIEcodRbcSR0mUW9vWTfGd6nLkVoaUOFkltOzmukCHOBGl3wnEOEuzXxHzYhwETW3H1HLs=w225-h400) |
Nézünk le a felfoghatatlan mélységbe. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEgLw41TWk_WjjmTuuvCyk7aj2DTSMvMMkzEGzPmqwMT4YRd2mt4eUOfM3wAX1bq7i8E3lCh3ueetdztWG75r4Yuml7kdkXDU6efQRD6L1_qveb2KR1LjwrQxE8HGp42ie2Az34hPHcTXBBePzI9Q4h32iEH7tGygibxBH5gt3mv_BE0l00r9DJTULFZ=w225-h400) |
A látogatóközpont "nyers"anyagai :) |
Az épületben található olvasnivaló nem hosszú, de érdekes. Mindössze egyetlen terem az egész, körben az információk és installációk, a cserépkályha oldalában egy kis berendezett gyereksarok foglalja le az óvodás korosztályt. Van baba-mama helyiség pelenkázóval, igény esetén szoptatáshoz is bekészítenek széket. A mosdók tiszták, szépek, összességében öröm volt itt lenni.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEitnRC6OUcXQHnZkdTjGZiakXlcV6Nw73pHm29OGPh7hnAaApD02Nn2gAR1f1gCXJqtMzOqyWrv0WbHa_AYFqAFBYYigdFTZ9vHNIQt04fj01ZVzqqsgbObqy7mWdKzQA1lIEbgDEG1hK0drBxbr9XfrZoCSWO9XVzFCf5_DtpuTE_UZ9v6VPyyr-dz=w400-h225) |
A barlang lejáratánál is vannak infótábák. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEgK2F-XYPEiRoWkVdjlp2cMZZJ_Pqn_4c_nHB3tIEJf6HWh4kInzB3PmDUB0HOiqRVIOpAAkUlI4GQ24Oq-OfZvEhvsgphKRGANklOKDQjfSjiPQ3BTXALO_jPVk2KU0DOOhveZyMc3s3psQS0CkDNtdwqIw-89c4AUVqFgtWl3C0huqJrhlY6PjhTR=w400-h225) |
Cserépkályha mellett: gyereksarok. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEgxjIEIA694Q5CDyD7w2hJ_WSr1B7Q8eUGnZE5ehg2Bpcsnwjfj-m7cuOzjiAICqyfoAuLEtXf6k5MyyaKIvcd-EjFMeldsv9GHgo5oL2wcpUF4GBmbtV7VSLk8izXlKa5vZzD9CIgiYueywf7MRv7jCrbZcjNOdra4dyJ9oli2eOwMB6KLNdny9xGH=w225-h400) |
Belső tér |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEhgNqdhG-jby8rnlVUID65WrfzLUmyvJrY33AEvkIPiY9XCy73BTmLgJUFPc9AUG2WyxXQstj7yCm1UmB28LbGLk2FThUoodQIdq_MfoPo40DlkiucqPwU2erF0_NDAnOsxtkwDBdxJM2Rz6qH7TuaEDz2MguiFZBdwV-diKBkPZvmMQ73K24i1hpnc=w225-h400) |
Játékos infótáblák, 3 nyelven |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEhjGw8yFVnUHoAWGFmGxZRbD-8QFhWTz3lsrs6691a-vcb8Dulr29XSOdC3-zScIYtsWoBIySJgbkP7_OTJXv9olYeBLoptV5atL03jJ9uTHDFHj1Dc-yAGI2scJ1n-MC-r2_FnPRSIqOwTaGkLzyfkzFrG4VxQaV7qHhc-JvsQ71ETxMUXNwBu9Gb4=w400-h225) |
Ki volt Tagore és miket írt Füredről? |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEjJT7rHhUs3yClg88LbNBFVkezZMiyHj9FLFpf_vHuUgHsLaHQFlfXs1YWpYqi0naoMyR3SkjZK4opl9EN9cZGEjPy6iitenPame9OuCnhooArZypV9JPv6YynHwOmUVqKUsdWnA30qYPZNBXRfEbPhgN1IZjnbhCBT5jBbddPYERdwuw2OId9dWRxl=w400-h225) |
A parkoló 12 autót tud befogadni. |
Olyan 20-25 perccel érdemes számolni a látogatóközpont megismerésére, plusz erre jön rá a barlanglátogatás 20-25 perce. A nagyon kedves munkatársak mindenféle kérdésre örömmel válaszolnak. A pultnál be lehet lehet gyűjteni a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kiadványait és szórólapokat a környékbeli látványosságokról, valamint van ajándékbolt és könyvek is kaphatóak. Kávézhattok bent és kint - jó időben napfényterasz vár (ebben az esetben az itt töltött idő is hosszabb lesz, megéri.)
Ebédeléshez is kaptunk tippet, végül a Giorgi Pizzériában kötöttünk ki, ahol mindenki talált kedvére való fogást: ki hamburgert, ki rántott húst, ki pizzát.
Szállásunk Tihanyban: Gejzír Vendégház
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése