2022. augusztus 3., szerda

A Zemplén kincsei 10.: Smaragdvölgy, Kalandpark, Végardó

 Egy eseménydús délután helyszínei. (A délelőtt Megyer-hegyen telt.)

1. Smaragdvölgyben ebédeltünk - bár van étterem, mi piknikeztünk a tó partján.

2. A Zempléni Kalandparkban boboztunk - más lehetőségünk nem igazán volt.

3. A Végardói Fürdőben pedig óriásit strandoltunk - a nagycsúszdákból csak egy nem fizetős!

A Megyer-hegyről lefelé gyalogolva azon gondolkodtam, hol együk meg finom szendvicseinket. Hangulatos, de árnyékos helyet szerettem volna abban a nagy melegben, ami időközben visszatért.  Eszembe jutott az a hely, ahol évekkel ezelőtt kettesben jártunk Férjemmel, és láttam, hogy gyakorlatilag útba esik, ha a hátsó utakon megyünk Károlyfalváról a Zempléni Kalandparkba. Rudabányácska nevű apró kis település egyik utolsó pontja ez a Smaragdvölgy, olyan, mint egy pici üdülőfalu. Van néhány házikó, egy kedves kis étterem, két tavacska és egy mini játszótér. Ideális helyszín piknikhez! 

Idill a tó partján

Szokásos saját, hideg ebéd.

A felső tóban volt víz, az alsóban alig valami. 

Szálláshelyek is vannak a területen.

Ezután mindössze néhány perc leforgása alatt (mondjuk 4-5 perc) átértünk a Kalandpark parkolójába. Balsejtelmünk látszott igazolódni, miszerint a libegő nem működik. Ez igazán fájdalmas felismerés volt, nagyon vártunk arra, hogy fellibegőzhessünk a kilátóhoz. Nyilván az én hibám, utánanézhettem volna, de elfelejtettem. Valahogy evidens volt, hogy megy. Hiszen szezon van!! A gyerekek már beosztották, ki kivel utazik, szomorúan vették tudomásul, hogy itt nem lesz "hegyi libegés". Némileg kárpótolta öket a tudat, hogy mindenki csúszhat egyet bobon. Más lehetőséget nem láttunk - később kiderült, hogy néhány dolog működik, de kacifántos az eljutás. Egyes működő elemek meg nem érdekelték volna a családot amúgy sem (pl. mászófal), vagy a kicsik számára nem jelentettek volna programot (zipline). A Kalandpark bizonyos körülményei erősen fejlesztendők. És most finoman és nőiesen fogalmaztam. Egy ilyen minőségű és árú park egyszerűen nem engedhet meg magának olyan igénytelenségeket, mint amiket láttunk. 


A libegőre épp a párnákat helyezték
rá, magyarul kárpitozták épp. 
Nem erre vágyik az ember
szezon közepén.

Igénytelen, balesetveszélyes közlekedő útvonalak. 

Kalandra fel!

Számolgattunk, mennyi időnk van még a napból. Vizi csíbor kislányunk toporogva a perceket számolta vissza, mikor csobbanhat végre egy medencében, így hát a Végardói Strand mellett döntöttünk, ami mindössze 20 percnyi autózással érhető el a Kalandparkból. Ez azért is tűnt vonzó megoldásnak, mert este nyolckor már nem kellett a hulla fáradt gyerekekkel órákat kocsikázni, a strandtól a hercegkúti szállásunk mindössze néhány perc. A Makovecz Imre tervezte bejárat meghatározza a strand stílusát.


 Egyébként bent minden nagyon hasonlít más, általunk már korábban meglátogatott vidéki strandokhoz

- egyetlen kivétellel. Sehol máshol nem kellett csúszásonként fizetni a nagycsúszdákért!! Ezt a megoldást nagycsaládos szülőként, a strandbelépő magas árát tekintve IS felháborítónak találtuk, de valljuk be, egyben kivitelezhetetlen is volt. A nagyobb gyerekeket elengedtük játszani, mi a kicsikkel a kis medence környékén tébláboltunk. Nem állok ott, hogy mindegyiküknek számoljam a lecsúszását (vannak "bérletek", de azokat is lecsússzák 10 perc alatt, amilyen templót nyomnak ezek a kistinik). Így hát, jobb híján, a gyerekeink az egyetlen, ingyenes csúszdán tették tönkre magukat. Csak utólag értettük, meg, miért is volt ingyenes ez a csúszda. Hát kéremszépen azért, mert nincs rendesen karbantartva, ezért a minőségért már a strand sem kérhet pénzt. Nem lezárják, nem felújítják, hanem ingyenessé teszik. Mindhárom gyerekem mind a 4 végtagján napokig látszódtak a külsérelmi nyomok, zúzódások, horzsolások és sebek! (Mielőtt bárki megvádolna azzal, hogy biztosan ők tehetnek róla: nem, nagyon értelmes és normális gyerekeim vannak, nem őrültködnek és egyik korábbi strandon sem tapasztaltunk ilyet, lásd fenti felsorolás!!!) Csak örülhetek, hogy nem lett nagyobb baj. Javaslatom: a strandbelépő árában legyenek benne a csúszdák, és minden csúszda legyen biztonságosan használható! Ha nem lett volna ez a csúszdás rossz tapasztalatunk, csupa jó élménnyel távoztunk volna egyébként. 


Alkonyati fényekben, zárás előtt a gyerekmedence.

Kedves kis fa játszótér. 

Az ominózus csúszdák.



 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése