A fa, mint élő szervezet sok arborétum, botanikus kert központi eleme. Például nemrég a blogomon is bemutatott Folly Arborétum területén szintén a fák állnak a séták középpontjában, az élő fákból valóban csodálatos nyugalom és béke árad. A Ligneum Látogatóközpont megálmodói is nagyon szeretik a fát, de ők elsősorban a fát, mint anyagot vizsgálták, és építettek e téma köré egy komplett és komplex kiállítást.
Már az épület elhelyezkedése is figyelemre méltó. A Nyugat-Magyarországi Egyetem hatalmas, védett kertjében, védett, botanikai jelentőségű fák között bújik meg a látogatóközpont, a valaha volt uszoda helyén. Ez azért alakult ilyen érdekesen, mert a kertben nem vághattak ki egyetlen fát sem egy esetleges új épület létrehozásának érdekében, az uszoda viszont használaton kívül állt lerobbantan évek óta, így adta magát, hogy új funkciót kapjon.
A bejáratnál egy nagyon kellemes hangulatú fogadótérben várt minket nagy szeretettel a múzeum egy lelkes dolgozója, aki maga is az Egyetem hallgatója volt korábban. Mesélt nekünk az épületről, és összefoglalta a kiállítás tudnivalóit Elvette és biztonságba helyezte a hátizsákunkat (téli időszakban ruhatárat is igénybe lehet venni), majd a kezünkbe nyomott egy A3-as laminált lapot, melyen a kiállítás részletes útmutatója olvasható. Javaslata szerint mentünk végig a szinteken: a -1-ről indultunk, és az első emeleten fejeztük be. Ez utóbbi a játéktér, ezt hagytuk utoljára a gyerekek örömére.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgyL34leXiMhHBTIzGo8dgpvBpIaYz4NDJ25n5oa4iUsUqPQg8ByVrWxwrTsLWWZhQuWZVif44YO29uPPCqmOlAwXMfpVV6_BQUkuoCkuWq1QQXrmhytGo6OBdyZAZW7tXhgLwo8kWPrEs/s400/DSC_3684.JPG) |
Ebben az épületben még a lépcsőforduló is gyönyörű!
(És persze korszerű lift akadálymentesíti az épületet.) |
A régi uszoda medence szintjén kapott helyet az egyetem büszkén őrzött preparátumgyűjteménye, melyet Selmecbányáról menekítettek át még 1919-ben (!!). Jelenleg ez hazánk legnagyobb ilyen témájú gyűjteménye.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhjEm_9lsWJP8GTlQBzXtxu1CzV2rh3xOw9lGLAe_XP5PF3mYqUVyUzKKyP4J3kMNWPB1O4Uxb-8ua-O5ulZuqN3ubQ7akmuHUybh9po-lOJOKhUtS6-M68GoRL91IBwp3mSdbhvgXQYs8/s400/DSC_3693.JPG) |
Itt elénekeltük: Ragyogó kék szalakóta, de csodállak téged... (Gryllus) |
A 0. szinten, azaz a földszinten egy nagy tölgyfa áll a középpontban, ezzel kapcsolatban több interaktív feladat várja a gyerekeket. És persze amerre csak nézünk: jobbra, balra, előre, hátra, mindenhol érdekesség... hosszan el lehet itt időzni, kipróbálni az eszközöket, megnézni a videókat, elolvasni a tablókat, megtapogatni a kiállított tárgyakat. Osztálykirándulások ideális helyszíne a Ligneum!
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjBVq0Sf5Z8yZESiLRvputZFQ_8n-NEKjJBaSXbfnqJEJplLV1c_YCBSzAwbkI68Cvsnr5OWqIhXU6HknKZdIJL3jQF-KO-lwbasBcQTxf_ziS7p-rWyiGd7I4F8QXY-x-wJpdxozk5WLc/s400/DSC_3699.JPG) |
Egy régi, de működő fűrészgép. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiW-lNiggS97185QfijG3I2oPkVBuEO_B5l-V6cBXUBO6nmwhC0erpChVE1E41f1OW9O1vxGFa-vM_IyuholwvNFkxGT1FvWQvM3Rv6-t2D1lqwPU0TSfrdyjECXtdtZ97F2IMLRUUzfYE/s400/DSC_3700.JPG) |
Itt egy videó arról, hogy miként is működik ez a gép. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgRzGoPkTAPfqIZiOr_rYR2rfKCEzdcW4NMROS3nJgEmpkBgAlaUmvYd7InSHMMtfRifkJVooVzc6OCsUwHQMTSIuU5BbKaEd2WRt8YrDWIW0pzn9lQ0ifVuJ4CDB6bQbg6-GQQf49D_5s/s400/DSC_3701.JPG) |
A csodálatos fa! |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhCiU8GZ7i5aF2BSiAD1wXK-6D5It0c51NlJ_icWenSW4Qq6ha_KwUnUyPx5lQHLCjyvejpxIAaVX2BmlP23JcBWyCBribghJVqJwTQQmRRUrS-Km4uuzAXP9KF86WRimA1Xx2Km819KsY/s400/DSC_3703.JPG) |
Vágási módok és használati tárgyak, fából. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgxXHasdrvA8WT8BwQqiCNVd9UcEdiRCEaUoH9vGf9bzSaUHKXE0CTntyGDEYC3Lh_FCjvcziVEHxP0HXguFZWaJfw-7dx1r7BYvebkFCwbnJsB6WBE2xzb3XgRHjm0x-MA0GONVkLKAGQ/s400/DSC_3706.JPG) |
Állatok az erdőben - játékos feladat! |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgqxyrFBCB07WqWuuRJ_4cjqnmGL693ChVWS2JkXgA_MAHxMhAIs_tWjf_4YU2rFO6Phn7IW6exL7T8J8tC27hnbJAxs-aQcRU0Aw7iZM1vhgVXQQgku5oI4wljnkUJ4Ra5BJGSwbIc8xI/s400/DSC_3707.JPG) |
Itt tényleg minden interaktív. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhnaRhf1WYqhkk2tBBz1QyRlzW7R9Z0vCUM910hO13Ab_HhEs2ChZAodz4l-sWBjNvoanyef0l2l2Ux5e_9MVdLaq7pRPiihp9ubJOyQnX9FwndCqY89Q13qqtHmfqgs6KRih_iD1mcl6E/s400/DSC_3708.JPG) |
Előadótér, minden fa. |
Az első szint pedig a legnagyobb örömforrás, hiszen csupa játékból és rendkívül érdekes bemutatókból áll. Mindent ki lehet próbálni! Itt töltöttük a legtöbb időt. A Ligneumra 1,5 órát számoltunk, de több mint 2 órát maradtunk, hatalmas élmény volt, és még így sem tudtunk minden kipróbálni.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjUX8Og6SvO-JOUlzm14ZKsiBrX0JSeu-NHEQTzgfHcVa1ej9s108OJ3ElUondZ1-jR0oNA8FpLSvmXNppJUNRf9ddKZck82TZqLEtjomBVWFgvzD4H4tQ-2ztxPIdMRLjnS-KxmC1YROM/s400/DSC_3719.JPG) |
Logikai játékok - természetesen fából. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjVf6otfH93301a64D6GFTDPqDV90JiMqlT1Q3wixtShBfFnVem7t2S7ZPsmtM-2k2SltGYYDIpXxe4u4bqtunWySKdkibnxYK0lzqlurh9sQkL8_XmL3azE5_vkxc6nJmF9UzWzgsZxUU/s400/DSC_3729.JPG) |
A legkisebbekre is gondoltak! Minden játék - mily meglepő- fából készült. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiUGrOPzWL8wse6j9BxB7T_F-WjG_7xqGfofNJSMCpBFemDGGwPXtaJwHy_NOvfEgkwnyMXMH1zWMOImaR4JmeFZrJQhsGiW7MXls-_eGcS1pTRPM_iFtwJEKhCuUa56NMtiPEwnJKKNvM/s400/DSC_3731.JPG) |
Összerakós játék - fából. |
Ha mentek, egy délelőttöt vagy délutánt szánjatok rá, sétáljatok a varázslatos Botanikus Kertben, mely körbeveszi - helyiek kedvelt sétahelye az egyetem kertje, nem egy kisbabás családot, motorozó kisgyereket láttunk. Innen nagyon közel, sétatávolságban található az Erzsébet-kert, ahol kiváló játszótér várja a kicsiket. Mi is szerettük volna kipróbálni - beígértük a gyerekeknek, mert jókat olvastunk róla előzetesen - de sajnos éppen felújítás alatt állt, az egész le volt zárva. Mindenesetre ha erre jártok, és már készen lesz a felújítás, kanyarodjatok el erre, nagy örömet szereztek majd vele a gyerekeknek.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi-zyIFd4FQtZ1yh3mrK6P2G8fs1BvKv_klZ5buuTL79iKFZDNDu8WrxCuwI3o4kVmnqEJ716TS3D6IKoHsrY5Io4XSJd7umToMQGRRxx1UkELyplGpWBXa3LkzKjMqo0ZKy5mNijDDSBs/s400/DSC_3726.JPG) |
Rejtvények, színezők, labirintusok. |
A Ligneumból két maradandó élményt hoztam haza: az egyik a kiállítás igényessége, a fa mint anyag csodálata. A másik, hogy megértettem: aki ide, erre az egyetemre jár, járt, nemcsak büszke lesz rá, míg él, de szívében vagy fizikailag mindig soproni marad. Ez a szeretet az intézmény és a város iránt valahogy áradt a helyből és az itt dolgozókból. Ahogy lelkesen meséltek arról, hogy mennyi régi hallgató vett részt a Ligneum létrehozásában, megálmodásában, hogy a jelenlegi hallgatók is aktívan kivették a részüket az installációk kialakításában, mind mind arról tanúskodtak számunkra, hogy ők SZERETTÉK a kialakítást, SZERETIK az épületet és a munkát benne mind a mai napig. Ti is szeretni fogjátok, ha ellátogattok a Ligneumba. Jó szerencsét!
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgOYVdSOGhN2K0fBhGxQmI5CHuDdL6YnWpmbOEPZGrBdnlDVg2CS2wNwXrWXVCTJFSNUgJuNGcdFO7zQfwaQBS2xbJkUDddIc9BdsQVp55kPbLDS3Fmd4wjE2mO3xWxJMdPGFcvauYlkG0/s400/DSC_3725.JPG) |
Akit érdekel, ezt a táblát kinagyítva elolvashatja, miért
kívánnak Jó szerencsét! mind a mai napig a soproni hallgatók. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése