Utolsó kettesben tölött napunk Dél-Csehországban igaziból már csak fél nap volt. Hiszen ahhoz, hogy még emberi időben el tudjuk hozni a csemetéket a nagyszülőktől, emberi időben el is kellett indulnunk. Számolgattunk, és beláttuk, hogy Cesky Krumlovba nem lenne időnk bemenni. Mindössze annyi időnk lett volna a híres történelmi városra, ami engem, aki szeret alaposan körülnézni, éppen csak pont felbosszantott volna, hogy "3 óra alatt nem láttunk semmit, tehát még maradnunk kell, de nem lehet". Ezt a lehangoló villámlátogatást kikerülve jutottunk arra, hogy Vyšší Brod-ban töltjük a délelőttöt, és már Ausztriában ebédelve búcsúzunk 5 napos nyaralásunktól. Persze, arra nem gondoltunk, hogy itt is belebotlunk egy "jajjj, de kár, hogy erre nincs időnk" helyzetbe! Ki gondolta volna ezt egy "unalmas" cseh kisvárosról?
"Hú, a kutyafáját, hát miért nem értünk ide korábban?!" -t ettük fel magunknak a kérdést Vyšší Brod-ban a Moldva partján, amint láttuk a szavakkal nehezen leírható népünnepélyt. Ez pedig nem más, mint jókedvű, már nem szomjas csehekből álló tömeg, amint gumicsónakokba beszállva evezőstúrára indul a folyón. Ezt még nézni is olyan kedves, vicces, jókedvű látvány volt, hogy OTT HELYBEN MEGFOGADTUK: ide visszajövünk, ezt ki kell próbálnunk!!
Próbáltam utána nézni, az AI-t kérdezgetni: van ma valami nemzeti ünnep, amiért fél Csehország a Moldván csorog lefele hűtött sört iszogatva?
De nem. Ez itt egy átlagos nyári péntek délelőtt volt.
Őrület.
De akkor mi ez az egész? És miért éppen Vyšší Brod?
Kicsit utána néztem. Ez nem egyszerűen vízitúra. A csehek számára a vodáctví, vagyis a vízitúrázás egy egész kultúra, amelyhez hozzátartoznak a baráti társaságok, a családi kalandok, a folyóparti kempingek, a közös éneklések és persze a vízparti vendéglők is.
Vyšší Brod az egyik legismertebb kiindulópont. Innen a folyó a festői dél-csehországi tájon keresztül kanyarog Český Krumlov felé, miközben a vízen színes kenuk, raftok és kajakok követik egymást. A legjobb az egészben, hogy ehhez nem kell feltétlenül tapasztalt vízitúrázónak lenni: a megfelelő szakasz kiválasztásával kezdők és családok is belekóstolhatnak ebbe a sajátos cseh nyári életérzésbe.
A cseh vízitúra egyik jellegzetessége, hogy az út legalább annyira szól az együttlétről, mint az evezésről. Nem kell végig sportteljesítményre törekedni. Meg lehet állni ebédelni, fürödni, nézelődni, vagy egyszerűen csak élvezni, ahogy a folyó lassan viszi a csónakot. A part mentén számos kemping, büfé, vendéglő és pihenőhely várja a vízitúrázókat. Nekem nagyon tetszik ez a koncepció: a jelen élvezete a VÍZ FELÜLETÉN. Ki kell próbálnunk...!
Jó, de akkor mire van még idő? Nosza, gyerünk fel a Ciszterci Kolostorba!
Mert ha Vyšší Brodban járunk, érdemes időt hagyni a város legfontosabb látnivalójára, a közel nyolcszáz éves ciszterci kolostorra is. Az apátságot 1259-ben alapította Vok z Rožmberka, a híres dél-csehországi Rosenberg család tagja. A legenda szerint Vok egyszer majdnem odaveszett az áradó Moldvában, és megfogadta: ha megmenekül, kolostort alapít a folyó mellett. Hogy valóban így történt-e, nem tudjuk, de a történet évszázadok óta hozzátartozik a helyhez.
A kolostor később a Rosenbergek egyik legfontosabb családi temetkezőhelyévé vált, így története szorosan összekapcsolódik Rožmberk várával és Český Krumlovval is. Az épületegyüttesben gótikus apátsági templom, gyönyörű káptalanterem és gazdag történeti könyvtár található, itt őrzik a különleges középkori Záviš-keresztet is.
A hely talán legérdekesebb sajátossága azonban az, hogy nem csupán műemlék: ma is működő ciszterci monostor, ahol az 1989 utáni újrakezdés óta ismét szerzetesi közösség él.
![]() |
| A kolostor bejárata felé vezető lépcsőn még látni a vidám vízitúrázókat. :) |
![]() |
| Lenyűgöző szépségű gótikus épület. |
![]() |
| A kolostor madártávlatból, kép innen |
![]() |
| A kolostor csodálatos, barokk műemlékkönyvtára, kép innen. |
![]() |
| Belső udvar, múzeumshop, kávézó. |
![]() |
| Reneszánsz részletek |
![]() |
| Egyszerűségében gyönyörű! |
![]() |
| Barokk belső díszítés |
A kolostorudvar és a templom egy része ingyenesen megtekinthető, de a kolostorba és a templom fő látnivalói már csak vezetéssel látogathatóak. Úgy láttam, viszonylag kis létszámok esetén is indulnak csoportok, de alaposan körülnézni nem tudtam: indulnunk kellett. Még előttünk állt az út nagy része haza, beleszámítva a péntek délutáni bécsi - Bécs környéki dugót, amibe sikeresen tényleg belefutottunk.
A LIPNO SOROZAT RÉSZEI:
Szeretnél havonta friss, tartalmas információkat kapni barangolásainkról, kirándulásötleteinkről, múzeumlátogatásainkról, jó szállásokról? Iratkozz fel hírmagazinunkra:
BARANGOLÓ HÍRMAGAZIN FELIRATKOZÁS















Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése