Egy alföldi, hatalmas méretekkel bíró állatkert és vadaspark látogatásához a létező legjobb ötlet rollert vinni. Hogy miért? A gyerekek folyamatos mozgásban lesznek, előre mennek a rollerrel, tehát több időt tudnak egy-egy állatnál tölteni, sosem jut eszükbe, hogy "Elfáradtam!", mert ezt csak akkor hallod, ha gyalogol a csapat, és úgy egyáltalán: rollerezni buli. Azért nem árt, ha legalább az egyik szülő szintén rendelkezik guruló járgánnyal, mert sírás, esés esetén gyorsan utol kell érni őket! Mi ketten a férjemmel felváltva toltuk a babakocsit és gurultunk - ez nagyon jó elosztásnak bizonyult, mert mi magunk sem purcantunk ki annyira, mintha végig loholtuk volna az utat. A legmenőbbek akkor lettünk volna, ha egyikünkön görkori lett volna, de hát minden nekünk sem megy. :)
Több állatkertben jártunk már az elmúlt években, például (kattints a linkekért) a miskolciban, a veszprémiben, a budapestiben, a nyíregyháziban és kívülről láttuk a frissen felújított pécsit is. Ez alapján mondhatom, hogy a szegedi Zoo nem tartozik a legkorszerűbb állatkertek közé, de ez mit sem vesz el a látnivalók gazdagságából. Magyarul: attól, hogy nem toltak bele olyan hihetetlen összegeket, mint mondjuk a veszprémibe vagy a nyíregyháziba, egy nagyon szerethető és sok látnivalót kínáló állatkert a szegedi. Mindenféleképpen ajánlott családos program, ha a közelben jártok!
Mint manapság a legtöbb állatkertben a világon, itt is korszerűen átcsoportosították az állatokat földrészek szerint. Tehát "bejárhatjátok" a dél-amerikai pampákat, az afrikai szavannát és így tovább. A kiírások informatívak, nem túl hosszúak, ikonok segítik a tájékozódást.
Most pedig jöjjenek a kedvcsináló fotók, kommentekkel:
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgHeQGO8-0M9S47-Hms9Cochp-mrKPdI8Ttub29lpUmKVGZpGM2v0cq-CnvhQTq_RdyC9CQDf3HN2N1Zm0T5GCz9azjA6jFYmD-wI03MeSeDfSQYY-f9UB53JksqtGWcCzZ76V94D9NoPA/s400/DSC_0625.JPG) |
Megérkeztünk! Az új épület előtti parkolóban télen, szezonon kívül nem kellett
fizetni. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgjoTVjTxZPqs-GPiTR58reUmIAaYWzfKieoP9COnDtOmlsyMBQmzluoUarwkRNRp_6EJuHTt_tdnq9UX20JN1dYGNn23wByx_5NhtZbVM8BOKC_ivDucLBwYAwMy9itRfTxMLC1xhFN-w/s400/DSC_0629.JPG) |
Egy-egy ösvényen emelni kell a rollert. De nem
ez a jellemző. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhaGAUyl_8Tfx6JWy_XmfwlYtGlAie_a3NRi61RHJT14uUpLqY7wQNSi8zWbkIpT4yaZu1J_gdF-VCpaBhP39MavDK9qHnJV0RaF2Ajpvlkm6X_Q8qvhdNvcGdRLcVCOOqmXbL9Isl2h0E/s400/DSC_0635.JPG) |
Nem is tudom, láttam-e gepárdot hazai állatkertben... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgH2ffHZPddQnKcKeroe-NqMg0bTV_Vw92sxLH7Ozg0sRyplDsmtmEFyThbmDfVKObIIBYj9yyATt5woMHjkLEJ4J-F2wXVz3aiek9zeDldTNkK5DhpgD2gugZ2PVZY6529ap1DejeaIMw/s400/DSC_0646.JPG) |
A világ egyik legszebb szőrzetű állata (szerintem) a kispanda, már veszprémben
is lenyűgözött. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg4EBzsccaU5R0qVuJGkpfKMI1pywqRzLcyQ82Op8_Qi6T_qrea7m8jHevHubnO-NXWK9heM55kDPNcQ0PvI_N7IfUbbENbWK9xJci56qMEyXtiRHZh4A80AC4BJqBYionOrLy7MV-O7x0/s400/DSC_0652.JPG) |
Játékok, tanösvénytáblák itt-ott. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgK8ecQ4l0551lUbdesCgM0H7q_jX3FgnfY241D5AX9jzmaktg8FSV5n3J6NmkgJW60dACb0GMge2TDS1YiFTpKGiuwmSCQ5pv4Q6ZOdacFDUsvccEtZjwn3CbdcLcGbKUKojdqIBJWxU4/s320/DSC_0655.JPG) |
Vajon... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjMZvgQQOtoxmu5ZEuCpNisjpDuQqSUyMljPO01Qy4dAjad7AjyupADxYOJQ9IMaoOXFdCi2AqhNlz0fpwPlLeIPsYP_KraxeBId2fnBbNK2ejUWRW2qfAmRmbEeiTvIHQRnPAD8MjyAgA/s320/DSC_0659.JPG) |
... melyikük győzne egy küzdelemben? |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjqpKw74KykjyzdtcMPsgxF8tOHdk6gJ4QX915IouP3HqhykIkO7GHrM9b_9rdWbpoNK-nUIO846WXOPa84jTp-Dn2nbLI2kcADAS4hO8Q-2DCWSrtlql1kmv0ZgqcmtOGDF6PCH2Joy9o/s400/DSC_0677.JPG) |
Japán darvak (ha jól emlékszem a nevükre). |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiQRK4BOHM46Q9wa670eXtR61zFL0lDL6RG88DRNLA8yrjd2C_StqrI8QJrtTciarUE19YjC1QzcUSAV3jb5w6GVtF350U7ol6i_WXl7EQPY_j864l5RcYSPmUA4oZXxNBGfvD2wVoXWsg/s400/DSC_0685.JPG) |
A parasztudvar sztárjai! |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjVEiIxiBhglix_OKpIi50GS_SXVlhfnjDyx8LmagWFLwTdRyZAhQ0AwbAuOQj-B_Ke2SHdApnzF3QkgMtkOWf7t1nFrx78cDZmzcJS-5V_v5rSDK1CtO0UipaB_S-h52JguCF1Rx1YXhY/s400/DSC_0691.JPG) |
Fókalesen a gyerekek. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj1x854QOpFl6G-GyzuCTt1VS1avOjMt580OEhV5vD_cbfdVWt2QZGTqhxBFk5K2u3Co75ZKEVkBPqnNN3J2CfpSE20Bmiyhree1b7EjUBWfEgA3E9Tak3v4EI1X8TBpFHLszK2LgGKPvA/s400/DSC_0723.JPG) |
Indulhat a dél-amerikai körutazás! |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEidRQQmnMr84cJat333XBMnDT_znjOJj7Ohkz6fSbzU-dEbHY_pz4uR33f_BN7btVqAN_EBg2REU0xFRaswwAYjxT6dslq7litIDk4ZJDt3SUtuUVr_MIlxLy8tRVQZ8tU3WLvKA6RIjoo/s400/DSC_0733.JPG) |
Kisláma, nagyláma... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhpZpqp3aoqyzw04nq0zj2SuwNTYz2qvGS2gdkD2uLVQxh6FbMnrU7Hiiza9YV402asCrbZ18hO2mXOKpdVmw5v4H3ikyjtIzo9HRjrrUh9GHSvHGzTTtcYStWhwWw2jM-_WMf_-zx8iBE/s400/DSC_0734.JPG) |
... kisalpaka, nagyalpaka. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEid3XySPuwBvF9Lz82SRhcFOdCwBzK71Y9YurCp3YgTIMRLPQ17JGiZyRne4zmQKnxY9j8YfLOlk2mhAmUc7apjtkKowVg3KN1DVAITRVh_HZF5mb9d6OYWBXjBHXzqXu4xlonzyRNlVN4/s400/DSC_0736.JPG) |
Kisgömböcök! :) |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhLYx8w037a_9WeuQ_XkvD_vPQoP_W6m2idBCihltqXJWOKhLpQ0w501SMd8EoC__fzz597RQQm-4MyI081xCSKw9h3jSnqxwJeu5PyVvbVEsq53DK-LxqYNfc_L4usuP5HjLxhlOOL-XM/s400/DSC_0748.JPG) |
Áááá, nem is élvezik a száguldást! |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgmNvQj3HjesYUh9HkM2-o-nhAM9EOWQ24DiiepJYJ2YDxM7SIg5Ls_MJN1352ncXiBuCozlSpVySGTvNTBlkguO2mLJ7XWyloDDRUQXrMtrK3S0N4OHwOmB6t65z1auq9m6KbzJ-0F81A/s400/DSC_0757.JPG) |
A Medve-ösvény a leghosszabb, rollerral nem járható
része az állatkertnek. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhK4-JWp0oNmF-1tOc9QmeeyHyTplyR6wfG-umktM4Yo6EeuBcA2yFimUpnJtP6Zb2K_cyYuXqSnISgJqZReS1H6bSsnxYzghVTVSFFlW5LRcVhXoO_PcHiXhdfUvS8NQG52ys4BdBlFnk/s400/DSC_0767.JPG) |
Ilyenek az infotáblák. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjk4LnGtsBW_59i8JDcHTXg7nI9O3rUagKK4Qy3fX9JhtJPNP-A0N3ywXoQYUyLv3g_7FeEvaJSl_PLJsKYhgDkj99V14x1PzLGURVKA0zg_G84rIztfwndq3v7Gx5sgrvIk4vcp8eggSY/s400/DSC_0772.JPG) |
A vidrales egészen különleges! |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi4cfCF358WevR86yT9NT__KecN2WVGsJSEOHf1jFUvyvkmiIRkxNdFVaIKHfNTzgRb-KjKMtMWTVVcFMJRKDmV8Mt-62JSYBybIUXAWFoQhhvPOWeslVvqm9UpAfZ7uPLisnGBfi0t9Q4/s400/DSC_0790.JPG) |
A nagyjátszón még a felnőttek is megtalálják a számításukat, ugyanis komplett
kültéri tornapályát is tartalmaz. |
Télen a büfé nem üzemelt, de jó időben a Pelikán büfé teraszáról a fókákban gyönyörködhettek!
Összefoglalva:
A Zoo Szeged nagyon jó! Szezonban pedig, mikor a gazdag növényvilág és az erdő is életre kel, egészen biztosan felejthetetlen élményt nyújt! Ismerjétek meg!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése