Tihanyról elsőként az apátság, a visszhang, a rév,
esetleg a Belső-tó, a levendula, a hangulatos strandok jutnak az ember eszébe. 2011 óta azonban a
híres tihanyi levendulával a Belső-tó partján található látogatóközpontban is
ismerkedhetünk.
A levendulaház elnevezés azért megtévesztő egy
kicsit, mert a Látogatóközpontban tulajdonképpen csak egy kisebb sarok, és a
shop szól a levenduláról. A nagyobb rész inkább a Balaton-felvidéki vulkáni
kőzetek kialakulásáról ad részletes, nagyon érdekes körképet.
A 21. századi múzeumokban oly közkedvelt interaktív
elemek itt sem maradhattak el. A belépőjegy megváltása után például azonnal egy
kis moziban találjuk magunkat, ahol „A megszelidült vulkánok földjén” c. rövidfilmet
tekinthetjük meg – elvileg. A gyerekek tízperces türelmi ideje alatt, amit
végig tudnak ülni egy sötét teremben, mi épp egy fotókiállítást láthattunk
filmen, de az is nagyon szép volt, már amennyit láttunk belőle a gyerekek
mocorgása miatt. Ez Magyarország természeti csodáiról szólt, gyönyörűséges
fotókkal.
A látogatóközpont legnagyobb egysége egy nagy terem,
ahol sok-sok interaktív (nyomogatós, forgathatós, kirakós, világítós, hangos) elem
gondoskodik a gyerekek figyelmének ébrentartásáról.
Az egyik kis terráriumban törpeegerek életével
ismerkedhetünk – élőben, mi épp kifogtuk az etetést!
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgvtKMNpo1xY6hurG2j6bDzXJjo-LRpWfTwDabEqoQDXwqP0rs5z1JLznUCZ_LEfSuyjyCUXUjvHQnJoejgKYGiMeFioBrI330aYQ78gnEpGZYfWScPzq6QHODRj3O6v4WupilxhbDxu9A/s1600/DSC_0092.JPG) |
A kiállítótér egy részlete. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjGYwRqwrWihywZfCqbWRXCT_1iOB3dUQrDlb68d94gdsd11LKaD8gfpftRQZUov8qlzS2y2C4zrn18aEgopSWgbFyanLoKgAk-vbUZxD8ovPOESUNOJ0bqHCrD549gCbTlTZDOJEsz6Tw/s1600/DSC_0067.JPG) |
Geológiai óra! (világítós, nyomkodós :)) |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEguzUKFJzOa9HvaRlo9PI6jcv-EQS8bIjCmA8eEF6Vl_gvMJdnoinSsSf8tYGfcwkvAP9j2yyzv1moqC94BX5gNpUxQEAtAKTuqq761aoEe5juUKwl_dTlyVUn4qTdGupfE-Dpk5bHT-7w/s1600/DSC_0071.JPG) |
Tihany évezredes, évmilliós krónikája. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjx4oN8zYHZPHwGMziaKpnX84ahxiNZhrUzJnyxI2MYSjLufNTUlaK8NXrEJPr7oedGbxlq9MQl7nYkkR9HMIAkQcOHIQIVEgq4qupaaMwZY2e0aYokv5pwQZ_Mc0STF_spZCdTNGfY6Pk/s1600/DSC_0073.JPG) |
Rétegek szemléltetése |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh0rzJK_SEUPwaNS2npi9cPk0CJsDdirqB_-qlbhGXS3f3_y9aVAHVVz0kTWvVPYlmlGtkk7xhsoNxd-1S5nIzdHvV3887SvNLLAk_yDJ93tzeBGjiuPlqwe7Pgup72ErPOqmAyePmDEV0/s1600/DSC_0074.JPG) |
A helyes megoldás hajtás után olvasható. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiJvmMtPvTyH_y24vhAfmK_Z7ztvoECuVkwGlh6Bmy_GZZFHgv6noBLhbauc9Rdo2NqEHb7JXrb9zVT-5GiVL6LUP_zMAY-NUdD3sKzmPTp-9jombWmychxmOdVttkXMkrKbjTY-mpM_uE/s1600/DSC_0089.JPG) |
Melyik állat hol lakik? |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgV5ACiMwQuoeSe1kESmgj7H98K2My0OQTwbMmrxCIRNBgdvhfTUHrVV5NU4qL-HiOoNVS_nMxLZrFFOg4HGpKFd1-Kl19FP9gT0qWMAgu6j6zWUCODcvtG3ul2h9LuGX76wvXrF-AnHB8/s1600/DSC_0069.JPG) |
Színezősarok a kicsiknek. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhZqgLjrV7L1Q0NEQYqoRSLFFgqRQzHnP4MctgPdkZW8nSwttdxEQvj-LNdTUAj8XPCBenIcxo6W1O9rMDMH7Geitfxl7H6AhGkKU_tRVRQFBYEKKbM_vFGC9wz_eNg3LnYOwmwiMf_m7E/s1600/DSC_0095.JPG) |
Felismered melyik mi? |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhXxkepZAwUF416bpe7u4eKpmO9bSEc32JkakSQlGKRlFBuj4kUI4k7VeJnsfyW12wH7W5qQoW-LaETYSP61z8LKCSE8s_vql_K24WmNgJzpCLyjComzGaaJKJFln_TUs_z6b76pDpywjw/s1600/DSC_0091.JPG) |
Levendula shop |
A központ legnagyobb ötlete szerintem a kert és a kis félkör alakú sétány, mely a Belső-tó nádasába vezet be. Itt kint ugyanannyi időt töltöttünk el – ha nem többet – mind odabent. Játék csónakok – ismertetőkkel -, kis labirintus érdekes táblákkal, mini fakilátó a Belső-tó irányába, és sok-sok pihenő pad. Mi itt kint kb. 40 percet matattunk el, és bent is ugyanennyit.
A központ információs pultjánál lehet kombinált belépőt vásárolni a
szépen felújított apátsági múzeumba, de mi ezt most a gyerekek miatt kihagytuk,
és mentünk tovább az örvényesi Vízimalomba, amiről nemrég írtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése