2018. február 20., kedd

Kalandozás a Csodák földjén - avagy gyerekekkel a Nemzeti Múzeum állandó kiállításain

"Jó ez az ötgyerekes élet", -  mondtuk 3 hete egyik nap, mikor épp valamivel többet aludtunk és egy hangyányit vidámabbnak láttuk az életet a zombiüzemmódban. "Csak betegek ne legyünk, mert ha kettőnk közül az egyik felnőtt kiesik, az a másiknak hatalmas szívás!" - állapítottuk meg.
Másnap a Férjem betegen jött haza a munkából.
Nyolc napig tartott, az influenza ráment a tüdejére, de "csak" hörgőgyulladása lett. Két nap nyugi után - ekkor felköszöntöttük gyorsan egy hét késéssel a kétévest - lerobbantam én. Igaz, én "csak" 4 napig ültem a vécén...
Mindezek előtt gyermekágyas voltam, azelőtt meg szárazföldön vergődő bálna. Nem nehéz tehát kiszámolni, hogy hetek óta nem voltam sehol. Teljesen kiéhezve bárminemű kulturális programra - de továbbra is irtózva a tömegtől - arra gondoltunk, ezen a hétvégén eljött az idő: MOZDULJUNK KI!

Az ám, de hová vigyünk egy csecsemőt, egy kétévest, egy hatéves óvodást, egy nyolc- és egy tízéves kisiskolást, ami a szülőknek sem agyhalál (= játszóház), és őket is leköti? Ahol nem fagyunk meg februárban órákon keresztül és tudok szoptatni (= téli kirándulás kilőve)? Ami nincs túl messze az otthonunktól, de van ott elég szabad hely, hogy elfáradjon a kétéves is (= pici zárt helyek szóba sem jöhetnek)? Valamelyik nagy múzeum lesz a megoldás... de melyik?

Megnéztük a törvény szerinti ingyenes napot tartó múzeumok listáját, és ennek segítségével már könnyebb volt dönteni (az Iparművészeti, a Szépművészeti, a Közlekedési és a Néprajzi eleve kiestek, hiszen felújítás miatt zárva vannak). Nemzeti Múzeum minden hónap harmadik szombatján ingyenes... nézzük a honlapját... családi programok: Felfedező hátizsák! Megvan a programunk!


A képek mobiltelefonnal készültek, félhomályos termekben, ennek megfelelő minőségűek.

Indulás!

Több külföldi múzeumban tapasztaltam, hogy a gyerekeket nagy szeretettel és különleges lehetőségekkel várják. Ez hazánkban sokáig nem volt így - sajnos. Az idők szele azonban hozzánk is elhozta azokat az újításokat, amelyek segítségével már a családok is élményszerűen járhatják végig egy-egy múzeum állandó kiállítását.



A Felfedező hátizsákot a pénztárnál kell kifizetni,
a ruhatárban lehet átvenni. Pluszgyerekeknek
extra fejlámpát tudnak adni. :)

A Magyar Nemzeti Múzeum múzeumpedagógusai két olyan programot gondoltak ki, amelyek segítik a szülőket, lekötik a gyerekeket. Mi kikértük mindkét hátizsák típust, és mivel mindkettőben kétféle feladatsor van (egy az óvodásoknak és egy a kisiskolásoknak), megismertük mind a négy lehetőséget.



Feltankolás a büfében. Közben megismerkedünk az első feladatsorral.

Egy büfében elfogyasztott tízórai után (nem szóltak ránk, hogy a sajátunkat esszük, sőt még szoptatni is tudtam), nekiveselkedtünk, először a Régészeti Kiállításnak. Az őskortól a rómaiakig  vezetett minket ez a tárlat, nagyon sok érdekes és lenyűgöző régészeti lelettel. A gyerekek számára a feladatok, a megtalálni, megtapogatni, lerajzolni való dolgok abszolút élményszerűen hatottak, és gond nélkül jöttek végig a termeken. Nagy lelkesedéssel oldották meg a feladatokat és örömmel nyugtázták, hogy a legtöbb kihívás nem fog ki rajtuk - ha segítséggel is, de mindent megtaláltak, megoldottak. 

Ismerkedés az Őskőkor teremmel.

Tapogatnivaló pattintott eszközök.

Külön jópont a program kitalálóinak a hátizsák tartalma: a hazavihető füzet és apróságok mellett ott lapul a zsákban a kölcsön nagyító, a fejlámpa, a tolltartó, az iránytű. Elengedhetetlen kellékek ezek ahhoz, hogy a kis felfedezők komolyan vegyék magukat! 


Feladatmegoldás egy bronkori sírlelet felett.

A kicsi is talált érdekességeket - mozgóképek, rámpák,
puffok formájában.

A feladatokat nem szeretném lelőni, no meg sok képet sem tudtunk készíteni, hiszen a srácok igényelték a segítséget, velük voltunk elfoglalva. Az üres pillanatokban pedig próbáltuk mi is megismerni a tárlatot.

Megyünk az emeletre az újkori kiállítás felé.

Az épület önmagában is egy csoda...

Mária Terézia korabeli pénzek vizsgálata nagyítóval,
kiegészítős feladattal.


Gyakorlati tudnivalók:

- A múzeum akadálymentessége nem 100%-os. Hiába van lift, a lifthez is lépcsőn kell eljutni. Ez babakocsival nehézkessé teszi a közlekedést - inkább cipekedtünk.

- A hátizsákot természetesen vissza kell adni, de vannak olyan részei, amit haza lehet hozni. A füzet is a tiétek marad. A hátizsákot úgy tudjátok kikérni, hogy a ruhatárban ki kell tölteni egy nyilatkozatot és ott kell hagyni egy személyi okmányt. Mindez néhány percet vesz igénybe.

-  A büfében kávézni, tízóraizni tudtok, de ebédre ne számítsatok.

- A belvárosban szombat délelőtt mi ingyenesen tudtunk parkolni. Viszont szabad helyet találni művészet! Könnyen parkolni a Pollack Garázsban lehet, ez viszont fizetős hétvégén is. Cserébe közel van, a múzeum mögött közvetlenül.

- Egy családnak egy alkalommal inkább egyetlen kiállítás bejárását javaslom. A második, újkori kiállítást már csak a két nagyfiúval jártam végig, gyorsított tempóban. Ezt eleve inkább nagyobbacskáknak ajánlom. Bármilyen meglepő, a régészeti leletek nagyon érdekesek voltak a kisebbek számára is. 

- A múzeumban születésnapi bulit is lehet tartani.


1 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés