Svájc 5 gyerekkel - az előkészületek (Svájci nyaralás 1. rész)

Személyes okokból "járok" Svájcba. Barátnőm közel 10 éve elfogadott itt egy orvosi állást, és azóta Svájcban él. Én elsősorban hozzá megyek, ez így lenne, ha Albániába, Dániába vagy Portugáliába költözött volna, akkor is. De ha már Svájc, hááát, "nagy duzzogva" :)) csak elmegyünk együtt városnézni és túrázni a hegykbe! Főleg, hogy Krisztának hatalmas tapaszatalata van, minden szabadidejét mászással tölti, vagy a természetben kirándul. Pontosan tudja, hol milyen nehézség vár, mi mennyire drága vagy olcsóbb, és hol érdemes parkolni egy városban. Szóval, mielőtt eljutottunk volna a családdal, én már többször megfordultam ebben a gyönyörű országban és sok tapasztalatot gyűjtöttem. Ezeket viszont eddig nem írtam le! Nagyon szép utak voltak, de "belül" őrzöm őket. 2026-ra azonban sok hónap tervezéssel azt irányoztuk elő, hogy a nyári szünetből 12 napot Svájcban töltünk. A családdal! És erről most már tényleg írni is fogok...!

Svájc, a drága ország - öt gyerekkel miről kellett lemondanunk, hogy sikerüljön a nyaralás?

A bázisszállás: Kriszta lakása volt Baden mellett egy kis faluban. Tudom, igen - hatalmas mázli! Hálásak is vagyunk érte.

Mit kellett megugranunk tehát, ha a szállást kipipáltuk - ami a legdrágább tétel lett volna? Nézegettük, mi fér bele, mi az, amit el fogunk hagyni annak érdekében, hogy a vágyott helyekre eljuthassunk?

Nem vettem egyáltalán könyvet,
viszont "kifosztottam" a könyvtárat.

1. Az első, amitől még itthon el kellett köszönnünk: a kényelmes, éttermi étkezés. 

Ezt 7 főre legjobbnak láttam már saját konyhámban előkészíteni. Ránéztem a naptárra, és az út előtti napokban dedikáltam időt a főzésnek. Tehát értsd úgy: tényleg beírtam a naptárba, hogy főzés, még azt is, hogy milyen fogást szándékozok előkészíteni, majd berakni a fagyasztóba, s ezekhez bevásároltunk előre. Krisztának szóltam előre, hogy szükségem lesz majd helyre a fagyasztóban, ennek szerencsére részéről nem volt akadálya. Az ételek elkészültek tehát, "kockára fagyasztva" várták sorsukat az indulás pillanatáig. Ekkor, egy szépséges júliusi hajnalon kipakoltuk az odakészített ételeket a mélyhűtőből egyenesen az utazós hűtőládába, majd 13 órányi út után kivettük őket hibátlan, fagyasztott állapotban Kriszta lakásában. 

Piknikezés Freiburgban,
a Schuinslandbahn felvonó
völgyi állomása alatt

 Miket főztem tehát még idehaza?

Csak a húsokat készítettem elő, mert ezek a legdrágábbak Svájcban. Ragukat zöldséges és tejszínes alappal, paprikás pörköltöket, hússzeleteket és combokat, húsgombócokat többféleképpen, bolognai alapot, és fasírtokat. Bevásároltunk száraz árukat is előre (rizs, bulgur, kuszkusz, tészták, aszalványok, kekszek stb.), amit csak lehetett, bepréseltünk az autóba, és ahogy emlékszem, mindent meg is ettünk. :) Egy napunk úgy nézett ki Svájcban, hogy reggeli után kivettem a vacsira szánt húst a mélyhűtőből kiolvadni, majd indult az ipari szendvicskészítés, gyümölcsdarabolás, kekszbekészítés, tea- és szörpgyártás. Ezeket elhelyeztük a hátizsákokban. Majd indultunk a napi kalandra. Este megérkezés után, amíg a gyerekek lefürödtek, én elkészítettem a köretet / szószt / tésztát, felmelegítettem a kiolvadt husikat, és már lehetett is enni. Ha valami nem fogyott el, Kriszta hazajött munka után, és megette, vagy másnap ettük meg. 

Útravaló finomságok - ebéd egy
németországi tó partján odafele úton.

2. A másik, amiről le kellett mondanunk: a napi nyalánkságok fogyasztása. Leültünk itthon a gyerekekkel, és elmondtuk nekik, hogy az ország ahová megyünk, gyönyörű, de nagyon drága, NEM lesz pénzünk napi több gombóc fagyira per fő. Egyszer, max, kétszer fogunk fagyizni, az majd ünnep lesz. Viszont akármennyire siránkoznak majd, sajnos nem fog több beleférni. Ez az ára annak, hogy egy ilyen szépséges országba eljutunk! Az üzenet átment, és csak kevésszer nyavalyogtak a kisebbek, illetve kaptak Lidl-ből megfizethető jégkrémet, és ettől boldogok voltak. :) 

Fagyizás helyett: szabadstrand Luzernben páratlan, 
hegyekre néző kilátással! 

3. A harmadik, amit leginkább nekünk, felnőtteknek kellett elfogadnunk: nem fog beleférni a drága felvonózás. Olyan felvonókat kellett találnunk, amely nem kerül forintra átszámítva 180.000-250.000 Ft-ba a családunknak. Mert a Pilatus, a Stoos, a Rigi és a Titlis "sztárcsúcsok" ennyibe kerülnek külön-külön, 7 személyre. Elárulom, hogy ez sikerült, kétszer is felvonóztunk: egyszer Dél-Németországban és egyszer Engelbergben. 

2024-ben egy gyerekkel jártunk
a Stoos-on, a világ egyik leghíresebb
felvonóján! - ez most nem fért bele

Freiburg, Schauinslandbahn, heten

Engelberg, Fürenalp, itt is heten - 25.000 Ft körüli összegért
feljutottunk, a napi túra pedig az volt, hogy lejöttünk.

4. Természetesen a kényelmes repülőút sem férhetett bele. Ha Krisztához megyek egyedül, barátnőkkel vagy egy gyermekkel (szülinapi ajándékként), akkor bizony repülünk. De heten... úgy, hogy ott helyben is kell a kocsi - saját autóval mentünk oda-vissza, és ott is minden nap használtuk szeretett Galaxynkat. 

15. szülinapi ajándék volt: repjegy
Svájcba - ez most nem működhetett
hetünknek.

Mit kellett kigazdálkodnunk, azaz mi nem megúszható?

• Alapbevásárlások: pékáruk, tejtermékek, friss zöldségek és gyümölcsök - dél-németországi napunkon egy Aldiban nagyon jól "nagybevásároltunk", aztán még talán 3-4x kellett svájci Aldiban (Hoferben) vagy Lidl-ben beszereznünk a szükséges termékeket, amiket nem tudtunk otthonról hozni.
• Belépők, jegyek múzeumokba, felvonókra.
• Közösségi közlekedés jegyei: pl. Zürich Card és a baseli, határokon átnyúló tömegközlekedési napijegy
• Parkolás városokban, parkolóházakban és a felvonók, erdők parkolóiban, nagyon sok helyen fizetős, és nem olcsó! (8-40 CHF is lehet, ha nem figyelsz!)

A fizetős parkolókban (is) el lehet kapni kocsikülönlegességeket

Mi volt "luxus"?

• Ha jól emlékszem, a gyerekek örömére 2x ettünk gyorsétteremben. Ebből az egyik a hazaúton volt a német-osztrák határon egy Burger King, ahol jól feltankoltunk, mosdóköröket intéztünk, beszálltunk az autóba, majd egyhuzamban hazavezettünk, a kertünkben szálltunk ki. Nem hittem volna el, ha nem velünk történik - de így volt! 
  
  
• Egyszer pedig belépős strandra mentünk, ami nem vágott földhöz minket anyagilag, de tény, hogy lett volna szabadstrand változat is a közelben, mi mégis a belépőset választottuk a gyerekek miatt. Ezen a strandon volt rengeteg játék, ugrálási lehetőség, kisvíz, nagyvíz, büfék, stb. 

Nem ez volt életünk legolcsóbb nyaralása, de tény, hogy Kriszta lakása, és az előre főzés nélkül semmiképpen nem sikerülhetett volna a megvalósítás! 

Úti praktikák

Hogyan utazzunk hosszú utakon gyerekekkel?

Először is, ha kicsik még, és nem bírják az utat: sehogy. Nekünk legalábbis nem ment. 2026 volt az első év, amikor esélyét láttuk, hogy ilyen távolságba, azaz 800-900 km-t kibírnak egy nap. Erről írtam egyszer egy posztot FB-on(*bemásoltam lent, olvasd el, ha érdekel). Nem minden gyerek bírja az utat, és nekünk éppen az 5. gyermekünk, tehát a legkisebb volt ilyen szempontból nagyon érzékeny. 8 éves korára eljött az idő, hogy mehessünk - de addig a max. idő 6 óra távolság volt az otthonunktól. 

Megállók: feltétlenül kellenek. És mi soha nem vizeletszagú benzinkútparkolókban állunk meg. Keressük az ideális helyeket az autópálya közelében! Ehhez használtam ötletadónak az AI-t is, de végül önálló keresések alapján hoztam / hoztuk meg a döntést, hol megyünk le a pályáról. 

A svájci utunkon összesen háromszor álltunk meg, hosszabban:

1. Sankt Pölten, Hammerpark (van nyilvános WC a parkban a játszótér mögött)

Játszótér, padok, kis tó, WC

2. München felett: Garchinger See (van nyilvános WC a Lago Bar mögött)

3. Bodensee, Lochau (Strandbad Lochau büfé WC-jében minimális díjért lehet mosdózni, nem kell bemenni a fürdőbe, utcáról is elérhető) 

  

A kikötőnél sétáltunk egyet, hogy megmozgassuk tagjainkat.

*VAN, AMIRE MEG KELL ÉRNI

2018 nyara volt, meleg nyárvégi nap.

Összepakoltunk Fonyódon, a kölcsön kapott rokonsági nyaralóban, zaklatottan, kialvatlanul (éjjeleink nem voltak túl pihentetőek akkoriban egy 8 hónapos nem alvó és egy 2, 6, 8, 10 éves gyerkőc mellett), de nagyon lelkiismeretesen kitakarítottunk, rendet raktunk majd bepakoltunk az autóba, és útnak indultunk Budapest felé minden strandcuccal, hóbelevanccal együtt.

Izgultunk. Hogy fog telni az út? 2, KETTŐ!! teljes óra a kocsiban? Kibírjuk?

Tudtuk mi vár ránk, ismertük már a reakciót.

Babácskám, még el sem hagytuk Fonyód települést, elkezdett "hangolni" - mi így hívtuk azt a sírásformát, amit ilyenkor bemelegítésként zengedezni kezdett. Mivel 7 üléses Galaxynk volt, sajnos nem jöhetett szóba, hogy odaülök mellé, hiszen mindenkinek "bebetonozott" biztonsági ülése volt a megfelelő helyen és méretben, kis testére beállítva. Így hát hátranyúlva próbáltam nyugtatgatni, de már az autópályára felkanyarodva látszódott, hogy ez a hazaút bizony nem lesz egy nászmenet. De még mindig lehetett reménykedni abban, hogy elalszik, hiszen mindent erre az alvásidőre időzítettünk!

Ám épp az ellenkezője történt. Rázendített.

Úgy igazából. Velős, elviselhetetlen babasírással. Az én drága kislányom, akivel egymás minden rezdülését megéreztük az első percektől fogva - nem bírta az utazást. Ötödik gyerek, egy barangolni szerető családban, ki nem állhatja az autót, a kocsit. Most mondd meg. De ott a másik négy gyerek, és mi, szülők. Az eddig megszokott, bejáratott utak, nyaralások, barangolások. Az életünk.

Természetesen végiggondoltuk, hogy megálljunk-e, van-e ennek értelme, de arra a következtetésre jutottunk, hogy minél előbb hazaérünk, annál jobb. Ha 4 órásra húzzuk el ezt az utat, akkor 4 órán át fog sírni, annyira nem bírja az utazást... Plusz, ne felejtsük el, ott volt az autóban 4 másik gyerek, aki egy pancsolós balatonozós nyaralás után haza akart érni, mielőbb, "holnapévnyitó" hangulatban. Tudtuk, hogy a pici lány nem éhes - az imént, beszállás előtt evett - nem szomjas, kényelmes ruhában van, tiszta a pelus (ezt kiszagoltuk), tényleg minden OK, csak utál utazni - ahogy mindig! Simogattam, beszéltem hozzá, igyekeztem csitítani, de semmi nem hatott.

Szóval nem álltunk meg, érjünk haza, mielőbb, mielőbb, mielőbb.

Beállt az M7-es. Drága kislányom csak még jobban sírt.

Ekkor úgy éreztem, én vagyok a legrosszabb szülő a világon.

A család idegei cafatokban lógtak, senki semmi másra nem tudott gondolni, csak .legyen. .már. .vége. ennek az útnak, a sírásnak.

Soha nem fogom elfelejteni azt a begördülést Budapestre, a rakpartra. Azóta is sokszor eszembe jut, ha meglátom azokat a fényeket a Duna felett. A kicsi lányka addigra már teljesen kisírta a hangját, és bevallom, egy idő után én is. Soha nem szoktuk őt sírni hagyni más szituációkban, de ebben a helyzetben valahogy muszáj volt A-ból B-be el is jutni. Végtelen hosszú időnek tűnt az a dugóval együtt kb. 2.5 óra. Mindössze a Balatonról szerettünk volna hazamenni...

Néztem a csodálatosan kivilágított budapesti világörökségi panorámát, és arra gondoltam: soha.

Soha nem fogunk már utazni, soha az életben. Ennyi volt.

Ez az ára a nagycsaládnak, az 5 gyereknek.

-------------------

2026 nyár

Hazaérkeztünk egy,

odafelé komótos megállásokkal együtt 15 órán át,

visszafelé 12.5 órán át

tartó utazásról. A gyerekeim 8, 10, 14, 16 és 18 évesek. Zokszó nélkül bírták az utat. Hazafelé beszálltunk az autóba a német-osztrák határon, még németföldön, és itthon szálltunk ki, pisilni sem kellett megállnunk, mert elaludt a csapat. Miután hazaértünk, mindenki kiszállt az autóból, rendbetette magát, és békésen befeküdt a saját ágyába aludni. Az úton sem oda, sem visszafelé még egy hangos szó sem hallatszott. Meg tudtunk állapodni abban, mit hallgatunk, milyen hangoskönyvet tegyünk be, mi legyen a zene, vagy most inkább csend legyen-e, vagy arról beszélgessünk, hogy ki pukizott, és ennek hatására mennyit kell szellőztetnünk . A kajaszünetek jó hangulatúan teltek, igazából szuper, ismeretlen helyeken piknikeztünk, (sosem autópálya parkolókban állunk meg, azokat nem szeretjük).

Miért írtam ezt le?

Ha most benne vagy, és úgy látod, egy nehezebben alvó és vagy sírós kisbaba anyukájaként ennyi volt az életed - hidd el, én is ezt gondoltam. Mi akkor nem csak anyagi okokból nem utaztunk messzire. Ahogy a fenti történetből láthatod, képtelenség volt még a Balatonról is hazajönni normális keretek között (átgondoltuk a vonatozást is, persze, de nem segített volna, sőt, hosszabb lett volna a szenvedés, és másokat is érintett volna).

De elmúlt!

Tartsatok ki, akiknek most valamiért nehéz. Én akkor tényleg azt gondoltam, hogy soha, soha, de tényleg soha többé nem láthatok világot, amit eddig láttam belőle, annyi volt.

Pedig van, amire egyszerűen meg kell érni. Meg kell érnie rá a gyereknek, a családnak, sőt még nekünk, szülőknek is. Van, amihez idő kell, türelem és sok-sok közös tapasztalat.

És amikor végre elérkeznek azok a pillanatok, amelyekre olyan sokáig vártunk – amelyeket egykor talán lehetetlennek is gondoltunk –, még értékesebbé válnak.

2018 nyarán azt gondoltam: soha többé.

2026 nyarán pedig csak azt érzem: megérte kivárni.

És erősebb bennem a hála, mint valaha.

Nektek volt már olyan élethelyzetetek, amelyről azt hittétek, soha nem múlik el – aztán mégis elmúlt?

BARANGOLÓ CSALÁD. Túra és kultúra – gyökerekhez és szárnyakhoz.

Szeretnél havonta friss, tartalmas információkat kapni barangolásainkról, kirándulásötleteinkről, múzeumlátogatásainkról, jó szállásokról? Iratkozz fel hírmagazinunkra

BARANGOLÓ HÍRMAGAZIN FELIRATKOZÁS S