2023. szeptember 23., szombat

Párkapcsolatunkat gazdagítottuk Nagymaroson - NégyBakancs Túra


Megkeresett minket a KétIgen Alapítvány, hogy teszteljük le egy programjukat, és írjak a nagymarosi NégyBakancs Párkapcsolat-gazdagító túrájukról. Örömmel mondtam igent, nem kettőt, hanem csak egyet, de ide az is elég volt. :) Bár a felkérés még valamikor nyár első felében érkezett, kettesben egy teljes napot végül csak szeptember második felében tudtunk eltölteni. Talán az utolsó igazi nyári napot kaptuk el a hirtelen kivett szabadnappal ezen a gyönyörű szeptemberi pénteken. A túra valójában egy 4.5 km-es könnyed séta - csak a felfelé és a lefelé menetben van egy-egy meredekebb szakasz, ami miatt viszont határozottan igaz: ide négy BAKANCS kell. 

 A leírás által ajánlott kiindulópont valójában a nagymarosi temető parkolója, kényelmesen és ingyen tudtunk parkolni mindössze néhány méterre az első információs táblától. 

A parkoló és a tábla viszonylata :) - néhány lépés távolság

Ha nincs okostelefon, az sem baj, egy dobozból kivehető
a "feladatsor".

Mivel a beszélgetős kirándulás gyakorlatilag a hegygerincen halad, a két leghosszabb szakasz a parkolótól az első tábláig és az utolsó táblától a parkolóig tart. De itt is vannak feladatok, amiket nem mondok el, a lényeg, hogy majdnem mindig beszélgetni "kell", megadott témákról és semmilyen eszközre nincs szükség az okostelefonon kívül.

Teljesen egyértelmű táblák jelzik az útvonalat.
Nem lehet eltévedni, csak a 7. pont után kell sasolni, mert ott
a lefelé haladásnál esetleg eltéveszthetjük az utat.

Egy hétköznapokban felörlődött kapcsolatban, pláne sokgyermekes nagycsaládban, ahol a nyár sem hozott sok kettesben töltött időt (sőt, idén gyakorlatilag semmit), igenis jól jön egy-egy fellélegzés, egy napnyi szabadság gyerekek nélkül. Nem könnyű még ezt sem beilleszteni egy sűrű évkezdő hónapba, de határozottan megéri. A túra ráadásul ingyenes program, és vonattal is könnyedén megközelíthető a kiindulópont. 

Fentről visszatekintve

Érintünk egy másik tanösvényt, 
ami a nagymarosi szelídgesztenyésről
szól.


Páratlanul gyönyörű kilátás!


A szép tájon való kis túra önmagában felüdítő, de az irányított beszélgetés választott téma szerint megszínesíti az együttlétet. Választható témák:

- Alaptúra

- Összeköltözés előtt állóknak

- Házasságkötés előtt állóknak

- Gyermekvállalás előtt állóknak

- Kisgyermekes pároknak

- Hosszabb ideje kapcsolatban levőknek - mi ezt választottuk, nem sokkal a 17. házassági évfordulónk után ezt éreztük magunkra illeszthetőnek leginkább. Ebben a túrában nincs szó gyerekekről, csak és kizárólag rólatok, kettőtökről. Gyermektelen párok számára is szeretettel ajánlom! 

- Felnőtt, elköltöző gyerekeket nevelő pároknak




A séta közben sokat nevettünk, néha elérzékenyültünk, aztán egy-egy témát alaposan kiveséztünk, másik mellett meg csak említőlegesen továbbhaladtunk. Nem szokásos tempónkban tettük meg azt a közel 5 km-t, hanem jóval lassabban, szerencsére semmilyen időkorlát nem zavart minket, egyedül a hasunk kezdett el korogni a 8. táblánál, hiszen már jócskán ebédidőben gyalogoltunk. Azért a szép pillanatokat a természetben megállva csodáltuk, fotóztuk. 






Az ebédet Nagymarosi Rév és a hajóállomás mellett, a Duna-parton fogyasztottuk el, mégpedig a Maros Étteremben. A naphoz nagyon illett, hogy "egy tányérból együnk", így egy kétfős haltálat pusztítottunk el jóízűen a teraszon, miközben a Dunán zajló életet figyeltük aktívan: rév, rendőrhajó, szállodahajó, motorcsónakok, jachtok és jet-skik szelték a vizet.  



Hatalmas adag volt, nagyon jóllaktunk.

Ha lett volna nálunk fürdőruha, bizony még a Dunában is megmártózhattunk volna, most viszont csak a strandon heveredtünk le, néztük a bátrakat, akik tényleg bementek, talán néhány percre el is szunyókáltunk. Kávézás után lassan szedelőzködtük, mert kezdett szürkülni, és bizony még Budapesten össze kellett szednünk a gyerekeket innen-onnan, plusz egy esti szülői értekezlet is várt még rám.

Szabadstrand néhány lábáztatóval, és egy-két úszóval.

Én a lábáztatók táborát 
gyarapítottam.

Nem tudtunk nem gondolni arra, ez a játszó mennyire tetszene
a kisebbjeinknek.

Hálás vagyok ezért a programajánlatért, jót tett nekünk a kiszakadás a szó szerint loholó hétköznapokból. Kellett már a befelé, a magunkra, csak és kizárólag kettőnkre figyelés. És mi, akik annyit beszélgetünk, (átlag magyar házaspároknál úgy gondolom, jóval többet), még mi is beszélgetéshiányban szenvedünk egy átlag szeptemberi napon... A NégyBakancs túra pont ahhoz nyújt támpontot, segítséget, hogy kizökkentsük magunkat a mókuskerékből! Szívből ajánlom, próbáljátok ki!

Figyeljétek a Hírmagazint a postaládátokban, mert a KétIgen Alapítvány felajánlásaiból fogok majd sorsolni, gyertek játszani! 

FUN FACT: a NégyBakancs túra végén, az utolsó szakaszon levált a 11 éves bakancsom mindkét talpa! Elképesztően viccesen nézett ki, lifegett, a cipőfűzőmmel kötöttük össze a bokámmal, így tudtam röhécselve elklaffogni az autóig, ahol átvettem az utcai cipőmet. Megállapítottuk, hogy otthon majd utána nézünk, hol javítanak bakancsot. Nagy nagy kár, hogy nem ott azonnal kezdtünk el keresgélni, mert a Mauna Bakancs műhelyben, ahol minőségi, márkafüggetlen javítást végeznek, azonnal le tudtuk volna adni a Rákóczi utca 102-ben.... Nagymaroson!!! (Mekkora az esélye, hogy a bakancsom, ami megjárta velem az országot és külföldön is sokat túrázott, éppen pont Nagymaroson essen szét, abban az utcában, ahol a műhely található?????) Itthon verem a fejem a falba, hogy basszus, ott voltunk a ház előtt gyakorlatilag, és nem tudtunk róla...!

A túrán készített fotókon rajtam látható Patent Duo fitness ruhát hetekig tesztelem különböző sportok űzésekor és élethelyzetek során, fogok róla írni. Fogom ajánlani, azt már most mondhatom, mert nagyon kényelmes.

"I think this is the beginning of a beautiful 
friendship." :))


Szeretnél havonta friss, tartalmas információkat kapni barangolásainkról, kirándulásötleteinkről, múzeumlátogatásainkról, jó szállásokról? Iratkozz fel hírmagazinunkra:

BARANGOLÓ HÍRMAGAZIN FELIRATKOZÁS

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése