A mentorprogramom miatt ismertem meg Zsoltot, akivel március óta online "találkozom", minden héten egyszer. Mert Zsolt szálláshelyet szeretne nyitni Ózd külterületén, egy csodás, szinte érintetlen völgyben, ahol csend van, nyugalom, és béke. A csendet csak heti egyszer-kétszer veri fel néhány percre a nagy motorok zaja - mert Zsolt quadtúrákat szervez, vezet - családoknak, baráti társaságoknak, pároknak. Egyik mentoralkalom után hívott fel Zsolt, hogy lenne-e kedvünk a gyerekekkel, családilag elmenni hozzájuk, és kipróbálni a Quadfeeling élményt? Nem sokat gondolkodtam, főleg, miután megláttam családom fiútagjainak arcát a javaslat felvázolása után! Menjünk persze! Az időpontot volt nehéz kisakkozni - a nagyfiúk ugyanis egyszerre szinte soha nem érnek rá. Illetve de. Május 3-án mindketten ráértek. Mikor ez kiderült, azonnal jeleztem, hála az égnek, Zsoltéknak is megfelelt ez a nap! Részletes beszámoló az élményprogramról.
Ózdra kb. 2.5 óra volt az út (kellett tennünk egy kis kerülőt egy épülő út miatt, ha ez meglesz, akkor 2 órára rövidül majd az utazás hossza Budapestről).
Csodálatos időjárást kaptunk ajándékba május 3-án: koranyárban szeltük át az ózdi dimbes-dombos tájat.
![]() |
Indulásra kész géppark :) |
Mikor megérkeztünk 13:00 körül, házigazdáink nagy szeretettel fogadtak minket, leültettek, kínáltak hideg innivalóval, mi pedig elővettük a még otthon elkészített szendvicseinket. Komótosan megebédeltünk az árnyékos teraszon, közben eldöntöttük, ki kezdi a túrát. Kiderült, annyian vagyunk, hogy egyszerre nem tudunk nekiindulni. Így első körben én mentem el a legnagyobb és a legkisebb fiúnkkal, plusz a két túrakísérővel.
![]() |
Nagyon, de tényleg nagyon IZGULTAM!!! |
![]() |
Kicsi fiúnk Zsolt háta mögött kapaszkodott. :) |
Nagyon izgultam, még soha nem vezettem ilyen járgányt! Férjem robogóján sem mentem még soha, egyetlen métert sem. Zsolt, aki a túravezető szerepét töltötte be, folyamatosan nyugtatgatott, mondta az instrukciókat, és beszélt hozzánk (a kommunikációs szerkezet segítségével össze voltunk kötve). Határozottan adta az utasításokat, így soha nem maradtam információ nélkül. Jani, a segítőnk pedig mögöttünk jött, zárta a sort, és Zsolttal felvitte a quadot az első olyan akadályon, ahol kezdőként nem tudtunk volna még felmenni.
![]() |
Lélegzetelállító, érintetlen tájakon haladtunk, kizárólag ÚTON! |
![]() |
Pihenő egy dombtetőn |
A quad egy nagyon erős gépezet, de hamar ráéreztem, hogyan érdemes menni vele, és sikerült már a túra első felében néhány nehezebb részen is áthaladnom, így kezdett megjönni a bátorságom. Egyedül vezető 17 éves nagyfiamat Zsolt Jani mögé ültette egy szakaszon - jobb is volt így, mert kifejezetten kalandos, nehéz, meredek útvonalszakaszok következtek. Értelemszerűen ezekről én magam nem tudtam fotót készíteni, hiszen a vezetéssel voltam elfoglalva.
![]() |
Nehezebb szakaszok előtt kaptunk segítséget. |
Kifejezetten meredek szakaszokon is le mertem már jönni a végén, és Zsolt csak egyszer vette át a kormányt, amikor egy nagyon saras részen bele kellett hajtani egy óriási pocsolyába. Ekkor aztán mindenünk csupa sár lett, de mivel vittünk pótruhát, ezen nem aggodalmaskodtunk, akit nagyon zavart, átöltözött a program végén.
![]() |
A megérkezés után, jó sarasan egy csoportkép. |
A Quadfeeling "központjában" van öltöző, mosdó, hűvös, légkondicionált pihenőhelyiség, és egy szép terasz árnyékolóval. A többiek itt vártak minket, a gyerekek a hatalmas kertben, mit kertben... birtokon játszottak Zsolt hasonló korú kisgyerekeivel, férjem beszélgetett a feleségével.
Aztán mikor megérkeztünk, kis pihenő után helycserés támadással indult a második kör: férjem, nagylányom és második fiúnk indultak egy majdnem ugyanolyan körre, mint amit mit tettünk meg.
![]() |
Szakértő tölti a benzintartályt, hogy... |
![]() |
...elvihesse egy körre a lányokat! |
Mi eközben kislányommal (aki szerencsére nem akart menni, hétévesen jobb is így), kisfiammal és vendéglátóinkkal kiélveztük a birtok minden adományát: hinta, játékok, homokozó, csúszda, fűnyíró traktor utánfutóval, bújócska, függőágyak, terasz, séta... egy kis földi paradicsom. Nagyfiam átöltözés után valahol bebólintott, de az is lehet, hogy csak nélkülünk akart lenni, megértem :) .
![]() |
Teli szájjal kacagunk, olyan jól éreztük magunkat! |
A szuper program végén nem tudtunk ám hamar elindulni - a kedves házaspárral, Dorinával és Zsolttal alig bírtuk abbahagyni a tartalmas beszélgetést, a kisgyerekek pedig hatalmas barátságot kötöttek, nem akarták elengedni egymást. Már esteledett, mire beszuszakoltuk magunkat az autóba, 22:30 körül értünk haza, és kifejezetten örvendeztünk, hogy a másnapi elsőáldozási mise, ahová hivatalosak voltunk, nem 9:00-kor, hanem csak 10:00-kor kezdődött. Volt mit kipihennünk!
Figyeld a blog közösségi média felületeit, mert lesz játék egy kétfős Quadfeeling programért!
Szeretnél havonta friss, tartalmas információkat kapni barangolásainkról, kirándulásötleteinkről, múzeumlátogatásainkról, jó szállásokról? Iratkozz fel hírmagazinunkra:
BARANGOLÓ HÍRMAGAZIN FELIRATKOZÁS
Ózd a szülővárosom, a családom mai napig ott él. Mindig örömmel olvasom a környék népszerűsítéséről szóló bejegyzéseket/híreket/lehetőségeket. És külön öröm, hogy jól éreztétek magatokat 🙂
VálaszTörlés