2022. november 9., szerda

Tarisznya és Kalandlap segített nekünk az esztergomi Vármúzeum termeit bejárni

Egyre több múzeum látja be, hogy ha nem nyit a családok, gyerekek felé, látogatókat veszít. Manapság Európa nyugati felén bármely múzeumba lépünk be, evidencia, hogy van lehetőség gyerekeknek szóló tárlatvezetést kérni, vagy kísérőfüzetet vásárolni jelentéktelen összegért. Szerencsére az esztergomi Vármúzeumban is mindössze 600 Ft-ot kell fizetni a Kalandlapért vagy Tarisznyáért (utóbbiért 5000 Ft kauciót kell a pénztérnál hagyni) a belépőn túl. A Tarisznya egyébként Kalandlapot is tartalmaz, és a benne szereplő eszközök nem feltétlenül szükségesek a bejáráshoz, ezért ha úgy jártok, mint mi, hogy nincs nálatok elég készpénz a kaucióhoz, nyugodtan válasszátok a Kalandlapokat, így is nagyszerű lesz az élmény. 

Ide is nagyon vágytam már, mert sem a kápolna, sem a Fehér Torony nem volt látogatható emlékeim szerint nagyon sok időn keresztül. Pedig ezek művészettörténetileg komoly jelentőséggel bírnak. Sajnos a kápolnában abszolút tilos minden nemű fotózás (néni olyan szigorúan szólt rám, mikor ösztönösen a telefonomhoz kaptam, hogy tán évtizedek óta nem beszéltek így velem), így azt legnagyobb bánatomra nem tudom nektek megmutatni - menjetek el, és nézzétek meg magatok, milyen különleges és szép! 

Megérkeztünk!

Esztegom vakoknak: a múzeum kertjében.

Rövid bemutató az első teremben.

Közeledünk a kápolnához, itt kellett lemondani a fotókról...
Ez a kalandlap segített át minket a Vármúzeumon:
unalom helyett kalandokat kaptunk!
Köszönjük!

Kilátás a Fehér Toronyból

És a másik irány.

A gyerekek minden teremmel kapcsolatban kapnak megoldandó feladatokat. Csakúgy, mint a Keresztény Múzeumról szóló beszámolómat, ezt sem fogom lelőni, hogy az élmény számotokra is ugyanolyan élvezetes maradhasson, mint amilyen nekünk volt. 

A legenda szerint...

... ebben a teremben született Szent István, ezért
a 19. században historizáló kápolnát 
készítettek belőle, de ....

... a későbbi kutatások során kiderült, hogy ez
lehetetlen, mivel a helyiség mintegy
két évszázaddal később épült a szent király 
születésénél. Leszedték hát a színes díszeket.

Végighaladtunk a kisebb és nagyobb látogatható helyiségeken. Itt sem várhatja az ember, hogy a kiállítás minden sorát el tudja olvasni, hiszen a gyerekekre kell figyelni. Ezen a napon már hűvös, szeles idő volt (a FB-on be is jelentkeztem élőben, szinte szélvihar tombolt a toronyban), ezért sokkal kevésbé volt élvezhető a kint tartózkodás. Odabent még kabátban elviselhető volt a hőmérséklet. 



Konyha: egy jó korabeli recept? Van az is!

Hogyan nézhetett ki a palota a különböző századokban?
A fiókokat is nyitogassátok. :)

Ezen a képen is volt felfedeznivaló feladat!

A trón egy részlete.

Mindent alaposan megvizsgáltunk! 

Porta Speciosa: a Szent Adalbert székesegyház
csodálatos bejáratát ma már csak maradvány-
töredékekből ismerhetjük. 

A gyerekek - néha segítséggel, de legtöbbször egyedül - minden feladatot meg tudtak oldani, és a tarisznyában található megoldó kulccsal le is tudták ellenőrizni a megoldásaikat. Mire végig értünk a múzeumon, a srácok már olyan éhesek voltak, hogy azonnal indultunk ebédelni. Hogy hol ettünk második nap ebédet, ebben a bejegyzésben tudod elolvasni. A bejegyzés végén külön fejezetet szenteltem annak, hol érdemes Esztergomban olcsó, de finom ebédet keresni.

Szeretnél 3 hetente friss, tartalmas információkat kapni barangolásainkról, kirándulásötleteinkről, múzeumlátogatásainkról, jó szállásokról? Iratkozz fel hírmagazinunkra:

BARANGOLÓ HÍRMAGAZIN FELIRATKOZÁS

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése