2015. szeptember 15., kedd

Egy domboldalnyi csoda - séta a Folly Arborétumban



Északi-parti barangolásaink során többször elhaladtunk a Folly Arborétum táblája előtt, de eddig nem sikerült időt szakítani a meglátogatására. Idén, amikor Badacsonytomajban nyaraltunk, (légvonalban talán 1-2 km-re az arborétumtól) ragaszkodtam hozzá, hogy illesszük be a programba. Azt nem sejtettem, hogy a gyerekeknek is nagy élmény lesz, nem csak nekünk, szülőknek.

Megérkeztünk, ez a kilátás fogadott a parkolóban...

... meg ez. Csodálatos ez a hely, élőben is látnotok kell!

Mert abból indultam ki, hogy egy arborétumban lehet ugyan rohangálni, lehet ugyan nézelődni, de azért alapvetően a srácoknak ez a program sokkal inkább egy parki élmény, egy erdei séta, mint játszótéri örömködés. A Folly Arborétumban azonban egy pályázat során nem csak a sétautak, és a vendégfogadó épület újult meg, hanem kilátó és gyönyörű, igényes fa játékok is épültek. Szépek, igényesek, öröm rájuk nézni, öröm itt sétálni!

Elöljáróban: ez vár Rátok.

Itt egy kávé?

Egyetlen körülmény miatt nem tudtuk 100 %-osan élvezni ittlétünket, ez pedig az időjárás volt. Akármilyen korán keltünk, akármilyen korán indultunk, a hőség már reggel tarolt. Mindent uralt a perzselő, elviselhetetlen napsütés és a kibírhatatlan, iszonyatos meleg. A déli fekvésű domboldalba már a reggeli nap belövellte sugarait, és annyira nehéznek tűnt megmászni a hegyet! Mert ezt az arborétumot egy nagy, néhol bizony meredek domboldalba képzelték el korábbi tulajdonosai, alapítói, a ma is élő és itt tevékenykedő Folly-lányok felmenői. Nagyon szívesen beszélgettem volna a jelenlegi tulajdonosokkal az itteni életről, a borászatról, a növényekről, a megnyert EU-pályázatról, de annyira, annyira meleg volt, hogy a gyerekek sem bírták, és a séta, játék végén hamar lerobogtunk a kemping strandjára.

Hatalmas élmény!

Gyönyörű állapotú, kivitelezésű játékok.

Kuckó, drótkötélpálya.

A hőség ellenére nagy sikere volt a pályának.

Álljon itt azért néhány további kedvcsináló kép! Ki ne hagyjátok ezt a programot, ha a Badacsony közelében jártok! Kóstoljátok meg a jegyhez járó finom házi fröccsöt vagy limonádét. Sétáljatok, élvezzétek a kabócák zümmögését. 



Nézzétek meg, milyen ősszel, télen vagy tavasszal ez a hely! Vásároljatok a helyi borokból, szörpökből! Nem fogjátok megbánni. Mi még mindig kincsként őrizgetjük az utolsó cseppjeit az itt vásárolt fenyőrügy-szörpnek. És nem utolsó sorban: gyönyörködjetek a szín- és illatorgiában. Minden tiszteletem az alapító Folly családé, akik mind a mai napig gondját viselik ennek a kis dombnyi csodának.




Ilyen igényes feliratok vannak a növények mellett.

Madárvárta fotósoknak is!
Megyünk fel a kilátóba: ez a rész nem babakocsis terep.

A Kisörsi-hegyről egy komolyabb tájékoztató.
A pálos kolostrorrom, amit Salföldről lovaskocsival közelítettünk meg,
innen gyalog néhány száz méterre található légvonalban.

Az arborétum kilátója a Balaton vizéből is látszik,
legalábbis a kemping strandjáról láttuk.

Fogadótér, kávézó, a belső helyiségben egy csudaszép cserépkályha!

Szavak nélküli képek:










A FÁK ÜZENETE: BÉKESSÉG NEKTEK!


2015. szeptember 5., szombat

Badacsonyi szőlőhegyen gyalogolni


Ritkán adatik meg, hogy több baráti család egy időben szinte ugyanott nyaraljon, egymástól függetlenül. Ezen a nyáron mi nyaralásunk második hetében négy másik családdal egyszerre voltunk a Balaton-felvidék különböző pontjain. Gondoltuk, egy túrára összehozzuk a csapatot, és hát mi legyen a cél, ha nem a leghíresebb látnivaló a környéken, amit mindenki meg akar mászni: a Badacsony.

Indul a csapat! Természetesen felfelé...

A hőségre való tekintettel reggel nyolckor találkoztunk a Szegedy Róza ház fölötti parkolóban (parkolási díj: minden megkezdett óra 300 Ft). Innen indultunk az izzasztó felfelé vezető úton, ahol a Rózsakő előtti kis kilátó terület pusztán egy kezdeti megálló. Az igazi túra csak itt kezdődik!

A Rózsakő előtti kilátás még csak a kezdet.

Lépcsők és út felfelé. Egy ideig csak ez vár Rátok, ha megmásszátok a Badacsonyt.


Nagyon meleg volt, én várandósságom 12. hetében, reggel negyed kilenckor felfelé gyalogolva a Badacsony oldalában úgy éreztem, nem kapok levegőt. De ha kapok is, abban biztosan nincs elegendő oxigén... Az izzadságcseppeket elmorzsolva próbáltam a figyelemelterelő beszélgetést választani barátnőmmel - sikerrel. A Kisfaludy-kilátóba viszonylag hamar felértünk, itt tartottunk egy nagyobb lélegzetű pihenőt.






És persze gyönyörködtünk egyet a tájban!

A kilátó teljesen megújult a pályázati pénzből, és igen impozáns látványt nyújt. Előtte meghagyták a kissé lerobbant, de még tűzrakóval is felszerelt pihenőt, itt ettük meg tízórainkat. 

Az Északi-part látképe kelet felé.

Látjátok, gyerekek? Tegnap annak a hegynek a tetején álltunk!
Az a Szent György-hegy!

Újult erővel folytattuk a sétát az egyre melegedő időben. A térképünkön - pedig nem volt régi példány - valahogy másként szerepeltek az utak, de a Szent György-hegyi tapasztalatok után inkább mentünk arra, amerre sejtettük a helyes irányt. Tervünk az volt, hogy a Ranolder-kereszt tövében ismét pihenünk egyet, majd nekiindulunk lefelé a Bujdosók lépcsőjének, hogy innen nézzük meg a híres bazaltorgonákat. 

A Ranolder-kereszt tövéből egy gyenge kilátás...

A lépcsőfokok nagyon magasak, a hegyoldal igen meredek, szóval nem volt egy  könnyű menet lefelé a kicsi gyerekekkel, de egy szavam sem lehet, mert nagyon jól bírták! 

Meredek a Bujdosók lépcsője!

Bazaltorgonák. A Szent György-hegyen jobban lehetett látni őket.


Mikor egy bazaltorgona nem bírja már tartani magát...



A lépcső aljától aztán a piros jelzésen sétáltunk vissza a Rózsakőig, ahonnan már csak egy köpés volt a parkoló. Útközben gyönyörű, gondozott szőlőültetvényeket, pincéket láttunk. Ez az igazi Badacsonyi szőlőhegy, amiről a dal is szól! 

Kilátás Szigliget felé. A Vár pont nem látszik.

Sok-sok szőlő!

11-re értünk vissza a kocsihoz, tehát mindez egy kényelmes, három órás túra volt a gyerekek tempójában, több pihenőt beiktatva a nagy melegben. Ebéd előtt még csobbantunk egyet a kemping strandján! 


2015. szeptember 4., péntek

Karácsony ELŐTT utazni: normális?



Valószínűleg nem az. Büszkén vállalom, hogy nem vagyunk normálisak. 
Mégis, ha valaki megkérdezi, melyik az az időszak, amikor a legjobban szeretem elhagyni a várost, akkor egészen biztosan erre a néhány napra szavaznék. Immáron 3 év tapasztalatával a hátunk mögött bátran állítom, hogy szebb, békésebb, nyugodtabb lett a karácsonyunk ezekben az években, mint előtte volt. 



A tudatos tervezés, az előregondolkodás elengedhetetlen egy ilyen projekt kivitelezéséhez. Ezért is írom most, szeptemberben ezt a posztot, és nem később. 

  • Ha kedvet kaptok, és úgy döntötök, belevágtok, szeptemberben kezdjetek el közösen gondolkodni, tervezgetni, naptárat alakítgatni, szabadságot intézni, szállást foglalni. 
  • Októberben a karácsonyi ajándékokon érdemes eltűnődni, netán beszerezni őket lassacskán. 
  • November hónapra több napra elszórtan osszátok be a lakás nagytakarítását, és a további ajándékok beszerzését. 
  • Decemberben pedig hagyjatok figyelmen kívül mindent, amit nem tudtatok korábban elintézni. Így is lesz elég dolog a gyerekek körül!

Gyaloglunk a siroki vár mellett a Barát és Apáca sziklákhoz.

Megéri felpakolni a családot, és lelépni néhány napra a csendbe. Még meg sem érkeztünk három éve parádsasvári szálláshelyünkre, mikor tudtam, hogy jól döntöttünk, és hagyományt teremtünk e különleges időpontú utazással. A gyöngyösi nagy kereszteződésben álltunk a piros lámpánál, amikor balra tekintve észrevettük az egyik áruház előtt a parkolásra váró autók sorát. 

Arra vártak, 
  1. hogy parkolhassanak egy bevásárlóközpont előtt, 
  2. ahol majd sorban állhatnak a pultoknál, üzleteknél, 
  3. végül a pénztárnál, 
  4. hogy majd kifelé haladva is sorban állhassanak a kocsival. 
Itt, ezen a helyen született meg bennem az a biztos felismerés, hogy ebben a tömeghisztériában sem idén, sem jövőre nem szeretnék részt venni, a karácsony számomra nem erről szól. Az elcsendesülés, a természet adta nyugalom, a tiszta, friss hó és a harapnivaló levegő az, amit szeretnék minden évben megtapasztalni, és megtapasztaltatni a családommal, mielőtt megünnepeljük a Kisjézus születését. 



Valahol a Bükkben...

Szeretnélek biztatni Benneteket, hogy próbáljátok ki legalább egyszer, ígérem, különleges élményben lesz részetek! A városi ember szokásos reakciója ilyenkor a bevásárlás, készülődés, takarítás, rohanás. Ennek okán a turisztikai helyszínek, látnivalók, de az erdők, a hegyek, a turistautak és tanösvények is ÜRESEK. Nincs bennük, rajtuk egy lélek sem. Mélyen beleégett az agyamba az emlék, mikor rajtunk kívül nem volt senki a Kékes-tető szánkópályáján. Vagy mikor a Bánkúti kilátóba csupán a vad szél kísérte utunkat, de egyetlen lélekkel sem találkoztunk menet közben. Vagy mikor a felújított zirci apátságot csak nekünk, a családunknak mutatta be egy idős szerzetes bácsi... Sorolhatnám. Egy-egy ilyen téli útról még a karácsonyvárás örömével is nehéz hazajönni, annyira jó. Kívánom, hogy Ti is tapasztaljátok meg e különleges élményt, hogy átmosott, tiszta szívvel jöhessetek haza az év legszebb családi ünnepére. 

Bakonybéli kálvária - egy decemberi naplemente idején.


Ötletadó bejegyzéseket az elmúlt évek tapasztalataiból itt találtok:

2012. Parádsasvári kikapcsolódás

2013. Csatangolások a Bükkben 1. rész - Bükkszentkereszt
                                                     2. rész - Lillafüred
                                                     3. rész - Bánkút, Diósgyőr, Miskolc

2014. Négy téli nap a Bakonyban: Veszprém belvárosi séta
                                                        Veszprémi állatkert
                                                        Veszprém, Betekints-völgy
                                                        Bakonybél 1. rész
                                                        Bakonybél 2. rész
                                                        Zirc megújult csodái


2016. Medves-vidéki tél: Somoskőújfalu szállásunk és ebédjeink
                                         Somoskő
                                         Eresztvény kincsei
                                         Salgóbánya
                                         Salgótarján

Szánkózás a Kékesen: sehol senki rajtunk kívül!



2015. szeptember 3., csütörtök

Sajtótájékoztató után...

A Magyar Turizmus Zrt. közleménye
A Nyugat-Dunántúlon barangol a Fenntartó Család
Szakmai különdíjat adott át a Magyar Turizmus Zrt. a KidsOasis Kft. nyár elején meghirdetett Álom-Másodállás pályázatán. A különdíj szorosan kapcsolódik a Magyar Turizmus Zrt. új, „Fenntartó család” elnevezésű turisztikai kezdeményezéséhez, amelynek középpontjában a környezetvédelem, a „zöld” szállodák, és a helyi termelők népszerűsítése áll. A nyeremény három őszi hétvége a Nyugat-Dunántúlon teljes ellátással, programokkal - a régió célja a jövő növekvő számú környezet- és egészségtudatos vendégeinek megnyerése.

A kezdeményezés célja az, hogy kézzelfogható közelségből, konkrét példákon keresztül mutathassa be a fenntartható turizmus legfontosabb elveinek működését: a környezetbarát és közösségi közlekedési eszközök használatát, a zöld szállodák előnyben részesítését, a helyi termelőktől vásárlást. A pályázat résztvevői között olyan családot kerestek, amely a mindennapokban is szem előtt tartja a zöld elveket, és a turistáskodás során is így tesz. A nyertesek, Kovács-Mihócza Orsolya és a Barangoló család a nyugat-dunántúli turisztikai régióban számos szolgáltatást próbál majd ki, blogjaikban ezeket mutatják be szöveggel, képpel és videókkal egyaránt.

– Nemcsak étkezni, utazni is érdemes tudatosan: a Magyar Turizmus Zrt. el kívánja érni, hogy a belföldi utazók hozzáadott értékként ismerjék el a fenntarthatósági elveket, és utazási döntéseik során tudatosan szem előtt tartsák azokat. A természetet környezettudatos és aktív módon megismerni vágyó családosokat céloztuk meg. Az élményalapú kommunikációt helyezzük előtérbe, hiszen az egyedi és az autentikus élmények, az apró csodák teszik feledhetetlenné a kikapcsolódást. Nyugat-Dunántúl a szóló szőlő, mosolygó alma és a csengő barack megelevenedett meséje gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A gyerekkor meséi, ízei egy emberöltőn át kísérhetnek bennünket számos emléket felidézve. Az ősz közeledtével bőségesen találunk e régióban e gyümölcsökből, melyeket a felnőttek akár párlat formájában is kóstolhatnak a helyi gazdáknál. Ez eggyel több ok arra, hogy utószezonban is a régiót válasszuk, amely igazi paradicsom a gyermekekkel utazók számára. – mondta el Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turizmus Zrt. belföldi igazgatója.

–A Fenntartó Család Sopront, Büköt és az Őrséget fogja felfedezni – ismertette a család három hétvégéjének programját Tama István, a Magyar Turizmus Zrt. nyugat-dunántúli regionális marketingigazgatója. – A budapesti család a régió vendége lesz az OMÉK kiállításon is, hiszen itt is megismerkedhetnek a helyi termelőkkel, a különleges nyugat-dunántúli ízekkel.


A védett természeti értékekben, látnivalókban, gyógyfürdőkben, termálkincsben gazdag nyugat-dunántúli turisztikai régió ideális terep mind a természetet megfigyelni vágyók, mind a kultúra iránt érdeklődők számára. A jövő egyre inkább környezet- és egészségtudatos vendégeit is szeretné megnyerni a régió: az elmúlt években számos új természettudományos látogatóközpont nyílt meg, melyek szórakoztatva tanítanak, valamint kiváló szabadidős programot kínálnak a családok számára. Ilyen például a mosonmagyaróvári FUTURA Látogatóközpont, a győri MOBILIS Látogatóközpont vagy a Celldömölki KEMENES Vulkánpark. Mindezek mellett további vonzerők - kulturális látnivalók, fesztiválok, gyógy- és élményfürdők - biztosítják a komplex élményt.
A család
A negyedik gyermekét váró Orsolya idegenforgalmi közgazdász. Két éve vezet blogot kalandjaikról, eddig közel száz bejegyzésben írt a család belföldi tapasztalatairól, kirándulásokról, szálláshelyekről. Bejegyzéseire a természetre rácsodálkozás éppúgy jellemző, mint a sok képillusztráció és a praktikus információk, mindez nagycsaládos szemszögből. Férje, Róbert, valamint gyermekei, Berci, Lóri és Bori télen-nyáron lelkes partnerek az ország felfedezésében. Az édesanya szerint a közösen töltött minőségi idő és az országjáró tapasztalat megéri a nagycsalád életével járó többletszervezést, s a pocakjában lakó új családtaggal együtt örömmel vág neki a kalandoknak.