2019. július 29., hétfő

Nyaralás a Fertő-tájon 11. rész: Világítótorony és kilátók Podersorf bicikliútja mentén

Podersdorf az egyetlen olyan település a Fertő-tó mentén, amelynek "hagyományos" tópartja is van, azaz nem csak töltésen és nádason keresztül, kilométer hosszan gyalogolva/autózva megközelíthető, falutól távol eső a strandja, hanem ez egy valódi tóparti település, nagy kempinggel, óriási, homokos stranddal. Büszkék is erre rendesen... még a falu logójában is benne van az üzenet: mi bizony tópartiak vagyunk, úgy igaziból! Nem véletlen, hogy itt, a móló végén nem csak kikötőt, hanem egy szép nagy világítótornyot is találunk, amolyan tengeri-félét, piros-fehér csíkosat. Erre a napra egy kellemes kis biciklitúrát terveztünk be, talán a legszebb útvonalon, amit a Fertő-táj nyújtani tud, majd megfejeltük egy hirtelen jött ötlettel további 10 km letekerésével Illmitzbe - ám ezt a távot már csak a nagyobb fiúkkal tettem meg. Megfizethetetlenül gyönyörű pillanatok voltak ezek... Részletek a bejegyzésben!




Podersdorf felé Fraeunkirchen településen át vezetett utunk, s ha már erre jártunk, beszaladtam a bazilikába, ami híres búcsújáró hely. Igen, beszaladtam, én, egyedül. Vannak helyzetek, amikor - rugalmasan alkalmazkodva az aktuális szituációhoz - mindenkinek jobb, ha egy templomlátogatást nem erőltetek rá a családra. Engem viszont érdekelt, és a tűréshatárban benne volt, hogy 10-15 percig zenét hallgat a család a kocsiban, amíg én bejárom a bazilikát (a kicsik ráadásul elaludtak).


Innen már tényleg csak néhány percnyi kocsikázás volt Podersdorf legnagyobb parkolója, a strand és kikötő mellett. Előszezonban gyerekjátéknak tűnt olyan kényelmes helyet találnunk, ahol az utánfutós autónk elfért. A szokásos naptejes lekezelés után útnak indultunk észak felé, határozottan nem nagy távolságot kitűzve magunk elé. Tulajdonképpen mindössze az első kilátóig gondoltunk elmenni - van több Weiden felé - és ezt tartottuk is.


Podersdorf strandjának hatalmas a parkolója, itt könnyen találtunk nagy helyet.

Indulás északnak!

Ivószünet egy pihenőhelyen.

Kilátó és a tövében elhelyezett játékos kereső feladat.

Csodás kilátás a Nemzeti Park északi részére.

A hőség miatt jó döntés volt a kilátótól visszafordulni. A környék egyetlen árnyékos helyén szépen leterítettük a pikniktakarónkat, és megettük hideg ebédünket. Mindössze néhány biciklis csapat "zavarta meg" nyugalmunkat.


Egész úton ez volt az egyetlen árnyékos hely, ahol mindannyian elfértünk.

Ebéd utáni játék és szaladgálás.

Ilyenek errefelé a bicikliutak.

Podersdorfban ezután délnek vettük az irányt. Először is kitekertünk a mólóhoz, hogy elkészítsük a hangulatos világítótornyos családi fotókat. 


Podersdorf strandja hasonlít legjobban a Balatonhoz.

Egy ikonikus kép a környék legfontosabb nevezetességéről.

Megnyugtató nézni a vizet. (Kacsák is voltak.)

Aztán tovább tekertünk, szintén az első kilátót vettük célba. Nagyon meleg volt továbbra is, a gyerekek - főleg a három kisebb - fáradtak, úgyhogy déli irányban sem mentünk messzire. 



Irány dél!

Az első kilátóig mindenki eltekert.

Itt viszont a férjemnek eszébe jutott az a zseniális ötlet, hogy mi lenne, ha a két nagyfiúval én letekernék Illmitzbe, és ugyanott, ahol a minap az autót hagytuk (a nemzeti park látogatóközpontjának parkolójában) találkoznánk? Legyen ez egy verseny, ki ér előbb oda? Ő a kicsikkel, kocsival-utánfutóval, vagy mi, 10 km-t letekerve, biciklivel? Borzasztóan izgalmasnak hangzott, és bármilyen fáradt voltam, igent mondtam a kihívásra. A két nagyfiú persze nagyon örült, hogy ráhúzhatunk a bringás mennyiségre, mert ők folyamatosan kevesellték, amennyit mentünk, és csigatempónak csúfolták a tempónkat. 



Indulás a két naggyal!

Itt is mindenhol a Nemzeti Park tábláival találkoztunk.
Folytattuk tehát utunkat dél felé a B10-esen. Csodálatos tájakon tekertünk. Először a Hölle (Pokol) nevű részen bringáztunk át - nagyon meleg volt, de pokolnak így sem mondanám, mert gyönyörű a táj. Itt található a környék talán legmagasabb kilátója, és innen néhány méterre van egy nagy teraszos, működő büfé, ahová nem csak biciklisek, hanem autós turisták is be-beültek. 



A Hölle a környék legmagasabb kilátója, 4 emeletnyi magas

Csodás kilátás a Hölle tetejéről! Mezei nyúl szaladt el a lápos vidéken
a szemünk előtt, marhacsorda legelt a bicikliút mellett.

Weingut a Höllénél, sokan beültek ide.

Elgondolkodtunk, hogy a B20-asra váltunk (ez a Lacke-körút, amit egy korábbi napon is érintettünk), de mikor meglátták a fiúk, hogy a kereszteződéstől a B20-as út földútra vált, rábeszéltek, hogy maradjunk a B10-esen. Persze nem bántuk meg, mert ez is gyönyörű volt! Először a két ún. Büdös-tó (Stinkersee) melletti akadálymentesített (!!!!!) kilátóba gurultunk be - ez inkább egy fa madárvárta, mint kilátó, de tény, hogy akadálymentesített. Itt is a szinte végeláthatatlan Lacke-vidék sós-szikes talaja az, ami először megragadja a tekintetet. Aztán a sok madár és a különleges növényzet...


Ober-Stinckersee, azaz Felső-Büdöstó :)

Akadálymentesített madárvárta!!

Az egész környék ilyen sós-szikes táj errefelé! Nem véletlenül Nemzeti Park.

Utána jött a kedvenc részem... annyira emlékeztetett a Balaton-felvidék egyes tájaira ez a szakasz, hogy szinte könny szökött a szemembe, olyan szép volt. A művelt földek, a távoli nádas, a felreppenő madárrajok, háttérben a tó víztükre és a tó túlpartján a Lajta-hegység dombvonulatai, s egészen a távolban az Alpok első hegyei... valami egészen káprázatos ez a táj! Néha megálltunk "csak úgy" gyönyörködni. Próbáltam a lehető legtöbbet fotózni, mert szétváláskor egyikünk sem sejtette, hogy a család egy része a "verseny" miatt nem látja ezt a szépséget (mondjuk, ha együtt maradunk, mi sem látjuk, mert a kicsiknek ez a táv iszonyatosan sok lett volna, családilag biztosan nem így fejeztük volna be a napot).



Ez a csodás táj...

... élőben természetesen ...

... ezeknél a képeknél ...

... százszor szebb!

A slusszpoén az, hogy Illmitzbe, a parkolóba teljesen egyszerre gurultunk be: az utánfutós-autós csapat kis kerülővel, és a biciklis csapat nyílegyenesen tekerve! Nehéz elhinni, de tényleg így volt: a megállásokkal, a kilátókkal, a fotózásokkal pont annyi időt "vesztettünk", amennyit a többiek nyertek az autózással.

Búcsúkilátás az utolsó madárvártáról Illmitznél.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése