2014. június 29., vasárnap

Exkluzív szülőprogram: Vasárnapi svédasztal, azaz Sunday Brunch a Corinthiában


Előre beharangozom: minden cégvezető ezt adja karácsonyra! Sunday Brunch, azaz vasárnapi svédasztal egy neves fővárosi szállodában… Mi már másodjára kaptunk ilyen formán minőségi időt karácsonykor férjem cégétől, és az a jó benne, hogy a voucher érvényessége egy év! Tehát eldönthettük, hogy a rendelkezésünkre álló 52 vasárnapból melyik a legmegfelelőbb nekünk. 

Kilátás fentről.

Amennyiben nem ezt kapjátok a cégtől vagy mástól ajándékba, és saját zsebből kellene állni, azt javaslom, hogy kerek évfordulót, vagy nagy eseményt ünnepeljetek ilyen módon, mert sajnos elég drága. Bár nem tudom… ha belegondolok, hogy 8900 Ft/ fő, de ebben minden benne van, az italfogyasztás is, akkor nem is olyan vészes. Főleg, ha azt nézem, mennyire különleges a hely és exkluzív az ételkínálat. (gyerekeknek 6 éves korig ingyenes, 6-14 éves korig 50 %-os árat számítanak, (Ha eldöntöttétek, mikor mennétek, érdemes előtte odatelefonálni, és asztalt foglalni a biztonság kedvéért.)

Itt mindent meg lehet kóstolni, ha csak egy falatot szeretnél valamiből, akkor is. Végig lehet enni az „étlapot” szép sorjában, önkiszolgáló módon. Mi eddig mindkét alkalommal tettünk egy kört az elején, felmértük, mi vár ránk az asztalokon, aztán nekálltunk: előételből egy pici, levesből néhány falat, főételből ami jól esik, akár több fogás, de mindenből kevés, hogy a lehető legtöbb ízt megkóstolhassuk. Sajttál, gyümölcsök, s a végén jött a valódi dőzsölés... a desszertek. Ezekben elmerülni valami gyönyörűség. Csak ültünk az asztalnál, majd kipukkadtunk, s sóhajtozva emeltük a szánkba a különböző idénygyümölcsökből alkotott finomságokat, csokis desszerteket, tiramisut. A desszerteknél minden adag nagyon pici, ezért lehet ennyi mindent kóstolni. Számomra mindkét alkalommal ezek a cukrászkészítmények voltak a nap fénypontja, de ez biztosan azért van, mert nagyon szeretem az édességeket. Fagyi és óriáspalacsinta is lett volna, de ez utóbbira már egyáltalán nem futotta az erőnkből.


Ez is az átrium felülről, mi itt ettünk, nagyon hangulatos, szólt az élőzene közben.


Böjt idején hanyagoljuk ezt az ötletet, mert nem fogjuk megállni fogadalmainkat… viszont valamit megünnepelni kiváló alkalom lehet. Más szállodák, éttermek is kínálnak hasonló elven működő vasárnapi ebédeket, érdemes körbenézni, hátha máshol hasonló színvonalat kapunk olcsóbban. Számunkra az ajándék jellege miatt nem volt választási lehetőség helyszínek között, de ezt mi egyáltalán nem bántuk, mert szuper a hely, az ételek minősége és a kiszolgálás is.


Végül álljon itt egy idézet az egyik kedvenc blogomról, az Egy nap a városban-ról, ők is kipróbálták a Sunday Brunch intézényét, csak ők a Marriottban. A számla végösszegéről elmélkedik Csaba, a blog egyik írója.

„Ha úgy nézzük, hogy mit kapunk érte a boltban, sok. Ha úgy, hogy mekkora esélyünk lenne elkészíteni akár csak egyet is a kipróbált fogások közül hasonló minőségben otthon, már barátságosabb. Ha meg azt, hogy mennyibe kerülne ennyiféle ételt összeütni a konyhánkban, vagy megkóstolni akárcsak a töredékét is ennek egy jó étteremben, akkor viszont kimondottan olcsó. Az árban ugyanis benne van háromórányi szabad zabálás, amikor az ember nem nézi, hogy mi-mennyibe kerül, sem az ételnél, sem az italnál, a bornál, a kávénál, mert minden benne van az árban, és közben nemcsak jóllakunk, de olyan finomakat is eszünk, hogy tényleg elégedetten távozunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése