2023. május 11., csütörtök
Kívül-belül érdekes ÚJ látnivaló, szinte a határon: Erdő Háza, Sopron
2023. május 10., szerda
Szablyatáskával fedeztük fel a Fraknói Várat
Jártunk már a Fraknói Várban, kettesben Férjemmel. Az akkori bejegyzés végére odabiggyesztettem egy mondatot: "gyerekekkel nem ajánlom". Ezt a kijelentésemet fogom most felülírni az alábbi részletes, tartalmas és képekben gazdag bejegyzéssel. Fraknó ugyanis azóta felkészült a kisgyerekes családok fogadására, mi több, különböző módokon vonzzák be a különböző korosztályokat. Vannak kifejezetten gyerekbarát vezetések, szülinapi programok, és van a szablyatáska, amit a pénztárnál lehet kérni. Ez egy játékos eszközkészlet kísérőfüzettel a Vár izgalmas felfedezéséhez. Mi első körben egy várvezetésen vettünk részt - ami sajnos az időközben váratlanul bepottyanó magyar nyugdíjas csapat miatt mégsem lett olyan gyerekbarát, mint eredetileg terveztük. Kis pihenő, szünet után a második emeleti termeket ismertük meg a szablyatáskás vezetőfüzettel.
2023. május 9., kedd
Amikor a desszertnek sem jutott hely - Deák Étterem, Sopron
Tapasztalataim szerint az étteremek többsége általában:
- vagy hatalmas adagot kínál, de közepes vagy annál rosszabb színvonalon,
- vagy ici-pici adagban adnak extra finomat.
Kevés olyan helyen jártam eddig, ahol a két feltétel együtt teljesül. A soproni Deák Étteremben azonban óriási adagokban kaptuk a finomabbnál finomabb étkeket. Olyan nagy adagokban, hogy a desszertnek már egyikünk sem tudott volna nekiállni, még a gyerekek sem kívánták, pedig ilyen aztán tényleg, de tényleg nem szokott előfordulni velünk! Szóval desszertet nem kértünk, nem is teszteltünk - mert egyszerűen nem fért belénk.
2023. május 8., hétfő
Négycsillagos szállásunk Sopron szívében - Hotel Palatinus
Mikor kiderült, hogy a meghívásunk Kismartonba és Fraknóba IS szól, világossá vált számomra, hogy kétnapos lesz az utazásunk. Ugye senki nem akarja a gyerekek torkán egyetlen napon lenyomni egy kastély és egy vár megismerését? (Ebben az esetben éppen a kedvüket vennénk el attól, amire pont meg akarjuk hozni...) Nem, nem, semmiképpen nem lehet egy nap megnézni ezt a két tartalmas látnivalót! Mindkettő külön napra szóló program, mindkettő után már csak valami lazább következhet, és mindkettő megismerését a délelőtti-koradélutáni napszakra tenném. Ezért, ha Burgenlandban barangolunk, szükséges aludni valahol, legalább egy éjszakát. Mi ezúttal a Hotel Palatinusban**** kaptunk lehetőséget megszállni. Természetesen azonnal megnéztem, hová esik Sopron belvárosán belül ez a szálloda. A térkép a Szent Orsolya teret mutatta - és mivel ismerem már valamennyire Sopront, azonnal tudtam, hogy ez bizony csodálatos lokáció, innen minden fontos belvárosi helyszín csupán pár perc séta!
2023. május 7., vasárnap
Itt egy kutyus lesz az idegenvezetőd! - A figyelem ébrentartása a kismartoni Esterházy-kastélyban
Történt pedig, hogy a 2023-as Utazás Kiállításon, egy közös ismerősünk standjánál megismerkedtem az Esterházy Kids&Family felelősével. Mindkettőnk szeme felcsillant, amikor kiderült, mivel foglalkozik a másik. Én már évek óta álmodoztam az Esterházy-birodalom felfedezéséről gyerekekkel (Fraknóban jártunk kettesben), Marcsi pedig szerette volna a magyar családok számára ismertebbé tenni a tényt, hogy mindkét helyen elérhető magyar nyelven az interaktív kastélybejárás kisgyerekes családok számára.
2023. április 10., hétfő
Könyvajánló: Mina és Vidi az óriások nyomában és Csodák tava
2023. április 6., csütörtök
Könnyed séta a Koloska-völgyben
Egy időben sógornőmék évi rendes nyaralása Balatonfüreden telt. Ezekben az években mondogatta nekem, hogy mennyire jó a Koloska-völgy, és mennyire szeretnek oda ellátogatni, nem tudják megunni, akárhányszor járnak is arra. Mi akkoriban nem jutottunk el, most viszont végre igen! A Vadaspark parkolójában hagytuk az autót, itt kezdtük kis sétánkat.
Sárkányeregetés a Szemletoronynál
Mindig van sárkány az autóban. Sosem lehet tudni, mikor kerülünk famentes, szeles helyre. Már számtalanszor bebizonyosodott, hogy ez milyen jó ötlet, ugyanis majdnem mindegyik sárkányeregetésünk teljesen spontán programként került bele a napunkba. Ez most nem lesz egy hosszú cikk, csak leírom, hogy mikor a nagyvázsonyi Kinizsi-vár után haladtunk visszafelé a szállásra, még Tótvázsony előtt megálltunk egy kilátónál. És amikor felmásztunk, megláttuk a kilátást, a hatalmas, kietlen mezőt, és a szél majdnem lefújt minket a kilátóból... adta magát a helyzet. Maradtunk. Másfél óra a jeges hideg szélben, de megérte, akkora élmény volt!
Páncélos lovagpalánták a nagyvázsonyi Kinizsi-várban
Gyerekkori emlékeim vannak a nagyvázsonyi várról, sőt, osztálykiránduláson le vagyok fényképezve a barátnőimmel - akik a mai napig azok - a torony tetején (fotó a cikk végén, remélem nem veszik fejemet érte a többiek). Mivel elég régen jártam itt személyesen, és az utóbbi időben igen sok megújult várat láttunk (Zemplénben és Mátrában) nagyon érdekelt, a felújítás után mi vár Nagyvázsonyban minket. Sikerült a hivatalos átadás utáni héten érkeznünk, minek következtében a fogadóépület - ahol a kassza is található - még nem volt teljesen kész belülről. A nem túl barátságos árú családi + 2 gyerek belépő (úgy emlékszem, összesen 15.000 Ft!!! ) megfizetése után be is léphettünk a az épületbe.
2023. április 3., hétfő
Szömörce Vendégház, Balatonfüred
- TÁMOGATOTT TARTALOM -
- Szálláshelytesztelés meghívásra -
2023. március 14., kedd
Parádfürdő - építészeti, tárgyi, állati és emberi csodákra bukkantunk a Mátra bércei alatt
2023. március 10., péntek
Barlangvár a Mátra és a Bükk között: Sirok mini labirintusa rabul ejtette szívünket
2023. március 9., csütörtök
Alma Vendégház és a Mofetta Mátraderecskén
- TÁMOGATOTT TARTALOM -
- Szálláshelytesztelés meghívásra -
Amit reméltem ettől a 1.5 naptól:
- a harapnivalóan friss levegőn megerősödünk,
- a tavaszias napsütésben nagyokat sétálunk,
- a teljes kikapcsolódástól mentálisan picit helyrekattanunk,
- jobb kedvünk lesz,
- és ezek mind segítenek majd minket a teljes gyógyuláshoz.
2023. február 13., hétfő
Tanösvények és túrák Budapesten és környékén - 2 szuper könyv ajánlója
2023. február 10., péntek
Színes hidak keretezték sétánkat Dégen - A Festetics-kastély és kertje gyerekekkel
2023. január 12., csütörtök
Kipróbáltuk a ZumyZoom gyerekfényképezőt - tapasztalatok
Kedves megkeresést kaptam 2022 decemberében. Bányai Zita írt nekem, aki a ZumyZoom gyerekfényképezőgépek hazai forgalmazója. Arra kért, hogy teszteljük le egyik terméküket, és írjam le őszintén a véleményemet róla. Személyes találkozásunkkor kezemben volt mindegyik típus, közös döntéssel végül a legújabb, de kisebb méretű gépet választottam.
2023. január 9., hétfő
Gőzölgő patakon eveztünk Hévízen
2023. január 6., péntek
Szent Mihály kápolna Vonyarcvashegyen és a Mónisüti Cukrászda Gyenesdiáson
2023. január 2., hétfő
Pele Apó tanösvény és a Batsányi János kilátó
Balatonederics - a Balaton legcsaládiasabb arca - a Papp Vendégház ajánlója
- TÁMOGATOTT TARTALOM -
- Szálláshelytesztelés meghívásra -
![]() |
Papp Vendégház - az Egry József utca felőli bejárat. |